"egyetlen betű volt az előadás"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 13. (819.) SZÁM – JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Karácsonyi Zsolt
Villásreggeli Vilniusban
Papp Attila Zsolt
Kezdetben vala a kép – Beszélgetés Bereményi Gézával
Kenéz Ferenc
Kenéz Ferenc versei
Simonfy József
Simonfy József versei
Magyary Ágnes
Egy férfi – Stilisztikai reváns Esterházy Péter Egy nő című művére (részletek)
Bordy Margit
Bordy Margit versei
Fancsali Kinga
Fancsali Kinga versei
Gothárd Krisztián
Gothárd Krisztián rövidprózái
ANDREI DÓSA
Andrei Dósa versei
Lövétei Lázár László
Szalontai Jank – Irodalmi játék
Marko Pogačar
Marko Pogačar versei
Nánó Csaba
Feljegyzések egy zsebfüzetből (részletek)
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Milyennek láttuk a koronavírust? Rövid covidfilm-szemle
Bartha Réka
Bányaesszé, fordítástükör
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
Világnézeti előzmény
RITTER GYÖRGY
Arról a bizonyos „itt élésről”
ANDRÉ FERENC
Előtérben traktor, háttérben Isten
Családtörténet élményterápia nélkül
Jakabffy Tamás
Az új kolozsvári minótaurosz-esemény
Túros Eszter
Még mindig csendben ülök
 
Nánó Csaba
Feljegyzések egy zsebfüzetből (részletek)
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 13. (819.) SZÁM – JÚLIUS 10.

Fenyőfa

 

Nagyapám nem született kertésznek. Nem bíbelődött a virágokkal, nem locsolgatta a rózsákat, nem lábadt könnybe a szeme, amikor a kertben elpusztult a körtefa. Nagyapám kemény fickó volt, fiatal korában ökölvívó bajnok, aki tudta, ha nem üt nagyot, az ő feje fölött szólal meg a gong. Néhányan az gondolták, kettős személyisége van: napközben gyönyörű rózsákat, büszke paripákat festett, este embereket vert a ringben. A fájdalom nem izgatta, azt viszont nem szerette, ha hülyét csinálnak belőle. Nagyapa sziklakemény volt, akiről gyerekként azt hittem, rajta az idő sem fog, nem ismeri a félelmet, megóv minden bajtól, erős karjaival oltalmaz, és soha nem hal meg. A háborúban felderítő volt, elsőként érkezett az ellenség állásaiba. A harcok után senki sem várta el tőle, hogy virágokat ápoljon.

 

Aztán megtudtam, hogy világra jöttemkor nagyapám fenyőfát ültetett az udvar sarkába. Azon a napon ketten születtünk: én meg a fenyőm. Ő ezt soha nem emlegette, mikor kissé nagyobbacska lettem, apám egyszer rámutatott: „fiam, az a fa egyidős veled”.

 

Együtt cseperedtem a fámmal. Egy ideig magasabb voltam nála, aztán hirtelen elhagyott a növésben. Gyerekként bebújtam dús ágai alá, később már alig láttam a tetejét. Csodáltam, mert örökzöld volt, rám pedig néha őszbe forduló hangulat tört. Olyankor csak rá kellett nézzek fenyőmre, és tudtam, a ború és a bú sem tart örökké. És felismertem, hogy az élet is véges…

 

A fa ott állt büszkén és zölden az udvar sarkában. Túlélte a kezeket, melyek földbe tették gyökerét. Titokban hittem, hogy együtt öregedünk meg. Ő zöldelve, én fehéredő hajjal, de mindketten békésen és nyugalomban.

 

Aztán elhagytuk a házat, a kertet, a szülőhelyet, az eresz sarkában díszelgő fecskefészket. Elhagytam fenyőfámat. És akinek semmit sem jelentett, kivágta.

 

Mintha törzsembe vágott volna a fűrész, úgy fájt a fa halála.

 

 

 

Árnyékban

 

 

A gesztenyeszedés mindig az agyamra ment. A furcsa ebben az volt, hogy többnyire nekem kellett megszerveznem. Mindez azért történt így, mert én voltam az osztály pionírosztagának parancsnoka. Ami nyilván megint nem az én hibám volt, mai napig számomra megmagyarázhatatlan módon negyedik végén a gyerkőcök úgy döntöttek, elég lökött vagyok ehhez, legyen hát a Maki (akkoriban ez volt a becenevem) a „főnök”. Volt ebbe beleszólása a tanító néninek is, aki valamiért nagy jövőt jósolt nekem, bár azt ő sem tudta pontosan, ez miképp fog megvalósulni. Sárga, cifra zsinór jelezte fehér ingemen a hatalmat, szebb napjaimban, amikor a kitüntetések is felkerültek, teljes harci díszben úgy nézhettem ki, mint egy ütődött tábornok törpekiadása. Mindenesetre későbbi osztályfőnökeim is láthattak bennem valamit, hogy mit, az örök titok maradt, de négy évig megszakítás nélkül úttörőparancsnok voltam.

 

Ami a gesztenyeszedést illeti: tulajdonképpen könnyű helyzetben voltam, környékünkön két park is volt, plusz a közeli temető, nem volt nagy kunszt beszerezni a gesztenyét. Inkább azért utáltam a műveletet, mert felesleges időtöltésnek tűnt, soha senki nem magyarázta el, hova kerül az iskolába szállított tonnányi gesztenye, ahogyan az sem tudtam meg soha, hogy az általunk éveken át reszelt kampósszegek kinek a falában kötnek ki.

 

Sokat azóta sem változtam. Törvény- és szabálytisztelő embernek vallom magam, ám az olyan regulák, amelyeknek nincs magyarázata, a korlátok, amik fölöslegesnek tűnnek, most is az agyamra mennek. Ilyenkor inkább messze elkerülöm a szembesülést velük, ahogyan annak idején kerültem a parkot gesztenyeszedés idején.

 

Vezető pozícióban való regnálásom a kilencedik osztály kezdetén ért véget, amikor a piros nyakkendős csőcseléket KISZ-tagokká avanzsálták. Kijelentettem előre, hogy bármilyen vezető funkcióra alkalmatlan vagyok, így Márta osztálytársnőmre hárult a hálátlan feladat, hogy az ifjúkommunistákat egyben tartsa és olykor megregulázza.

 

Jómagam vezetőként eltöltött éveimből levontam a megfelelő következtetéseket. Azóta is szeretek inkább árnyékban maradni.

 

 

 

Gátlások

 

 

Általában nem vagyok egy gátlásokkal teli ember, nincsenek beteges komplexusaim, egy-egy beszélgetésben feltalálom magam, társaságból nem kergetnek el, de felnézek mindenkire, aki valamit elért az életben. Talán azért, mert mindig van egy olyan érzésem, hogy tisztelni kell azt, aki nem herdálja szanaszét képességeit. Vallom, adjuk meg a császárnak, ami a császáré, a nőknek az elsőbbséget, gyerekeknek a kedvességet és így tovább. Hivatásomból kifolyólag nagyon híres emberekkel is készítettem interjút, nyilván volt bennem egy kis frász, hogy ne égjek le, ne nézzenek félkegyelműnek, de eddig még senki sem kötött hurkot a nyakamra a beszélgetés után. És nem is híresztelték, hogy találkoztak egy lökött, felkészületlen újságíróval.

 

És mégis. Van egy barátom, évtizedek óta ismerjük egymást, amúgy a legnagyobb senki a körünkben, akiről tudom, hogy megvet engem. Érzem ezt, ahányszor csak találkozunk, és beszélgetünk. Süt a szeméből, a szavaiból a lenézés, és bár egy fejjel alacsonyabb nálam, öt emelet magasságából tekint le rám. Oda jutottam, hogy jelenlétében elfog az izgalom, minden szavamat megválogatom, komplexusok sora telepszik rám, még a levegőt is nehezebben veszem. Világhírű színésznő jelenlétében nem éreztem azt a drukkot, mint a vele való társalgáskor. Talán az teszi ezt velem, hogy érzem és tudom, barátom, aki életében semmit nem ért el, aki a közösség egyik nagy nullája volt és maradt, mennyire hülyének néz.

 

Viszonyom a barátommal az élet megoldhatatlan problémái közé tartozik. Változni már egyikünk sem fog, én maradok az iránta érzett gátlásaimmal, ő meg a boldog tudatlansággal.

 

 

 

Pápaszem

 

 

Negyvenéves koromban kezdett romlani a látásom. Előbb csak a kisebb betűket nem láttam, aztán a nagyobbakat sem, végül kénytelen voltam szemüveget csináltatni.

 

Ötvenévesen már se közelre, se távolra nem láttam jól. Még derengtek a közeledő kocsik, a jelzőlámpák színei, de be kellett lássam, a szemem már nem a régi.

 

Aztán eszembe jutott nagymama. Nagyjából hetvenéves korában csodálatos módon visszatért a látása, egyik nap letette a konyhaszekrényre az okulárét, és többet nem láttam pápaszemesen. Vígan kiolvasta a legkisebb betűket is az újságban, és már nem okozott gondot neki megtudni szemüveg nélkül sem, hogy éppen kit temetnek ismerősei közül. Nyolcvanévesen azzal nyűgözte le a családot, hogy az egyetlen volt a házban, aki a gyógyszerek ismertetőjét is szemüveg nélkül olvasta.

 

Az idő felettem is rohamosan telik. Bár még messze vagyok nagymama „látó” korától, nekem is tisztul a szemem. Még nem látok úgy, mint a sasok, de újra képes vagyok elolvasni az újságot szemüveg nélkül, és a távolban is egészen élesen derengenek a tárgyak.

 

Hiába, az öregedés is jó valamire.

 

 

 

 


Legfrisebb híreink




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében