"hányszor vetődöm még ide?"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 8. (814.) SZÁM – ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
hogyne.txt
Fehér Imola
„A vers lehetőség a tisztánlátásra” Beszélgetés Oláh András költővel
László Noémi
László Noémi versei
Száraz Miklós György
Egyszer fiúk, egyszer lányok
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (I.)
Luca Ștefan Ouatu
Luca Ștefan Ouatu versei
Szegő Márton
Feles
Magyar Boglárka
Reggeli
Körtesi Márton
Körtesi Márton versei
Werner Nikolett
Werner Nikolett versei
Codău Annamária
Hallgatás és paranoia
Kézdi Imola
Kézdi Imola versei
B. Mihály Csilla
B. Mihály Csilla versei
DOINA RUŞTI
A malom fantomja (Fantoma din moară) (részlet)
Papp Attila Zsolt
Nem minden gyógyítható
Francois Bréda
Színház és létezés (Fiinţă şi teatru) Részlet1
Biró Mónika-Anita
Vajon Nagyi Kolozsváron járt
Demeter Zsuzsa
Elkelne még egy télikabát
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum – 11.
MÁRTON EVELIN
Egy vizuális karanténregényről
 
B. Mihály Csilla
B. Mihály Csilla versei
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 8. (814.) SZÁM – ÁPRILIS 25.

A folyónál

 

 

Hallgattam újra, úgy, mint senki eddig,

a mélynek lassú, habzó sóhaját,

mint hálaszó, ha ajkamon kifeslik,

s egy pillanatra lényed fonja át,

olyan nyugalmat vont körém remegve,

a hangja tiszta dallammá dagadt,

amíg a gonddal megrakott dereglye

elindult messze, árnyas fák alatt.

 

A nap korongja nagy, kövér parázsként

felizzott akkor még a szívemen,

éreztem, már a bensőm mintha más fényt

pulzálna vissza csöndben, dísztelen,

s mint szomjazó, ha hűs vízért letérdel,

és új reményért ázva-fázva esd,

a holnapoknak szent ígéretével

csillagszekéren szállt alá az est.

 

 

 

Vannak vidékek

            Kányádi Sándor Előhangja nyomán

 

 

Vannak vidékek, tört jövők,

imákat hittel gyöngyözők,

vigyázó vének, ott, ahol,

kimondhatatlan szó dalol.

 

Apám szemében láttam én:

vannak vidékek, láng s a fény;

ahogy beszélt a nép előtt,

hatalmas szíve égbe nőtt.

 

Vannak vidékek, csendesek,

ahol karácsonyt csengenek

öröktől fogva holtnapig,

ahol a tisztesség lakik.

 

Vannak vidékek, s fájdalom,

ahol a gond a vállakon

megélni sarkall, nem fenyít,

akár a gerle, oly szelíd.

 

Vannak vidékek, van magyar?

Mit ér a tő, ha sarja hal?

Hűségre int a magvető,

a homlokára gyűrt redő.

 

Vannak vidékek, ősi kincs,

ahol szabadság ölnyi sincs,

hazám hazádban…, közte tér.

De még a lelkünk összeér.

 

 

 

Tengerentúl

 

 

Az éjszakát most hagyd el, hadd apadjon,

a házfalak mind tőle védenek.

Testünk az ágyon, mint a sziklaparton

egymásba csúszott kőzetrétegek.

 

Tévénk a szélbúgással összepaktál, 

hangyás a képe, nincsen semmi jel.

Bennünk, köröttünk végtelenség-fraktál, 

s csak Isten az, ki minket megfigyel.

 

Elborzad néha, sír is, mégse retten,

hogy új batyukkal nyomja vállam, vállad, 

de forr a lelkünk, napnál fényesebben.

 

Maradj, hozom már friss matéteádat.

S míg szürcsölünk az édenkerti kegyben,

az óceán az ablakon beárad.

 

 

 

Vadászbaleset

 

 

A fákra ólmos fellegek tapadtak,

alattuk sír a sárba gyűrt avar,

szemek kutatják lábnyomát a vadnak,

a naphoz zárszót zeng a kürt hamar.

 

Vércseppek ízét hordja szét az alkony,

kopók ügetnek át a tölgyesen,

felborzolódott sóhaj ráng az ajkon,

eláll a szél, hogy végképp csönd legyen.

 

 

 

Piszkozat

 

 

Tövist neveltem, jössz, kitéped,

nem kell a szívbe holt anyag.

Már hófehér a kinti élet,

ezüst harangok bonganak.

 

Kinyílt az ég, hogy megsegítsen,

mert álmom gyűrött piszkozat;

nincs senki itt, csak én s az Isten, 

fagyos kezével tisztogat.

 

Vérem csorog, de még nem unja,

sebészszikével húsba vág,

úgy állok közben égbe nyúlva,

mint édenkerti néma fák.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében