Ne engedj szétfolyni összpontosítás
(Nie pozwól rozpłyn±ć się skupieniu)
Ne engedj szétfolyni összpontosítás
Tartson moccanatlan ez a fénylő pillanat
bár véget ér a lap és vakít a láng
Még nem jutunk el önmagunkhoz
bölcsességfogként lassan nő a tudás
Még magasan a fehér ajtófélfákon
bekarcolva mikor hány centi az ember
A távolból kürtöket hallani egy boldog hangot
és egy alvó macskaként gömbölyödő dalt
Ami elmúlt nem ürességgé változik
Mindig új szenet dob a tűzbe a fűtő
Ne engedj szétfolyni összpontosítás
A száraz szilárd anyagban
az igazságot kell megörökítened
Közlemény
(Komunikat)
Ha egy eladósodott államban élsz,
ahol az elhallgatott szavakat
töméntelen szónoklat ellensúlyozza,
ahol botanikus kertek és növényhatározók
a nyelvhelyesség mércéi,
a lakosság kedvenc étele
a békegalamb; ha olyan országban laksz,
ahol rózsát égetnek, az utcák egyre gyorsabbak,
a város napraforgóként hajladozik
és az erdők egyetértésben nőnek,
ahol mindenki magánál hordja az igazolványképét
és halottai névsorát, ahol az emlékek
ironikus vallását gyakorolják és kettős hitet,
írj nekem, gyűjtöm a képeslapokat,
érdekel a zene, a festészet,
a bélyeggyűjtés, a sport és a költészet.
Visszapillantó tükör
(Lusterko samochodu)
A kocsi visszapillantó tükrében hirtelen
megláttam Beauvais székesegyházát;
a nagy dolgok a kicsikben laknak
egy pillanatra.
Egy emlékiratból
(Ze wspomnień)
Éltünk. Irigykedve bámultak minket
az álmos gyíkok, a szilfák
bronzbarna levelei, mintha csodálnák,
hogy még lehetséges az élet ekkora
bősége, és nem csordul túl az enyészetbe.
Vermeer lánya
(Dziewczynka Vermeera)
Vermeer leánya, ma már híres,
néz rám. Egy gyöngy néz rám.
Vermeer leányának szája
vörös, nedves és csillog.
Vermeer leánya, te gyöngy,
te kék fejpántos: fény vagy,
én pedig árnyékból lettem.
A fény nézi az árnyat fenségesen,
megértően, talán sajnálattal.
Vasparipa
(Żelazny poci±g)
A vonat megállt az apró állomáson,
és egy percig teljesen mozdulatlan volt.
Ajtók csapódtak, kavics csikordult a cipő alatt,
egy férfi azt mondta, viszontlátásra, örökre,
leesett egy kesztyű, a napsütés elillant,
az ajtók másodszor csapódtak, még hangosabban,
és a vasparipa lassan megindult,
majd eltűnt a ködben, ahogy a tizenkilencedik század.
Éjjeli lepkék
(Ćmy)
Éjjeli lepkék bámultak minket a csukott
ablakon át. Minket, az asztalnál ülőket,
éjjeli lepkék bámultak lángoló tekintettel,
nagyobb vággyal, mint a törékeny szárnyuk.
Mindig odakint maradtok, az üvegen
túl. Mi pedig itt leszünk, idebent,
egyre beljebb. Éjjeli lepkék bámultak
minket a csukott ablakon át, augusztusban.
ZSILLE GÁBOR fordításai
Adam Zagajewski lengyel költő (1945, Lwów), a kortárs világirodalom egyik legfontosabb szerzője, március 21-én hunyt el Krakkóban. A költőként, esszéíróként, műfordítóként is elismert Zagajewski 1982-ben Párizsba emigrált és csak 2002-ben tért vissza hazájába. Első kötetének megjelentetése óta (1972) több mint 25 könyve látott napvilágot. Számos nemzetközi kitüntetés mellett 2016-ban Janus Pannonius-díjban részesült.
