Halbőr
1.
szobortest vagy kör alakú terekben,
de combod puha, ha szorítom
azt hiszik, a nő hideg, de könnyen megérinthető
az én combom nem horpad kezed alatt
nem csontból faragtak, folyóparti kövekből vagyok
2.
érmék helyett mindig lapos köveket
dobáltunk a templomperselybe
a hang számított, anyám meg ne verjen
magam elé képzelem azokat a vasárnap reggeleket
kavicsot gyűjtöttünk a folyó partján, majd tíztől
vénusz születése és bőrök sora az oltárnál
sokáig nem tudtad, mi lehet a folyó másik partján
úszás közben feltartott kezemben ruháim
alattunk hatalmas mélységek,
nem az számított, ahová így eljutottunk,
csak a víz, ha nem fogja fel nehezedő tested
remeg a has, eléri az áramlatot, süllyedünk egyre lejjebb
mikor elérjük a homokot, nem szűrődik be fény
csak halszemek világítanak a terméketlen mederben
már nem járunk templomba
de még mindig a hang számít, mikor a zár mint a kövek
anyám meg ne verjen
és a nap mint bármelyik régi reggel, betakarja melleinket
otthon-gyakorlatok
1.
egyik reggel felébredtünk, és ősz lett:
fél perc csend a liftben, amíg fel vagy leérünk
az ablak alatt házak és gyerekek
odafenn kövek rögzítve, ugrásra készen
csak nézünk lefelé a tetőről
még egy emelet magány
az ablakon másztunk ki
amíg látni lehet, minden bérház egyforma
szemedben újrafoltozott korlátok
gyere, utánozzuk az őszi fákat, hajoljunk a földig
2.
csontos vagy és fiatal
de női ruhákat képzelek rád
halvány függönyt a többi test elé
az asztalnál ülsz, mint egy vízköpő, eltátott szájadon
folyik a pörkölt vissza a tálba
megigazítják a gyöngysort nyakadon
az apák asztalfőn kövér házipoloskák
szagukat nem mosod ki ruhádból
az ablakon túl egy láthatatlan harmonikás
eltévesztette a lépcsőházat
pedig jel az újrafoltozott korlát
a zár nélküli vaskapu
rá van írva nagyban, itt nem lesz tánc
itt a lányok este dolgozni mennek
anya torzó
lapul valami a kert végében
télire eszik már ősz elején, rágja és tépi, le a földre
ez még nem a bosszú
ez egy gyerekkori emlék, hogy minden taposható a betonon
csigákon ugráltunk eső után
anyám ezt szerette, megérdemelték, kárt tettek a kertben
aztán sokáig nem történt semmi
nyálkásan simogattuk egymást
míg anyám elvadult, szült, de kölykei elhagyták
lerágta magáról az időt, vemhes testét kipreparálta
a ráncos terméketlenség rámosolygott
egyik férje sem ismerte már fel, hát betonhoz verték
tagjai lehullottak, de azt kapta, amit minden nő érdemel
testetlen szabadságot
gyere elő, ne bújj meg a kert végében
látni akarom, hogyan kúszol a nap alatt
taníts meg, hogyan kell fiatalon öregedni
hogyan legyen ez bosszú tüskés méhedért
Fancsali Kinga 2000-ben született Marosvásárhelyen. Jelenleg a budapesti ELTE BTK hallgatója. A Helikon Amit nem lát a webkamera címmel kezdő szerzőknek meghirdetett pályázatának 1. díjasa vers kategóriában.
