"egyetlen betű volt az előadás"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 13. (819.) SZÁM – JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Villásreggeli Vilniusban
Papp Attila Zsolt
Kezdetben vala a kép – Beszélgetés Bereményi Gézával
Kenéz Ferenc
Kenéz Ferenc versei
Simonfy József
Simonfy József versei
Magyary Ágnes
Egy férfi – Stilisztikai reváns Esterházy Péter Egy nő című művére (részletek)
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Fancsali Kinga
Fancsali Kinga versei
Gothárd Krisztián
Gothárd Krisztián rövidprózái
ANDREI DÓSA
Andrei Dósa versei
Lövétei Lázár László
Szalontai Jank – Irodalmi játék
Marko Pogačar
Marko Pogačar versei
Nánó Csaba
Feljegyzések egy zsebfüzetből (részletek)
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Milyennek láttuk a koronavírust? Rövid covidfilm-szemle
Bartha Réka
Bányaesszé, fordítástükör
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Világnézeti előzmény
RITTER GYÖRGY
Arról a bizonyos „itt élésről”
ANDRÉ FERENC
Előtérben traktor, háttérben Isten
Családtörténet élményterápia nélkül
Jakabffy Tamás
Az új kolozsvári minótaurosz-esemény
Túros Eszter
Még mindig csendben ülök
 
Bordy Margit
Bordy Margit versei
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 13. (819.) SZÁM – JÚLIUS 10.

Hazám?

 

 

Titokzatos, szabálytalan arcod,

idő szánta, szántotta felszín.

Fény csordul mélyzöld árnyékokon,

megrajzoltam, hányadszor, ezt is.

Csoda része az egésznek,

mondják, „más, mint a többi”.

Háború és békében váltva,

százféle dal, mit időbe örökít.

Tündérek őriztek, de a sors elkésett,

hol másolhatatlan létedet védték.

 

2020. december 12.

 

 

 

Mesterek II.

Időbe ácsolni

            Sipos László festőművésznek

 

 

Utolérni a szimbólumokat

régi sorstársként is próbatétel.

A művész kincsein zár, lakat,

s a mindenkori varázslatban

ki befogadja, találja ki, mit jelent,

ha a Múzsát körülveszi élő és élettelen.

 

Időbe ácsolni szeget, gyufát, harapót,

Angyal röptét kalapács felett.

Király és királynőt ízekre szedni,

szeget verni az ing fehérségébe,

s mint krisztusi öröklétet,

papírhajóként Erdélynek küldeni.

 

A reggelt vörösben kettészeli,

kiáltozva a régi árulást,

színfényben a kakas, fenyítő a lég,

régi boltívek alatt az öreg trombitás,

s archaikus szavakban őrzi,

a csángó madonna az imát.

 

És ott jön a levélszemű Flóra,

madáron egyensúlyoz a gyufaszál.

Lánykrisztus töviskoszorúban,

a nyakravalón a gyöngy könnyekből áll,

s egy másik térből az Örök Múzsa,

vigyázza a képben a Vallomást.

 

2020. március 17–18.

 

 

 

Árnyékzóna

 

 

Mint aki vesztőhelyét nézi,

zsebéből mindent kipakol,

omlik a szakadék köves széle,

„ismeretlen”, szól a pribék, visszatol.

 

Puritán, egyszerű lett minden,

áttetszőn vonul ébrenléten, álmon,

a bizarr lény, ki összegyűjti néha

az eljátszott öröklét szilánkjait.

 

Ő érti csak a pokoli kábulatot,

hol a verset angyalok éneklik,

s hogy honnan jön át ez a jóság,

miért semmit sem tettél, mélytitok.

A kozmikus fény talán felhőkön alszik,

az aranyfény ösvényen senki sem jár.

Hány élettel kezdhetnénk újra,

Athéné, ébredhetnél már.

 

Valahol kék lagúnák hulláma zúg,

gőgös, halhatatlan sziklák körül, 

ahol vágtató mének fehér tajtéka

végenincs, zöld mezőre hull.

 

Valaki vonásaidra írja üzenetét,

költőt szeretni – küldetés – 

A tiszta pázsit mögött árnyékzóna,

magadtól csak a Hold, s fénye int.

 

2020. június 1–3.

 

 

 

… viselnem kell

 

 

Elkértelek magadtól

egy csillagig, de azóta

a színjátékban a sors előtt

minden szó hasztalan,

a határtalan gondolatban

dönthetne tornyokat.

-------------------------------

Itt állok szaggatottan,

nincs jelen, se múlt velem,

Isten rámszabott egy ruhát

s rászórt pár drágakövet,

viselnem kell akaratlan,

bár kiszállnék belőle nap mint nap,

benne élem a halálom,

körbezár és halhatatlan.

 

2020. március 7–8.

 

 

 

Recidíva

 

 

Ne kövess, zajos múlt, létem védett.

A válaszokat eltakarta a csend.

Egy pár halálon álomban átestem,

feloldott éjszakák, lepecsételt évek.

Titokzatos a rend, a végtelen zenéjében,

s mert hajnalodik éppen, a szellem

északi fjordra gondol, mélykékre, fehérre.

 

Néha sötétben botorkál a lélek,

Cellája nyitva, de nem látja senki sem,

hogy a türelem már semmit nem terem,

nap mint nap a közel és a távol,

kioltja egymást.

 

Köszönöm, hogy

hiányodban is létezel nekem.

Egy hajó vonul át, az égi tengeren

és látom,

ahogy vele úszik el, rólam az életem.

 

2020. december 15.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében