"csak ennyit akarok írni: ma is feljött a nap"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 10. (816.) SZÁM – MÁJUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Papp Attila Zsolt
valamiaversrol.rtf
Karácsonyi Zsolt
Közös tér, szabadság, egyén – Beszélgetés Tompa Gáborral
Adam Zagajewski
Adam Zagajewski versei
Sebestyén Mihály
A tábornok tévedése
VARGA LÁSZLÓ EDGÁR
nem akarok verset írni arról…
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (II.)
Oláh András
Oláh András versei
Tófalvi Előd
Tófalvi Előd versei
HORIA URSU
Sam Riviere versei
Sztaskó Richard
Nem zavarodottság
Molnár Dávid
Narancs és tengeri rózsa
Codău Annamária
Mennyi az elég?
Lovász Krisztina
Lovász Krisztina rövidprózái
Bánfai Zsolt
Bánfai Zsolt versei
Farkas Boglárka Angéla
Az vagyok, aminek látni akarsz
Bíró Béla
Korokba ágyazott Színháztörténet
Molnár H. Magor
Indulatok a könyvtárban
Jakabffy Tamás
Dupré
Iszlai József
Előre emlékezni
 
Iszlai József
Előre emlékezni
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 10. (816.) SZÁM – MÁJUS 25.

Hat óra körül lehet, a Bródy Sándor utca közepén fojtogató a csend, innen érkezem a TOBE galériához. Néhány lépés választ el Bede Kincső Három színt ismerek a világon címen futó kiállításától, izgatott vagyok, elszoktam az efféle eseményektől. Vajon sok ember lesz, néhányunknak ez az év első szociális eseménye? A képtár bejáratánál sok erdélyi ismerőst látok. Nekünk a himnuszt duplán mérték, „Trei culori cunosc pe lume”… a sorok nincsenek meg pontosan, pedig valamikor ezt „mindenkinek” tudni kellett. Az iskolában egyszer-kétszer elszavaltam, emlékeim alig vannak róla. Gyakran inkább elképzelem, hogyan is lehetett akkor.

 

Három színt ismerek a világon kiállítás fényképei egy fiktív emléktár panoptikumaként sorakoznak a TOBE falaira. Hideg jelenlét és bizarr pillanatok sorozata, tekintetem egyik képről a másikra ugrál, a bennük rejlő idők ütköztetése zavarba ejt. Felismerni is szinte kényelmetlen, a fotóegyüttesben keveredő idők mindig valami rendetlen körülményt szerveznek aranymetszésbe. Bede Kincső javarészt történetek és talált tárgyak révén kutat a romániai szocreál múltjában. Fényképezőgépével egyszerre örökíti és álmodja meg a saját emlékeit. Abból a jövőből fogalmaz, amely számára a kommunizmus vadászemlékei összeroncsolódtak. Elmúló kegytárgyak, Ceaușescu-portrék, az egyforma bádogszekrények, a bürokráciát szentesítő irodaasztalok elfáradt póttesteket kapnak, felülírva a kommunizmus szimbólumait. A kollektív emlékezet provokációja ez, amely akkor is hinni tud a propagandában, amikor arra már külön-külön egyetlen individuum sem képes. Ezek a tárgyak, alanyok és terek Kincső munkájában kifordulnak önmagukból. Képeiben felismerem a pillanatot, amely titokként sétál be az idő csapdájába. Iránypontos perspektívák, zavaros metszéspontok az időben, melyek a fotók mögötti rejtély és megfejthetetlenség szolgálatába állnak.

 

Kincső vakufénye kiüti az árnyékot, emiatt a fotón rögzített jelenlét megfeszül. A képekből szivárgó naplószerűség (magamról) és Instagram-tudat (neked) kiszakad a cím által jelzett politikai szövetből, sajátos látásmódjával bizarr feszültségeket, szorongást sejtet. Művészi állítások helyett a megidézés rítusával szembesít, bátran kitágítja a személy és kép között keletkező „rést”. Ha belenézek, megérzem a képekben vibráló titkot. Tomas Opitz és Puskás Bea, a TOBE galéria kurátorai, kiváló ízléssel fokozzák az összhatást. Játékos magabiztossággal gondolták tovább a fényképek érzelmi töltődöttségét, térhez való viszonyulását. A bezártság fotói a fal sarkának feszülnek, egy Dacia a galéria szegletébe ütközik, néhány keret egymásba szorul. Mindez nyersen és címek nélkül, a kiállítás hálózata egy valóságos energiamező.

 

Eleinte nem mertem közel lépni. Bede Kincső közelebb tessékelt a képekhez. Szürreális pillanatok tornyosultak körém, kicsit ingerültté váltam. Elsétáltam a falon csüngő laudáció mellett, egy üres irodahelyiség kopott bútorai háttal vártak. Valaki az asztalon hagyta az írószereit. Tőlem balra, egy kopott naptár akadt meg az időben, jobb oldalamon valaki kucsmában távozni készült. Párnafejű nő ejti el a poharát, a nézőtér üresen áll. Május tizenötödikéig ez örökké így marad. A kint cseverésző baráti társaság tompán visszhangzik a fotók üres tereiben, bent idegennek hat a valóság. Kilépek én is, néhányan a bezártságról beszélgetünk.

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében