Az első jelek
Az első jelek, ha tétovák is, felbecsülhetetlenek,
a járni tanuló gyermek legelső lépései,
a megtorpanó láz s betegség első mutatói,
midőn érkezik a gyógyulást ígérő koratavasz
a szárba szökkenő szerelem moccanásaival,
és az ifjúság lángját lobbantó első lendület.
Érettséged első jele, mikor úgy kezdesz a régvolt
poétákra gondolni, mint távoli rokonokra,
fölkutatod az Atya házához vezető ösvényeket,
térképezed őket. Mosollyal, hogy bocsánatot nyerhetsz.
A legelső veszteségek gyakorta nyereségnek tekinthetők.
Egy másfajta kozmikus kezdet vakító fényeit
jelző csillogás és a bölcsek égi ösvényei;
a költészet igazát hirdető első ígéretek,
mikor nem tűröd tovább a meddő esztétikák fuvalmait,
sem a hiú gőgtől dagadó vallomások szennyét.
A halál legelső jóslói azok a törvények,
melyek szerint valami nemlétező a lélek,
akik ővele ülnek a Vacsoránál, nem mások, csak
holmi borivók egy hosszú asztal mellett.
Abda
1.
Abdánál megásták saját sírjukat. Igen.
A halott fülkagylójában fekete vér,
rímek a viharkabát zsebében,
az utolsó percekig gonddal egybeszőve,
lágerben vagy lépésritmusra, menet közben.
Dögsötétből kiemelt tiszta verssorok; őt meg
hajnalban agyonlövik. S mint idő hamuvedrében:
a könnyedén írt hexameterek, mintha az
éji barakok elégiáit írná sietség nélkül.
végignyúlva a priccsen, álmos lámpafényben.
A föld pedig akár a könyvlapok:
megőrzi a koporsóba zárt életet,
a beszakadt koponyába hatoló gyökérben,
de a magban is, mit író ember valaha elvetett,
nem bír minket védeni a költészet többé,
inkább növeli a veszélyt, nem hogy kikerülné.
Radnóti Miklóssal hiszem: a költészet
erőt vesz időn, s nem hull halálba,
s mi versszakokba rejtve – megmarad.
Minden sor Istenség és sors adománya.
Arany a földben, s a legszabadabb versek
hamis pénzek s babérok között hevernek.
2.
Félelem nélkül áll saját sírja szájánál, és
magával visz a földbe egy füzetet 30 verssel,
melyeket a szörnyű menet szüneteiben írt;
tudja, senki se fogja őt gyolcsba takarni,
mikor gödörbe löki egy őrmester csizmája,
és szemfedőjéről nem szakítnak fodrot emlékül.
Legutolsó verseit mintha egy fogsor marta volna
a sárgacsillag vásznára. Írja a rabság elégiáit,
éji rovarcsípések közt, elcsigázva.
Évek múltán áthaladsz a nyaralóváros Abdán,
hol nagy befőtteskannákban paprikák ragyognak,
sietős utazó, de a füleidben
hatalmas katasztrófák szélzúgásával.
Van egy hely mindig, már tudod, a közelben,
ott lőtték le kopár aszályos mezőn.
Az ifjak tán szednek néhány bogyót az eset bokrairól,
ám az íze marja a néma száj padlását,
és „olyan rég történt amúgy is!” – mondják egyesek.
Őt pedig, a gyökerekbe gabalyodottat majd megsegíti
Valaki.
KIRÁLY LÁSZLÓ fordításai
Adrian Popescu (1947, Kolozsvár) író, költő, esszéíró, műfordító. Közel harminc kötet szerzője, a kolozsvári Echinox folyóirat meghatározó alakja. Többek között német, magyar, makedón és francia nyelvre fordítva jelentek meg önálló kötetei. Kolozsváron él.
