"tisztán, kitakart arccal"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Költő a Selyemréten
Karácsonyi Zsolt
Itthoni Hamlet, fehér ingben
CS. NAGY IBOLYA
Villámposta-töredékek Farkas Árpád halálakor
Fekete Vince
Milyen a színe az áfonyának?
PÉCSI GYÖRGYI
Egyfedelű költő és ember
Farkas Árpád
Hét törpe. Farkas Árpáddal Farkas Árpádról
HORVÁTH BENJI
Figyelők lehetetlen éneke
Korsós Gergő
Korsós Gergő versei
Pétery Dorottya
Pétery Dorottya rövidprózái
Robert G. Elekes
Robert G. Elekes versei
Vida Gábor
Gorkij
Oláh András
idegenvezetés
Boros Zoltán
Levélféle F. Á. költőnek
Enes Halilović
Enes Halilović versei
Medgyesi Emese
Túloldalt semmi
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Álmodnak-e az androidok elektronikus embriókkal?
Bartha Réka
Megbolondulni ahhoz, hogy a világ előbbre menjen…
Fried István
„az örök száguldásban érkezésig”
Fleisz Katalin
„Ereim alkonyi égre meredő ágak”
Egy hiánypótló életrajz
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum – 10.
Iakob Attila
Árkossy időutazása
 
Boros Zoltán
Levélféle F. Á. költőnek
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

Te még írsz-e, Árpi? De nem is ez a kérdés,

hanem az, hogy hallgatja-e még valaki

a hótiszta gondolatokat? Eszébe jut-e még valakinek,

hogy honnan jöttünk? Aggódik-e valaki azért,

hogy merre megyünk? Miként te?

Ássuk-e még a sok-sok alagutat

egymás felé?

 

Te reménykedtél, hogy ásni fogjuk,

mert meghallgatunk Téged.

Benneteket, akik a bányasötétben

mécsest próbáltatok gyújtogatni,

pislákoló reményt a tárnamély

vak csöndben, a süket sötétben.

 

Fúrtuk, ástuk egy ideig az alagutakat,

a sok magános üreget.

Csak az irányt tévesztettük el.

A hóhegy ellentétes oldalain megkezdett utak

nem értek össze.

 

Aztán hirtelen az otthonos hólabirintus,

amely nem vezetett sehova, elolvadt.

Levegő! Fény!

Ránk gyújtották a lámpát.

Szikrázó havunk iszappá vált

és kezdtük meglátni egymás arcát.

 

Az alagút végén már nem vár semmi

és senki, mert nincs alagút.

Az egymás felé támolygó ösvények

már sosem találkoznak. Hótiszta alagútjaink

megkövült sárrá olvadt romjain

ropjuk a modern sárdöngölőt.

 

Túl sok a fény. És látjuk egymást így, meztelenül.

Görbék vagyunk és kövérek.

Kiállnak a csontjaink és lóg a hájunk.

Szőrös a hátunk és horpadt a mellünk.

„Takarjátok be nagyapát…”

 

Túl sok a hang. Nem sejtünk már semmit,

mert túl sokat tudunk. De a bennünket elárasztó hírözönben

kevésbé értjük a világot, mint azelőtt.

 

A hó alatt, a sötétben csillogott a szemünk, a szavunk.

Tudtunk nevetni és tudtunk szomorúak lenni.

Szomorúak, nem gyűlölködők! Vidámak, nem kárörvendők!

Gesztusaink voltak egymás felé.

A kezünk összeért, és nem csak az egymást leteperni akaró

örökös „szkander bégben”.

 

Hallgattunk Téged, Árpi, hallgattunk Rád. Mondj valamit!

 

Vezess vissza … az alagútba …

 

1996. október 11.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében