"tisztán, kitakart arccal"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Költő a Selyemréten
Karácsonyi Zsolt
Itthoni Hamlet, fehér ingben
CS. NAGY IBOLYA
Villámposta-töredékek Farkas Árpád halálakor
Fekete Vince
Milyen a színe az áfonyának?
PÉCSI GYÖRGYI
Egyfedelű költő és ember
Farkas Árpád
Hét törpe. Farkas Árpáddal Farkas Árpádról
HORVÁTH BENJI
Figyelők lehetetlen éneke
Korsós Gergő
Korsós Gergő versei
Pétery Dorottya
Pétery Dorottya rövidprózái
Robert G. Elekes
Robert G. Elekes versei
Vida Gábor
Gorkij
Oláh András
idegenvezetés
Boros Zoltán
Levélféle F. Á. költőnek
Enes Halilović
Enes Halilović versei
Medgyesi Emese
Túloldalt semmi
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Álmodnak-e az androidok elektronikus embriókkal?
Bartha Réka
Megbolondulni ahhoz, hogy a világ előbbre menjen…
Fried István
„az örök száguldásban érkezésig”
Fleisz Katalin
„Ereim alkonyi égre meredő ágak”
Egy hiánypótló életrajz
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum – 10.
Iakob Attila
Árkossy időutazása
 
Fleisz Katalin
„Ereim alkonyi égre meredő ágak”
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

A vékonyka könyv ne tévessze meg az olvasót, Hartay Csabának immár kilencedik kötete súlyos verseket tartalmaz. Idő, természet, bolyongás a múltban, emlékekben, csak néhány alapélmény, ami a versekben újra és újra előtűnik. Az ötvennyolc vers kulcsszava mégis az évszakok. Az évszakok mint átmenetek, mint egymásba tűnő végtelen körforgás. Hartay Csaba költészete nem tájlíra, hanem évszaklíra, ha lehet ilyet mondani.

 

Ugyanakkor a versbéli évszakok mindig belső évszakok is, mint a versek beszélőjének viszonya az időhöz, saját elmúlásához. Az egyén életútjának ideje, amely lineáris és véges, valamint a természeti idő, amely viszont végtelen körforgás – ez a két idő izgalmasan játszik egybe a versekben. A természetbe, a tájba való belevetettség a saját egyéni kimért időbe való belevetettség is. „Az a test csak egy évszak sorvadása (…) tenyerem évekkel erezett levél” – szól az Apró tüzeket hagyott rám a nyár című versben. A „diófák kopasz koponyacsontjai”-ban tetten érhető a saját elmúlás. A versben beszélő egyszerre kóborol a természetben és saját belső tájain.

 

Ebben a tájban sokszor elvész a beszélő, az erdő, mocsár, vízpart, legelő senkiföldjén járva, ahol a képek egyre inkább szétterülnek, akárcsak a faágak, sokszor az olvasó is eltéved. A már nem itt, a még nem ott, a még és a már közötti átmenetek érdeklik a versek beszélőjét. „Még nem lehet átkiáltani az őszbe,/de már lejtmenetben tekintünk vissza/a csúcs máglyáinak lankadó lobogására” – mondja a kötetcímadó vers.

 

A konkrét, ráismerhető terektől, helyszínektől való eloldottság néhol szürreális álomszerűségbe sodorja a verseket. A Test nélkül című vers képi világa József Attilára hajaz. „Tenyeremben két bolygó./A szív vízfelszínen lebeg,/apró halak rajzanak köré ”. A versektől amúgy sem idegen ez az álomszerűség, az elnagyolt vonalak, színfoltok skiccei épp a szétterültség, elnagyoltság okán intenzív képzeleti munkára serkentik az olvasót.

 

A „belbecs” után immár a „külcsínról” szólva fontosnak tartom megjegyezni, a vékonyka kötet rózsaszín borítóján valószínűleg egy félig olvadt jégkrémet formáló ábra sajnos nagyon keveset sejtet meg a kötetben rejlő versek gazdag világáról. Még akkor is, ha A japáncseresznye árnyékában című versében valóban ott ez a kép mint „olvadt jégkrém rózsaszínjébe ragadt pillanat.” De mindez már kevésbé a szerző, sokkal inkább a kiadó mulasztása.

 

 

Hartay Csaba: Átkiáltani az őszbe. Scolar Kiadó, Budapest, 2020.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében