"nyomtatott betűkké változik"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 9. (815.) SZÁM – MÁJUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Toronyból, csont nélkül
MÁRTON EVELIN
Beszélgetés Csabai László íróval
Csabai László
Gogolra várva (részlet)
Ferencz Imre
Ferencz Imre versei
GÜNTER KUNERT
Az írásról. Feljegyzések II.
Monostori Tibor
Monostori Tibor versei
Gerber Erika
Gerber Erika rövidprózái
Alex Văsieș
Alex Văsieș versei
Szijj Márton
Cherry Flavoured Apocalypse
Farkas Arnold Levente
a szó, a hiba
Horváth Adél
Horváth Adél versei
PÉCSI GYÖRGYI
Migráns, posztmigráns kor-irodalom
Balázs Imre József
Ég, varjakkal
Bálint Tamás
Máj hagymalekvárral – részlet –
Lakatos Aliz
Folyamatok és tendenciák az erdélyi magyar nyelvhasználatban
Murányi Sándor Olivér
Medveorr a fenyőtörzsből
Szántai János
Hej, Verkóczi, megsiratlak, valahányszor búcsúztatlak!
Bartha Réka
Online alámerülés női mélységekben
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Aspektuslátás (1)
Biró Mónika-Anita
Líra pintyekről és más tollasokról
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Letekinteni az ég pincéiből
Jakabffy Tamás
Terényi tárcasorozata az Utunkban és a Helikonban
HORVÁTH BENJI
Mint akit rajtakaptak az emlékezésen
 
Szijj Márton
Cherry Flavoured Apocalypse
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 9. (815.) SZÁM – MÁJUS 10.

a Cherry Flavoured Apocalypse

metaesztétikai jelentőségű alkotás,

zene még soha nem hangzott egészen úgy,

ahogy a Bel Air Coup’ legújabb albumán,

 

kezdi kritikáját Maxine Shaldenyacki a Ditchforkon,

az internet szőrös szívű zenekritikai oldalán,

ahol megkapta a szűkmarkúan osztogatott tízpontos értékelést

és a kifejezetten miatta alapított

Best album you’re ever gonna hear-díjat,

 

Kevin Archer pedig, az énekes, úgy mondják, teljesen egymaga viszi

a bandát,

ezért is akkora durranás,

és azóta az alternative songs jellegű

lejátszási listák mérnökeinek kedvence lett,

 

kultikus, de mégis maradt szubkultúra,

 

na de a lemez, írja a szerző, Aussie Saturday

‘37-es debütjének, a Liquid Love-nak legelső,

de eltorzított taktusaival indít,

a fekete nők mézmeleg hangja, jut eszébe,

de nem írja le végül,

zene mindenesetre, amilyennek lennie kell,

ahogyan írva van,

és Saturday is, teszi hozzá még,

lehetett volna ismertebb,

ha nem gospellel tölti idejét

 

a második rögtön egy felfűtött dance-pop szám,

mintha a Hot and Hornie’s vörösre festett boxában innánk

            chilikoktélunkat,

és az előttünk vonagló táncosok testnyílásaiba dugnánk

félretett pénzünk jelentős részét,

 

itt Archer valószínűleg, írja a kritikus,

elhatározta, ír egy popslágert, leült íróasztalához,

és pontosan így is tett,

őszinte érzelmek és hideg szakértelem,

körző, vonalzó, de lélek is,

Leonardo bólogatott a válla fölött

 

de annyit beszélni mégsincs soha idő, amennyit pedig kellene,

hümmögi-dúdolja szinte a következőben,

aztán megszakítja, bevág egy hangmintát

a White Town dalából, a Your Woman-ből,

amit fél év múlva Dua Lipa használ majd

Future Nostalgia című lemezén, a Love Again című számban,

de mindezt Archer nem tudja még, honnan is tudná,

 

miközben orrhangú falsettója pengeti lelkünk megannyi húrját,

fátyolos hangja felszínre hozza gyötrelmét,

kegyetlen múzsák ajándékát,

minél keserűbb, annál édesebb,

mélyebben fáj, mégis kevésbé zavar,

hozzák is meg nem is,

 

