"díszletek között élünk"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 11. (817.) SZÁM – JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MÁRTON EVELIN
Létszámkorlát
Benő Eszter
„Hogy semmi se menjen veszendőbe” – Interjú Hellmut Seiler költővel, műfordítóval
Hellmut Seiler
Hellmut Seiler versei
Juhász Andrea
Megérkezés Erdélybe – Kuncz Aladár húszas években írott novelláiról
Mózes Huba
A Törökvágástól a Hoche Rinnéig
FELLINGER KÁROLY
Fellinger Károly versei
Nagy-Benus Viktor
mozdulatlan zászlók
Benkő Imola Orsolya
Szalmazsák
Réman Zsófi
Réman Zsófi versei
Láng Orsolya
Agota, Herta, Terézia
Markó Béla
Kenyér, fecske, könyv
Vida Gábor
Micsoda egy év ez is, mint a Titanic
Soós Amália
Neverblue
Bartha Réka
A járványügyileg kóser színház ügyei
RITTER GYÖRGY
Ciklusok
Lakatos-Fleisz Katalin
A szó alakváltozásai
Lakatos Artur
Egy huszadik századi „bolygó magyar”
Szétoszlik más életekbe
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 12.
HORVÁTH BENJI
Smells Like Teen Spirit. látomások Székely Ian képeire
 
Láng Orsolya
Agota, Herta, Terézia
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 11. (817.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Agota Kristof Tegnap című kisregényét azért vettem meg újra, hogy elküldjem egy barátomnak, aki közel negyven éve él Németországban, de sosem érezte otthon magát. A kényelmi szempontok nem elegendők. Vissza már nincs út, sokan jártak így, bezárult mögöttük az idő, nevük itthon heges hieroglif. Az emigráns irodalom óriási és változatos. A hozzám közel álló írók közül is van, aki Magyarországról, másikuk Romániából emigrált, és egyikük sem ezeknek az országoknak a nyelvén vált ismertté. Érdekes, hogy a prózanyelvben sok a lényegileg közös vonás, az út, amin eljutottak ehhez, különböző: Herta Müller sváb családból származik, és egy román – vagyis Románia hivatalos nyelvén tett – kitérő után az anyanyelvéhez kanyarodott vissza. Nem ő akart disszidálni: a román titkosrendőrség, ami nem csak azért tett meg mindent, hogy Müllerből ne legyen író, de az ország kisebbségi és ellenálló állampolgárként is megnehezítette életét – nem győzött csodálkozni, amikor 1983-ban háromszor is hazatért Németországból. Noha lett volna rá oka és alkalma, nem akart menekültként politikai menedékjogot kérni, hanem kivárta az útlevelet, amellyel a főbejáraton, emelt fővel léphetett be az országba. Emigrációban írt műveiben a politikum mindig személyes és megkerülhetetlen problémává válik, a morális dilemmák a magánéletet is csontig rágják. És mindegyik történet Ceaușescu Romániájában játszódik.

 

Az anyanyelvű Herta Müllerrel ellentétben az ’56-ban disszidált Agota Kristof azért tanult meg franciául, hogy svájci író lehessen – magyarként erre nem lett volna esélye. Egy óragyárban dolgozott, ahol a zaj limitálta a beszélgetés lehetőségeit. A körülményekre visszavezethető alapszókészletnek irodalomként elementáris hatása van. Az Analfabéta című önéletrajzi művében írja: „Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak a szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni. Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi súlyosabb. Ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet.” A választott nyelv tehát a külső nézőpont privilégiuma, ugyanakkor a kegyvesztettség pozíciója is. Terézia Mora szintén nyugat-magyarországi emigráns. Nap mint nap című regényének főszereplője egy Abel Nema nevű nyelvzseni, aki hiába tud nyelveket, közelebb áll a némasághoz, mint a beszédhez. A délszláv háború elől menekült Berlinbe, és ugyanúgy keresi elvesztett identitását, mint Agota Kristof Tobias/Sandora, vagy Herta Müller magyarul eddig még le nem fordított első, emigrációban írt regényének (Călătorie într-un picior) Irene-je. A cím az „egyik lábbal itt, a másikkal ott” életérzésre, arra a köztes és örökösen átmeneti létezésre utal, amit az áttelepedés jelent. A Tegnap és a Nap mint nap pedig egybecsengően az idő stagnálását, illetve vontatottságát jelzi.

 

Az emigráció helyszíneinek esetlegessége mindhárom regényben fellazítja a hazával kapcsolatos köteléket. A honvágy ezekben az írásokban a prózanyelven magán leképeződő fizikai torzulás, félszegség, és nem a hangvétel ideologikus vagy emocionális megbicsaklása. Szereplőik nem beszélnek a hazáról, hanem hordozzák magukban, mozgásuk ettől lesz darabos, jelenlétük űzöttvadszerű. Kitettek, a szó konkrét és átvitt értelmében. Megpróbálnak valamit megérteni, tragédiájuk éppen ebben a paradoxonban rejlik, hogy minél inkább eltávolítanák maguktól az őket ért veszteséget, annál erősebben centralizálják. Ez nyelvileg valamiféle intim tárgyilagosságot jelent. Ezek a lázas és lakonikus nyelven megírt történetek a számkivetettség és az elidegenedés olyan fokát képezik le, amely érzéketlenségével érzékenyít. A tiszta tudat mint a túlélés formája. Tanúskodás a rendszerek szenvtelenségéről, a társadalom közönyéről és a jövevény önizolálásról. Talán ilyen a vegytiszta patriotizmus: nemzetiségtől független.

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében