Vad tenyerek
(Divlji dlanovi)
Szeretni a legkönnyebb, minden más nehéz.
hosszú idő áll mögöttünk: görcsös napok.
köpenyes árusok, kamu papok,
az éj falkája egyetlenegy eleven égőn marakodik, odalenn
a déli negyedben. mit látok még?
rövidülnek a versek.
szemeid úgy lépnek beléjük, mint a stadionba,
jelző fáklyákkal. a zsebekben
vad tenyerek vizslatnak. percre készen guggolnak,
mint szlávok a szupermarketek előtt,
míg az észak bosszúra készül, míg nem kattannak
az ezüst pénztárablakok. a tér halhatatlan léte. vérnyomás.
végtére mi legyen a többivel? a macskák reggelije, az ige
aorisztosza,
az istenek a nyomorékoknak. hideg haza.
Szintaxis
(Sintaksa)
Így hizlaltuk egymást nappal és kézfejjel.
orvosság voltunk a halál vírusa ellen,
felkeltünk, és piacra mentünk,
szalonnás tojást sütöttünk,
az időt apró csomókba kötöttük,
nehogy végül, amikor minden megoldódik,
több legyen belőle, nehogy úgy élvezzük, mint pap a kisfiút,
az erdő a szemerkélő esőt.
ösztöneinkben bízó emlősökké váltunk,
egyedüli törvényünk a helyesírás,
feledve, hogy pont nélkül, sorozatos vesszőkkel szeretünk.
ólomtól elfeketedett könyökkel lefüleltük
a nevüket eláruló, létező dolgokat,
az eljövendő dolgok pedig a déli bőr alatt reszketnek:
az élők hidegek és távol voltak, a tojások ciripeltek, az újságok
susogtak,
a holtak közel kerültek.
Az utolsó ünnepek
(Poslijednji praznici)
A napok a naptár kockáiban bomlottak, elfeledve
a piros-fehér mezőkben, mi is fokozatosan haldokoltunk,
elfeledve a piros-fehér országban. tán a disznótor
idején; a köd dereka az alacsony ágakba akadt,
az útmenti tüskék a járókelők pulóverét fenyegették.
a fiú kötélen vonszolta a macskát, morgott,
ha nem maradsz, megbüntetlek, a radiátorhoz
kötöttelek, te pedig azt mondtad: kötözz meg. és azt kérdezted,
miért írsz mindig az időről, honnan ez a sok ősz, egyáltalán
mi a fontos ebben, időből költészet nélkül is van dögivel. írjál
végre valamit magadról, mondtad, s odavetetted a gyereknek,
hogy: dögölj meg.
aztán tessék: Ágota Kristófot jobban szeretem Agatha Christie-nél,
jobban kedvelem Anne Sexton lírai verseit a vallomásosaknál,
nem szeretek az emberek balján járni, nem a paranoiára,
nem hiszek a titkokban,
ha még valamit mondanék neked, kivégeznélek.
Vasárnap-gyűjtő
(Sakupljač nedelja)
A végtelen vasárnapot a szívemben hordtam,
mint rejtett hibát.
minden kattogással az idő verssé érett:
az ősz az utcasarkok körül lopakodik, zsebre vágott kézzel.
gesztenyéket az ósdi lapok tölcsérébe. a lombok csalása
diadalmaskodott.
a gesztenyék, még mindig forrón, éhes torokkal találkoztak,
az újságok a szélnél hatalmasabb, a tűznél hatalmasabb erőre
várakoztak.
várták azt a kezet, amely felemeli őket, mintha a világ minden
sóvárgása
mindössze három hatalmasba tömörült volna, az összekötözött
dolgok régi újságaival:
összegyűrni az újságokat, majd a cipőbe gyömöszölni, míg a láb
hiányzik,
sapkát hajtogatni az újságokból, és elküldeni a szobafestőknek.
az egyik sapkát, lehetőleg a legnagyobbat, a hajóra küldeni,
amelyet egy valótlan gyerek leúsztat a patakon egy olyan országba,
ahol az isten nem végtelen, hanem néma. és nincs semmi.
semmi a vasárnapokon kívül.
Orcsik Roland fordításai
Marko Pogačar 1984-ben született Splitben. A zágrábi egyetemen szerzett diplomát az összehasonlító irodalomtudomány szakon. A Zarez irodalmi hetilap és a Quorum irodalmi folyóirat szerkesztője volt. Eddig öt verseskötete, továbbá egy próza-és publicisztikakötete, valamint két esszékötete jelent meg. Műveit, könyveit több nyelvre lefordították. Magyarul eddig A káosz vigasza (Jelenkor, Pécs, 2009) című kötete jelent meg, illetve a Kalligram 2009/7–8-as, s a Tiszatáj 2012/6-os, fiatal horvát lírát bemutató számában jelentek meg versei, valamint a versumonline.hu, illetve az 1749.hu portálokon. A fenti költemények alapjául a szerző legutóbbi kötete, a Zemlja Zemlja szolgált (Föld Föld, 2017).
