"hiába szájmaszk, vérplazma, vakcina"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 6. (812.) SZÁM – MÁRCIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
A halottak demokráciája
ANDRÉ FERENC
A költészet a határsértés terepe Interjú Áfra János költővel
ÁFRA JÁNOS
Kályha és lefolyó
Csontos Márta
A kávé világnapja
Günter Kunert
Az írásról. Feljegyzések I.
Eszteró István
Óda a fehér laphoz
Karácsonyi Zsolt
Eszteró nyolcvan
Kenéz Ferenc
Kenéz Ferenc versei
BORCSA JÁNOS
Erdélyi értelmiségi lét járványok és sok más huncutság idején…
Borsodi L. László
Tavaszi nehézségek (szilánkos)
Gyárfás István
Gyárfás István versei
Radu Nițescu
Radu Niţescu versei
Balázs Hanna Imola
Forradalom most!
Radnai Dániel Szabolcs
Új történet, régi dallam
Ferdinandy György
Levél orvosomnak
VARUJAN VOSGANIAN
Útmutató egy létező Írószövetséghez (Mic îndrumar privind ființarea USR)
Benedek Szabolcs
Ez nem Amerika (regényrészlet)
Szántai János
Volt egyszer egy… Hollywood(i Reneszánsz)
Egyed Emese
A Kőszínház-jelkép
Tankó Andrea
Mindennapokról és nem mindennapiról „Nem látom a napfelkeltét, nem látom a naplementét, csak jönnek, óvatosan, a kukorékolás jelzi, valami történik.’’
MÁRTON EVELIN
A hétköznapok mélysége és magassága
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Melyik út vezet ki Rómából?
Jakabffy Tamás
Dennerlein
HORVÁTH BENJI
Elefántok a szobában. Székely Sevan jelenései
 
Papp Attila Zsolt
A halottak demokráciája
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 6. (812.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

A huszonegyedik századelő egyik nagy tanulsága, hogy a történelem végéről szóló elméletek szavatossága hamarabb lejár, mint maga a történelem. A fukuyamai tézisre, miszerint a második évezred utolsó évtizedével a történelemnek is vége szakad, hiszen a hidegháború után a nyugati világrend győzelmével és tartós berendezkedésével egyfajta végleges állapot jön létre, vagyis a haladás elérte célját, azóta alaposan rácáfolt a valóság. Nincs végleges állapot, az idő árja feltartóztathatatlan, és az idő nemcsak telik, hanem történik is. Az efféle világi teleológiák a józan ész és a tapasztalat mércéje szerint rendre haszontalannak bizonyulnak, mégis: az érzet, hogy szellemi értelemben mi vagyunk az „utolsó emberek” a Földön, áthatja a korhangulatot. Ez tesz bennünket önhitté, ezért hihetjük el, hogy az a pozíció, amelyből ma beszélünk, végső és megfellebbezhetetlen, ami eddig történt, azért történt, hogy eljussunk (legalább) idáig, és minden, ami a korábbi korok erkölcséből, szokásaiból, életgyakorlatából és kulturális – ezen belül irodalmi – hagyatékából nem összeegyeztethető mai tudásunkkal, igazságainkkal és morális érzékünkkel, elvetendő és kitörlendő civilizációnk kollektív emlékezetéből.

 

Így indíthatunk háborúkat emlékművek, könyvek, filmek, az eltűnt idő „faragott képei” ellen, mert nem megfelelően ábrázolnak emberi, nemi, nemzetiségi, faji, vallási, társadalmi viszonyokat, mindezt nem korrekt nyelven teszik, nem elfogadható szavakkal és képekkel, nem helyénvaló gondolatok kifejezésére, hiszen elődeink voltak olyan elővigyázatlanok, hogy nem látták előre, mit fognak gondolni a türelmetlen huszonegyedik század elején a világról és róluk. Azt a szabadságot tagadnák meg tőlük, amit korábbi nemzedékek valaha oly fontosnak tartottak, korviszonyaik hű tükrözésének és az autonóm ítéletalkotásnak a jogát, valamint az ezzel óhatatlanul együtt járó esendőség és tévedés lehetőségét – amit a mindenkori hajthatatlanok nem ismernek, sosem ismertek el. Azt, amit Chesterton, aki már a saját korában is ómódinak számított, a „halottak demokráciájának” nevez, amely megadja a választójogot „a legmélyebbre szorult társadalmi osztálynak: őseinknek”. Ám „a múltat végképp eltörölni” hívei tanultak és okosak ugyan, de nem elég bölcsek ahhoz, hogy belássák, a mai kőbe vésett igazságok ugyanolyan efemernek bizonyulhatnak majd későbbi korok és generációk számára, mint a mi eltörölni kívánt múltunk – hogy mindannyian időszerűtlenségre leszünk ítélve egyszer. „A demokrácia azt tanítja nekünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az inasunk; a tradíció azt kéri tőlünk, hogy ne mellőzzük a jó ember véleményét, még akkor sem, ha az illető csak az apánk”, írja ez a bogaras angol. De hát ő is olyan régen élt már.

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében