1994. a forma1-es szezon nyolcadik versenyén a silverstone-i
brit nagydíjon is úgy lengett a világbajnoki éllovas michael schumachernek
a kizárást jelentő fekete zászló mint annak a szürke panelháznak a rajtszáma felett
azzal a különbséggel hogy akiért felhúzták nemcsak két futamra került eltiltásra
mint a német pilóta. amikor gyerekként megláttam az elsőn
csak annyit tudtam hogy jól kell viselkedni. legalábbis magamhoz képest.
az egyik szomszéd bácsi szerint ilyenkor szivárog ki a panelmelegből
a lélek és fent a magasban szilárdul bele az égi mezőkbe.
általában kaptam egy gombóc citromot amit akkortájt húsz forintban mértek
és a fagyi valósággal betakarta az arcom akár a szuzukai nagydíjon a versenyzők
sisakrostélyát a hűvös eső. hazafelé a kopott lépcsőfordulókon ritkán látott seregek
toporogtak megtudni a szomorú igazságot majd végül lomhán elnyűtt overálokban
visszatértek az imolai boxba fellélegezni a tükörsima haláltól.
a papa jutott az eszembe. órákon keresztül töltötte a cigiket szintenként emeletesre.
úgy tartotta ez az öregek sportja beindítja a vérkeringést ha pedig mellé kanapéig húzza
a kisfröccsöt akkor konkrétan házimunka. amikor már dohányba kötegelte a csendet
végleg kihúzta a gyufát így nem maradt más: meggyújtottam neki.
köszönöm apukám – mondta miközben a füstkarikák árnyékában a fiatalságom méregette.
napjainkra a kényelem szimbóluma a tévétávirányító a kilencvenes években azonban
a gyerekek mozgókapcsolásként sugározták a lustaság kultúrtörténetét. amikor
a formula egyes monzai nagydíjon elidőztem kicsit – nem nyomtam tovább manuálisan –
rám förmedt: zúg-búg és amúgy is csak körbe-körbe mennek. így történhetett
hogy nekem már három évvel korábban eltűnt damon hill.
egy régi fekete-fehér filmet néztünk végül.
kutatások szerint az 1940-es években az emberek 75%-a álmodott fekete-fehérben.
én is azt hittem jó ideig a család a születésemmel lett színes.
bearanyoztam az életüket. pezsgő himnusz ujjongó szurkolók.
csodálkoztam is ezen mert a papa gyűlölte a változást.
szegény ha tudná: szinte minden változik.
a kádárkocka már nem menő leáldozott a tipikus szoci magyar sors a munkások már
nem rohannak haza a panelbe a határról bányából gyárból piacról reménytelenül
megöregedni útközben nem gyűlnek a dani borozóba meginni amennyit csak bírnak
ma ugyanezek a panelek tizenöt milliós lakások vidéken is a dani borozót pedig
teljesen kicsinálta a gazdaság a szomszéd cuki helyén már a nyolcadik vállalkozás
a pandémia idején pedig hetente közvetítik a királykategóriát. ahogy zúg-búg az egész világ
úgy rohangálnak céltalanul körbe-körbe az emberek. schumacher már nem száguld
egy síbaleset miatt valószínűleg mozdulatlan akár az a fránya zászló az emlékeimben.
Nagy-Benus Viktor (Salgótarján, 1988) egy tartalmas egri kitérő után Pécsett találta meg a számításait. Főszabályként: jogász, azonban fenntartja a jogot az írásra. Versét eddig a Bárka online közölte.
