Vágyak
Egy idegennél először otthon érezni magam.
A csuklódon az erek ösvények –
milyen kár, hogy újra és újra eltévedünk.
Suttogj még jó álmokat!
Nem bírok betelni a kifejezések keveredésével.
Üljünk fel a hintára.
Mikor kiugrom, engedd el a kezem.
Hadd érezzem a szabadság elvesztését.
Mindig is utáltam a fosztóképzős szavakat:
unhatatlan, kialvatlan, szerethetetlen.
Rád emlékeztetnek.
Kétszer számoltam meg az anyajegyeket a füled mögött:
a részed, amit sosem fogsz látni.
A pisze-pisze nem gondoltam komolyan az összeveszést.
Csak mondj valamit haragból.
Mondj valamit, ami neked is titkos,
Mondj valamit, ami mindkettőnket szorít.
Mormold, amit amúgy is mondanál.
A hazugságokat meg csipeszeld ki az ablakba.
Ha a szükség neked teher,
Ha a teher neked tilos,
Akkor lógass ki az erkélyen!
Ismerlek. A cipőfűzőmnél úgyis megtartanál.
Engedd, hogy utoljára bebújjak a takaród alá.
Rossz, hogy a bőröd a textil –
Szaggatja szét a hajnal.
születés után marad
(1)
Rügyező fákon
Szakasznyi köldökzsinór
Nincs hova kötni.
(2)
Barna levél közt
átalakuló homlok.
Karcol a gráblya.
(3)
Fejem felett már
Jégcsap. Aki bújt – aki
nem – gyerek leszek.
Viszony
Jó volna, ha nem lenne ennyire sötét,
És legalább az ajtóig elkísérnél.
A nyárnak maradsz lenyomata,
az árnyékom vezet ma haza.
Miért fújja a lombot a szél,
Ha pillanatnyi az érintés
Két levél között, aztán elválnak,
vagy lehullnak és köszönnek másnak.
Tavaszra magamhoz sem lesz viszonyom.
A születés és most között
végig kenyérmorzsákat szórok.
Csigaház
Eltaposom a csigákat.
Nem teszem gondosan félre őket,
mint gyermekkoromban, ahogy anyám tanította.
Roppan a talpam alatt a ház, amiben laknak,
Pedig nekik az az egyetlen.
Csak az enyém a focipálya,
pedig nem is tudok focizni.
Leülök a lelátóba,
és itt szívom el az utolsó cigim.
A csikket meg csakúgy elpöccintem,
Remélve, hogy felgyullad az egész
az egész gazos focipálya, ahová
apám vitt, mikor négy voltam,
pedig már akkor rühelltem az egészet,
és ő tudta -
Törted volna el a lábam.
Most marjanak szét a szúnyogok,
nem érdekel.
Végig szambázok a gyepen, megszégyenítem
a sok férfit, a macsókat, akik ideizzadnak,
ideköpnek, mert attól lesznek valakik.
Hogy anyám nem alszik, és egyre csak otthon vár a vacsorával?
Én hűlök ki, mire hazaérek.
Ha meghalok, nevezzetek el rólam egy stadiont.
És ültessetek a közepébe napraforgót –
Legyen mindig mit kerülgetni.
Gyáfrás István 2000-ben született Szolnokon. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem anglisztika szakos hallgatója.