hanem a lemez csúcspontja a Mellow as it Gets,

a hétperces opus címe magáért beszél,

valódi hangorgia, mégis olyan idilli, hogy

egy fuldoklót is megnyugtatna,

akár a megzenésített ASMR,

elviselhetetlenül puha és kellemes,

ámde tűélesen minden a helyén van:

egy alvó egeret is megnyúzna

anélkül hogy fölébresztené,

 

de ahogy sűrűsödik az utolsó negyedre,

mintha visszabújnánk az anyaméhbe,

visszhangzó, de plasztikus

ez a zsíros, acidos pulzálás,

 

csak a szeretet ragadhat így,

folyékony szeretet,

színes olajtócsa, csillagok illata,

gőzölgő húsleves vasárnapi asztalon,

 

de hiába a dalszöveg,

ilyet a nő miatt nem lehet,

hiába olvasztja a mellkast színes-jóleső játszás,

ennek semmi formája nincsen

 

Shaldenyacki egyébként annak idején

épp a metrón ülve hallotta a bandának egy korábbi,

Make It Happen című lemezét, és

rögtön érezte, dolga lesz még ezzel,

 

mert ha lett volna akkor férje, írja később egy esszében,

azonnal elhagyja azért az albumért,

hogy elköltözzön Kaliforniába,

mint minden rendes ember, akinek volt már

spirituális élménye ebben az életben,

 

hát ezért írja ezt, írja most,

 

máskülönben egyértelmű utalás szerinte a The 13th Floor

            Elevators slágerére a következő dalban,

mikor elhangzik a let me show you the Californee way sor,

kár, hogy Archer Ausztráliában él faházban,

tekergeti ott a szintetizátorait, leönti őket néha borral véletlenül,

abból lesznek ezek az albumok

 

a Voyeur a féltékenységből fakadó szenvedéshez írt

édessavanyúan melodikus ballada,

Peeping Tom az örök kedvencem, énekli a filmre utalva,

ami a Psycho-val egy évben jött ki Angliában,

ezért nem ismeri senki,

a mérhetetlen hatalomvágy harmonikus himnusza,

 

ám az egyik legmerészebb kísérlet a Bach-fúgák újragondolása,

egy izraeli pszichedelikus szörfrock banda adta Archernek az ötletet,

de bevallottan rajongója Yohannes Waltzmann

zenéjének is, amit

avatottabb fülek hallhatnak a zenekar korábbi darabjaiból,

 

és egyetlen számot sem rontanak el idegesítő rap-betétek,

nincs is hiba, csak Lana del Rey talán, hogy nem működik közre,

vagy a hangmintákkal néhol túlzásba vitt

popkulturális utalások,

de nem is hiba, apró tökéletlenség,

annyi kell is

 

végül Archer, kezdi summázni Maxine Shaldenyacki,

megtalált egy hangzást, felkeltve a gerinctőben szunnyadó

            kundalini kígyót

szélesre tárta a mennyeknek kapuját,

 

de hova fokozza még, kérdi retorika végett,

mintha himnuszt írna ő is, nem pedig kritikát,

megszólaltak, folytatja, a végítélet harsonái,

örömkiáltásokat szaggatva fel a némák tüdejéből,

 

Kevin Archer nem zenész, hanem misztikus,

átélhetővé teszi a Szentet, a numinózust,

 

a tökéletesen érett cseresznye,

ahogy ropogós, aztán szétárad,

az Istennek lehet ilyen íze,

 

erről szól a művészet,

 

a lemeze pedig színtiszta extázis,

vörösbor, olajos csillogás,

csillagok illata és csendes katarzis,

és éppen paradox volta miatt zseniális,

hogy az ellentmondások káosza olyan harmóniába olvad, ami

példátlan a zene történetében,

 

ha pedig a műalkotás ígérete

változtatni a befogadón,

a Cherry Flavoured Apocalypse ennek

hiánytalanul eleget tesz,

hiszen annak is, fejezi be Shaldenyacki,

akinek nincs még semmiféle istene,

a szféráknak e földöntúli zenéje

ideális alkalom a megtérésre

 

 

Szijj Márton 1995-ben született Szombathelyen. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemen tanul vallástudományt és nemzetközi kommunikációt. Főleg prózát és verset ír.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében