Marius Ianuş vagyok, 30 évet töltöttem
az életben, megyek az esőtől átitatott körúton
bőrömhöz ragadt inggel.
Mintha gúnyám egyedül haladna
a kibontott járdán. Senki mellett.
Mit tettem 30 év alatt?
Ki vagyok, 30 életév után?
Szerettek a nők & verseket írtam
magamról, nőkről & anyámról.
De ki vagyok? Mit írtam
verseimben?
Nem írtam szerelmes verseket.
Eszembe juttattam és megrémültem.
Nem írtam egy szerelmes verset sem...
Verseket írtam mikben megbosszúltam
életem, gondolataim, a múló éveket,
múló, mulandó...
Szörnyű verseket írtam
a történelem szörnyű pillanatában
félkegyelmű-hisztérikus vadállatok által sarokba szorítva.
A társadalom végbéltartozékai.
/A börtönőrökkel./
& semmi sem biztos. A nők szerettek
miután már megszüntem szeretni őket
miután elkezdtem másként kezelni őket –
depresszió & üres eszmék elleni gyakorlat
perzselt húsgombolyagok az ágyban.
Vagy nekitámasztva a falnak, mint nagyapa szalonnája,
vagy egyenesen a szőnyegen, néhány nagy csótány
kik sóhajtoznak.
És ki vagyok kihúzva és belényomva
ebbe az egész húsba ?
Egy ember vagyok aki halad
gúnyám felé, amiben valami
halad felém
A jövő? Egy vetülete az elmének?
vagy egy medve aki vigyáz rám,
egy öreg varázsló?
Egész életemben védve éreztem magam
egy határtalan, ismeretlen erő által.
Ruháim haladnak felém.
Egyáltalán nem félek. Kérdezem
ki vagyok. Kik a
felém haladó ruhák.
(És kit szerettem
végül is? Anyát,
Domnicát, Zverát. De
az emlékezet autósztrádáján
menet közben kidobott szeretők?
Szerettem őket? Volt
valami köztünk?)
A versek jók voltak. De nem azért készültek
hogy valaki kedvelje, ismételgesse őket.
Szigorú versek voltak. Bosszúállóak.
Késpenge-szerű versek.
Mit kezdhetnek az emberek verseimmel?
Legyenek öngyilkosok olvasás közben?
Ez az abszolut rossz, Savatie?
A verseim?
30 éves vagyok és szerettem volna
egy országutat építeni.
Vagy a nép házát, mint Pop.
Vagy tehnikusnak lenni, egy egyszerű ember,
kis kerék a forgatagban, aki senkitől sem
kérdez semmit.
Ma egy tehnikus vagyok, de már nem lehetek
akárki.
Megírtam azokat a verseket
amiket nem tudok megmagyarázni magamnak.
& segítettem másokat irodalmat csinálni.
& ebből a dologból nem értek semmit.
/Nem azért írtam verseket hogy meghassam a kritikát,
könyvet sem nagyon küldtem nekik.
Nem azért írtam hogy Number 1. legyek.
Akkor miért írtam meg őket?
Mennyi rossz volt bennem?/
Ki Marius Ianuş? Ruháim
haladnak felém. Haladok feléjük.
Van egy csodálatos gyermekem.
Egy kápráztató feleségem. Egy anyám
aki sír, folyton sír. Nem tudom
ki vagyok.
Király Zoltán fordítása
