"egyetlen betű volt az előadás"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 13. (819.) SZÁM – JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Villásreggeli Vilniusban
Papp Attila Zsolt
Kezdetben vala a kép – Beszélgetés Bereményi Gézával
Kenéz Ferenc
Kenéz Ferenc versei
Simonfy József
Simonfy József versei
Magyary Ágnes
Egy férfi – Stilisztikai reváns Esterházy Péter Egy nő című művére (részletek)
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Fancsali Kinga
Fancsali Kinga versei
Gothárd Krisztián
Gothárd Krisztián rövidprózái
ANDREI DÓSA
Andrei Dósa versei
Lövétei Lázár László
Szalontai Jank – Irodalmi játék
Marko Pogačar
Marko Pogačar versei
Nánó Csaba
Feljegyzések egy zsebfüzetből (részletek)
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Milyennek láttuk a koronavírust? Rövid covidfilm-szemle
Bartha Réka
Bányaesszé, fordítástükör
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Világnézeti előzmény
RITTER GYÖRGY
Arról a bizonyos „itt élésről”
ANDRÉ FERENC
Előtérben traktor, háttérben Isten
Családtörténet élményterápia nélkül
Jakabffy Tamás
Az új kolozsvári minótaurosz-esemény
Túros Eszter
Még mindig csendben ülök
 
Marko Pogačar
Marko Pogačar versei
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 13. (819.) SZÁM – JÚLIUS 10.

Vad tenyerek

(Divlji dlanovi)

 

 

Szeretni a legkönnyebb, minden más nehéz.

hosszú idő áll mögöttünk: görcsös napok.

köpenyes árusok, kamu papok,

az éj falkája egyetlenegy eleven égőn marakodik, odalenn

a déli negyedben. mit látok még?

rövidülnek a versek.

szemeid úgy lépnek beléjük, mint a stadionba,

jelző fáklyákkal. a zsebekben

vad tenyerek vizslatnak. percre készen guggolnak,

mint szlávok a szupermarketek előtt,

míg az észak bosszúra készül, míg nem kattannak

az ezüst pénztárablakok. a tér halhatatlan léte. vérnyomás.

végtére mi legyen a többivel? a macskák reggelije, az ige

            aorisztosza,

az istenek a nyomorékoknak. hideg haza.

 

 

Szintaxis

(Sintaksa)

 

 

Így hizlaltuk egymást nappal és kézfejjel.

orvosság voltunk a halál vírusa ellen,

felkeltünk, és piacra mentünk,

szalonnás tojást sütöttünk,

az időt apró csomókba kötöttük,

nehogy végül, amikor minden megoldódik,

több legyen belőle, nehogy úgy élvezzük, mint pap a kisfiút,

az erdő a szemerkélő esőt.

ösztöneinkben bízó emlősökké váltunk,

egyedüli törvényünk a helyesírás,

feledve, hogy pont nélkül, sorozatos vesszőkkel szeretünk.

ólomtól elfeketedett könyökkel lefüleltük

a nevüket eláruló, létező dolgokat,

az eljövendő dolgok pedig a déli bőr alatt reszketnek:

az élők hidegek és távol voltak, a tojások ciripeltek, az újságok

            susogtak,

a holtak közel kerültek.

 

 

Az utolsó ünnepek

(Poslijednji praznici)

 

 

A napok a naptár kockáiban bomlottak, elfeledve

a piros-fehér mezőkben, mi is fokozatosan haldokoltunk,

elfeledve a piros-fehér országban. tán a disznótor

idején; a köd dereka az alacsony ágakba akadt,

az útmenti tüskék a járókelők pulóverét fenyegették.

a fiú kötélen vonszolta a macskát, morgott,

ha nem maradsz, megbüntetlek, a radiátorhoz

kötöttelek, te pedig azt mondtad: kötözz meg. és azt kérdezted,

miért írsz mindig az időről, honnan ez a sok ősz, egyáltalán

mi a fontos ebben, időből költészet nélkül is van dögivel. írjál

végre valamit magadról, mondtad, s odavetetted a gyereknek,

            hogy: dögölj meg.

aztán tessék: Ágota Kristófot jobban szeretem Agatha Christie-nél,

jobban kedvelem Anne Sexton lírai verseit a vallomásosaknál,

nem szeretek az emberek balján járni, nem a paranoiára,

            nem hiszek a titkokban,

ha még valamit mondanék neked, kivégeznélek.

 

 

Vasárnap-gyűjtő

(Sakupljač nedelja)

 

 

A végtelen vasárnapot a szívemben hordtam,

mint rejtett hibát.

minden kattogással az idő verssé érett:

az ősz az utcasarkok körül lopakodik, zsebre vágott kézzel.

gesztenyéket az ósdi lapok tölcsérébe. a lombok csalása

            diadalmaskodott.

a gesztenyék, még mindig forrón, éhes torokkal találkoztak,

az újságok a szélnél hatalmasabb, a tűznél hatalmasabb erőre

            várakoztak.

várták azt a kezet, amely felemeli őket, mintha a világ minden

            sóvárgása

mindössze három hatalmasba tömörült volna, az összekötözött

            dolgok régi újságaival:

összegyűrni az újságokat, majd a cipőbe gyömöszölni, míg a láb

            hiányzik,

sapkát hajtogatni az újságokból, és elküldeni a szobafestőknek.

az egyik sapkát, lehetőleg a legnagyobbat, a hajóra küldeni,

amelyet egy valótlan gyerek leúsztat a patakon egy olyan országba,

ahol az isten nem végtelen, hanem néma. és nincs semmi.

semmi a vasárnapokon kívül.

 

Orcsik Roland fordításai

 

 

Marko Pogačar 1984-ben született Splitben. A zágrábi egyetemen szerzett diplomát az összehasonlító irodalomtudomány szakon. A Zarez irodalmi hetilap és a Quorum irodalmi folyóirat szerkesztője volt. Eddig öt verseskötete, továbbá egy próza-és publicisztikakötete, valamint két esszékötete jelent meg. Műveit, könyveit több nyelvre lefordították. Magyarul eddig A káosz vigasza (Jelenkor, Pécs, 2009) című kötete jelent meg, illetve a Kalligram 2009/7–8-as, s a Tiszatáj 2012/6-os, fiatal horvát lírát bemutató számában jelentek meg versei, valamint a versumonline.hu, illetve az 1749.hu portálokon. A fenti költemények alapjául a szerző legutóbbi kötete, a Zemlja Zemlja szolgált (Föld Föld, 2017).

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében