"hányszor vetődöm még ide?"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 8. (814.) SZÁM – ÁPRILIS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
hogyne.txt
Fehér Imola
„A vers lehetőség a tisztánlátásra” Beszélgetés Oláh András költővel
László Noémi
László Noémi versei
Száraz Miklós György
Egyszer fiúk, egyszer lányok
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (I.)
Luca Ștefan Ouatu
Luca Ștefan Ouatu versei
Szegő Márton
Feles
Magyar Boglárka
Reggeli
Körtesi Márton
Körtesi Márton versei
Werner Nikolett
Werner Nikolett versei
Codău Annamária
Hallgatás és paranoia
Kézdi Imola
Kézdi Imola versei
B. Mihály Csilla
B. Mihály Csilla versei
DOINA RUŞTI
A malom fantomja (Fantoma din moară) (részlet)
Papp Attila Zsolt
Nem minden gyógyítható
Francois Bréda
Színház és létezés (Fiinţă şi teatru) Részlet1
Biró Mónika-Anita
Vajon Nagyi Kolozsváron járt
Demeter Zsuzsa
Elkelne még egy télikabát
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum – 11.
MÁRTON EVELIN
Egy vizuális karanténregényről
 
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum – 11.
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 8. (814.) SZÁM – ÁPRILIS 25.

Másfél hónappal ezelőtt, március 12-én lett volna nyolcvanhat éves Terényi Ede, ha tavaly el nem ragadja a halál. Sok tanítványa, munkatársa, zenészbarátja maradt közöttünk, akik meghatottan emlékeznek rá, nem csupán a zeneszerzőre és a pedagógusra, hanem a szellemes és mindig friss ötletsziporkákat fellobbantó beszélgetőtársra, a képzőművészettel, filozófiával, eszmetörténettel kitartóan barátkozó, a vallomásosság iránt nyitott, mégsem magamutogató élettanúra is. Március végén a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zeneművészeti szakának oktatói szerveztek emléktalálkozást a világháló különb-különb pontjain képernyő előtt kuksoló zenészek és muzikológusok közreműködésével (Csákány Csilla, Fodor Attila, Hausmann-Kódóry Alice, Hoch Sándor, Horváth Bálint, Kristófi János, Lászlóffy Zsolt, Németh István Csaba, Windhager Ákos), akik az általuk legérdekesebbnek talált nézőpontokból – elsősorban persze a zenetudományi problematizálás szintjén – közelítettek Terényi szellemiségéhez, életművéhez, zenei üzenetvilágához.

 

Hangfelvétel-múzeumunk most szemlézendő „kiállítási tárgya” egy harminchét évvel ezelőtt kiadott lemez egyik felvétele (Elec­tre­cord ST-ECE 03334, A oldal). Terényi Barokk rapszódiája hallható rajta, amelyet szerzője szóló csellóra és kamarazenekarra – vonósok, ütőhangszerek, hárfa, csembaló ad libitum – írt ugyancsak 1984-ben. A felvételen a csellista Szabó Péter partnere a Marosvásárhelyi Filharmónia George Dudea által koordinált kamarazenekara volt.

 

Barokk rapszódia voltaképpen egy neobarokk versenyműsorozat negyedik darabjaként született, amelynek első alkotása a Vivaldiana (1983) volt – ezt a román hanglemezkiadó ugyancsak viszonylag nagy példányszámban forgalmazta. A nyolcvanas években nem Terényi volt az egyetlen komponista, aki a versenymű (koncsertó) mint zenei forma továbbgondolásával, „reaktualizálásával” kísérletezett. A szólóhangszer és a kamaraegyüttes bináris, a párbeszédre, összefonódásra, ellentétezésre és egységteremtésre egyaránt módot adó alkalmazása a 20. századi zene(történet)i fejlemények fényében igen lelkesítő lehetőségeket csillantott fel a szerzők előtt, s minthogy a múlt század utolsó harmadában mind erőteljesebben érvényesültek a posztmodernitás elvei, amúgy is kézenfekvő volt a versenymű-forma barokkságainak és a kortárs idő igényeinek ötvözése akár a strukturális-szólamszerkesztési, harmóniai, ritmikai, agogikai, dinamikai megoldások, akár a többé vagy kevésbé közvetlen parafrázisok útján.

 

Terényivel kapcsolatban ismételten elhangzik, hogy zenei forráskeresései során nagy előszeretettel nyúlt vissza az ún. régizene állományaihoz – ezen belül azonban igen ritkán, szinte kivételszerűen a hiteles népzenei hagyatékhoz. A Barokk rapszódia izgalmas mű e tekintetben, minthogy bizonyos tételeiben határozottan felfedezhetők a népzene körében is érvényes dallamrészek. Ez, ha igaz is, csak úgy igaz, hogy a 17–18. századi lejegyzett, többnyire udvari kiszenekarok számára notált dallamok formájában, mintegy közvetve áthagyományozott utalásokként kaptak helyet a műben.

 

Ami tehát kvázibarokk a cselló-rapszódiában, az elsősorban szerkezeti és (meta)stilisztikai értelemben az. Ami pedig erdélyi, az a kötelezően megidézett „bartóki-kodályi” eszmehagyatékkal való – és korántsem engedelmes-behódoló! – szembenézés. Terényi, aki pályája kezdetén épp úgy ott ült a „bartóki-kodályi” osztályterem valamelyik padjában, mint bármely más hazai komponista-palánta, sokkal urbánusabbá, „világibbá”, olykor avantgárdabbá vált pályatársai többségénél.

 

Szabó Péter – aki az Electrecord-felvétel elkészültekor még a kolozsvári Zeneakadémia növendéke volt, s aki a kilencvenes évektől már Magyarországra áttelepülve nőtt a nemzetközi koncertélet ismert személyiségévé – rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott a Barokk rapszódiával. A kidolgozott, jól alapozott könnyedség és az okos zeneértés egyaránt félreérthetetlen a játékában. A Terényi-műben sok és intenzív felső fekvésű dallamvezetés egyetlen pillanatra sem hozta zavarba, csellója énekelt, a concertante fázisokban igazi partnerként tudott visszavonulni is. Különösen emlékezetes az öttételes Barokk rapszódia negyedik részében (Allegro) nyújtott fúga-teljesítménye, amely sikeresen elevenítette fel és szintetizálta az előző tételek motívumainak sajátos arculatát. Szabó játékának technikai mikrorétegekig lehatoló elemzése bizonyára kimutathatná a családi örökségből táplálkozó és a kiváló tanárok figyelme nyomán érlelt egyéni tehetség és munka beérett termésének minden – a későbbi években tovább nemesített – erényét.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében