Emberi testek és árnyak, kockák, buborékok, zárt terek, cseppfolyós magány, erotika – Oana Coșug, Brüsszelben élő képzőművésznek nyílt kiállítása a csíkszeredai Új Kriterion Galériában. A bezártság, a befele zuhanás, illetve az egymásba és kifele vágyódás klausztrofób képei az elmúlt időszak lenyomatai, de túl is mutatnak azon. Bár a kiállított munkák a világjárvány alatt készültek, az elszigetelődés érzése és a vele járó befele fordulás Oana Coşug művészetét egyébként is jellemzi.
Testek körvonalait látjuk időnként végtelenbe futó homogén felületeken. Elfolyó, elnyújtott, meghosszabbított vonalakat, melyek lefele húznak, behálóznak, csapdává válnak. Ahogy a tintával megrajzolt vonalak feloldódnak a vízfestékben, úgy ezek az egymástól elkülönülő, máskor egyetlen buborékfejben egyesülő testek is egyre távolodnak a testiségtől. Árnyakként lakják be a szűk tereket és nőnek túl azokon. Közvetlen fizikai környezetük csapdájából vagy a szellem buborékjából viszont nincsen mód kitörni. Bár a körvonalak gyakran kifele mutatnak, kifele tartó mozgásuk előbb-utóbb falakba ütközik. Zárt terek újabb zárt terekben. A képek belső terének a kiállítás terébe való kiterjesztésével, a képek konkrét falakba való ütköztetésével hatványozódik a klausztrofób állapot. Csend van. Egymásra támaszkodó, egymásba kapaszkodó, egymásnak feszülő vagy egymásba olvadó testek. Kockába, buborékfejükbe, saját testük határvonalai közé zárt alakok, akik olykor megosztoznak, megférnek egyetlen buborékban, de ez sem enyhíti a magány érzését, inkább önnön korlátainkat erősíti.
Oana Coşug ézékenyen megformált, álomszerű képeit a befele fordulás csendje hatja át. És éppen ez a bent, a maga csendjével, látszólagos nyugalmával válik leginkább csapdává, a lelket megtartó körvonalakból, testekből, otthonból, térből a külvilágot, másokat kívül rekesztő határvonalakká. Az egymásba hajló árnyak egymást keresztező vonalak, foltok. Néhány átfedés. Teljesen nem mosódnak össze, vonalaik feltéphetetlenek.
Oana Coşug tintarazai, akvarelljei, olajképei néhány következetesen alkalmazott motívumból állnak össze, melyek a képeken szereplő férfiak és nők külső és belső tereit egyszerre teszik megragadhatóvá. A rajz uralja munkáit, mely úgy oldódik fel a festői felületeken, hogy nem szűnik meg. Ha vonalai valamennyire át is alakulnak a különböző találkozások, ütközések során, mégiscsak meghatározóak a képterekben való eligazodásban, az egyszerre biztonságot és csapdát jelentő terekben. Paradox és felszámolhatatlan állapot ez, melyet valamiféle csendes fegyelmezettség tesz elviselhetővé.