"díszletek között élünk"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 11. (817.) SZÁM – JÚNIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MÁRTON EVELIN
Létszámkorlát
Benő Eszter
„Hogy semmi se menjen veszendőbe” – Interjú Hellmut Seiler költővel, műfordítóval
Hellmut Seiler
Hellmut Seiler versei
Juhász Andrea
Megérkezés Erdélybe – Kuncz Aladár húszas években írott novelláiról
Mózes Huba
A Törökvágástól a Hoche Rinnéig
FELLINGER KÁROLY
Fellinger Károly versei
Nagy-Benus Viktor
mozdulatlan zászlók
Benkő Imola Orsolya
Szalmazsák
Réman Zsófi
Réman Zsófi versei
Láng Orsolya
Agota, Herta, Terézia
Markó Béla
Kenyér, fecske, könyv
Vida Gábor
Micsoda egy év ez is, mint a Titanic
Soós Amália
Neverblue
Bartha Réka
A járványügyileg kóser színház ügyei
RITTER GYÖRGY
Ciklusok
Lakatos-Fleisz Katalin
A szó alakváltozásai
Lakatos Artur
Egy huszadik századi „bolygó magyar”
Szétoszlik más életekbe
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 12.
HORVÁTH BENJI
Smells Like Teen Spirit. látomások Székely Ian képeire
 
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 12.
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 11. (817.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Ha a szerenád mint műfaj nem tartozik is a populáris zenélés termékeny vonalához, a ballagások idejének közeledtével a fogalom mégis fel-felmerül. Jószerével az iskolai maturitás küszöbéhez ért – és abban megbotlani nemigen számító – ifjak tanárköszöntő szerenádozása maradt az egyetlen, ekként nevezett társasági zenélési alkalom (illetve „rítus”), bár, szó ami szó, a zene maga ebben is háttérbe szorul. Pedig a serenata – vagyis az esti zene – a klasszicizmus évszázadaitól kezdődőleg rendkívül produktív vokális, majd mind hangszeresebb „műfajjá” érlelődött. Ám miközben a társas érintkezés gáláns formái közül lassan kikopott, egyre inkább erőre kapott a hangversenytermekre méretezett kompozíciók között. E koncerttermi, nagyigényű szerenádok rendszerint már 4-6 tételből állnak. Míg ezek közül az egyik hagyományosan menüett volt, illetve lassúbb és tüzesebb tánctételek váltakoztak benne, addig a manapság komponált szerenádok már a szimfonikus költemény tág és határaiban igen elmosódott kategóriájába sorolhatók. A korábban főszerephez jutott vonósok mellett a mai szerenádkompozíciókban kifejezetten emancipálódtak a fúvósok, ütősök, és a megkedveskedni vágyott hölgy eszményi figuráját mint szerenád-címzettet egyértelműen felváltották a zenei, illetve zenetörténeti „programok”, ürügyek, legyen az egy-egy nagy alkotóelődöt idéző ­hommàge vagy akár eszmeevolúciós fejlemény.

 

Már tíz esztendeje, hogy a mindenévi budapesti Mahler-ünnep szervezőinek megbízásából Orbán György, a vásárhelyi születésű, évtizedek óta Magyarországon élő zeneszerző megírta Negyedik Szerenádját. Azt, hogy Mahlernek igen nagy a kedveltségi mutatója a magyar koncertközönség körében, a Negyedik Szerenádot az ősbemutatón vezénylő Fischer Iván annak tulajdonítja, hogy Mahler „hallatlanul őszinte. Nem kívánja magát szépíteni, hanem vállalja a személyiségét. Márpedig extrém személyiségről van szó.” De Mahler csak az egyik sarkpont Orbán kompozíciójához. A másik: Bartók. „Zeneszerzői pályámon Bartók és Mahler gyakorolta rám a legmélyebb benyomást – mondta kettejük ihlető erejéről Orbán György –, amiben az a különös, hogy két ilyen eltérő zenei habitust egyáltalán sikerült elhelyezni egymás mellett. A pentatónia Bartóknál esszenciális, hiszen erre alapozza nagy korszakait. Viszont furcsa módon előfordul Mahlernél is; persze az ő zenéjében csak színezék, játék, futó pasztorál-pillanat.”

 

Csak nagyon eltökélt elemző füllel – vagy még úgy sem – fedezhető fel Orbán művében a szerenádok egykori intenciója: a hangulatos, érzelmes esti kedveskedés. A noktürn (= éjszakai) könnyed, de ártatlan ledérsége pedig abszolút nem. Helyettük változatos ritmikájú, stílusok vérbő kombinálásával megoldott zenei galériát kapunk, amelyben hajlamosak lehetünk az egykori Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben mintájára „levadászni” a felismert forrásokat, inspirációkat, motívumokat, zenei allúziókat. A Negyedik Szerenád méltatói többnyire Sztravinszkijt, Sosztakovicsot, a klasszikus jazz-nyelvek ritmikáját és szellemiségét, a filmzenék parádéját szokták említeni, de épp úgy rátalál, aki akar, Gershwinre vagy épp a Hanna&Barbera által gyártott, mára már klasszikusnak számító rajzfilmek zenei alapjára.

 

A „tonalitásban lubickoló” Orbán Negyedik Szerenádjának méltatói között persze érdekes hangütésű vélekedések is felbukkannak. A Szerenáddal Orbán „kellemesen múló s múlandóan kellemes perceket szerezett hallgatóinak – írja Péteri Lóránt –, s ráadásként meglepetésektől mentes élményt azoknak, akik stílusát valamelyest már ismerték. Mahler madárfütty-motívumát kölcsönvéve Orbán kapcsolatot teremtett saját műve és Mahlernek a koncert [MűPa, 2011. szeptember] második felében elhangzó 1. szimfóniája között. A szimfónia (közelebbről az első tétel) pasztorális hangvételének és kvázi-pentaton dallamfordulatainak felidézése a 4. szerenádban elvezet az 1950 körüli magyar zeneszerzés divertimentizmusához, hogy a gondtalanság érzülete végül utat nyisson a jazzes szimfonikus hangzás amerikai klasszikusoktól kölcsönzött fordulatai felé. A Fischer Iván dirigálta zenekar elegánsan, könnyeden és színesen vezette elő a művet.”

 

Ez utóbbi állítással e sorok lejegyzője maradéktalanul egyetért. Hangfelvétel-múzeumunk e mára tízéves objektumát a Budapesti Fesztiválzenekar csakugyan pompás, Orbán Györgyre hangolt lélekkel szólaltatta meg. De – hozzá kell tennünk – ez azért is lehetett így, mert Kossuth-díjas szerzőnk a kulturális otthonosság határain belül maradva, a hallgató és előadó zenész komfortérzetét nem provokálva, nem sértve adja, ami tehetségéből, tapasztalatából, munkakedvéből, fantáziájából a legjobb.

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében