"emlékként raktározódik el"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Feleüres
Sánta Miriám
„Az irodalom egyik titka sebezhetőségünk megosztásában áll” – Interjú Serestély Zalán költővel, íróval
Borsodi L. László
Borsodi L. László rövidprózái
Ruxandra Cesereanu
Angelus (regényrészlet) – Az angyalok és a nép, avagy újból arról, hogyan zajlik a mindennapi élet egy Metropoliszban
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (III.)
Láng Orsolya
Láng Orsolya versei
Bíró Borbála
Bíró Borbála versei
Bodor Emese Réka
Bodor Emese Réka rövidprózái
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Teleki Réka
„ajajaaaj életem” – egy diktátor halála és feltámadása között
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Barna*
Szente B. Levente
Szente B. Levente versei
Jakab-Benke Nándor
A megkarcolt CD
Karácsonyi Zsolt
Veszélyes wellness
Antal Balázs
Kisajátíthatatlan sokszólamúság
Tankó Andrea
Háztájak
Biró Mónika-Anita
Tizennégyen karanténban
Jakabffy Tamás
Tér és fegyelem. Jamal, a nagy öreg
Zakariás Ágota
„A vonalak vezessék a látogatókat…”
 
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Feleüres
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.

A tizenkettedik pályázóról pár nappal az eredményhirdetés után kiderült, hogy már elmúlt harmincöt éves, így nem kaphat alkotói ösztöndíjat. Még aznap értesítettek, én vagyok a következő a vonal alatt, gratulálnak, csatolva küldik a szerződést, töltsem ki, írjam alá. Legalább annyi nőt kell díjazzanak, mint férfit, ez áll a pályázati kiírásban.

 

Felhívom anyám, hogy elújságoljam, ösztöndíjat kapott a méhem. Megkérdi, mivel pályáztam, mondom, prózával, de nem számít, nem azért kaptam, hogy többet írjak, hanem azért, hogy több nő írjon. Anyám nem érti, hol a gond, eddig arra panaszkodtam, hogy nem vesznek komolyan a szakmában. Nem szakmailag mérnek össze, magyarázom, hanem politikailag, ettől még nem fognak elismerni. Anyámnak nincs ideje politizálni, szól, hogy fogjam rövidebbre, lejár az ebédszünet a gyárban. Ha csak a szövegemet vették volna figyelembe, talán meg se kapom, magyarázom, lehet, volt négy férfi előttem, akiket pusztán azért nem díjaztak, mert férfiak. Anyám szerint túlkomplikálom, nincs testvériesebb a felefelénél. Mondom, kell az esélyegyenlőség, de mégsem így, mégis hogyan tudjam magam komolyan venni ezek után. Csak én lehetek ilyen, duzzog anyám, egy csomó pénzt kapok a magyaroktól, hogy majd egyszer, ha úgy tetszik, megírjak egy könyvet, se órabér, se határidő, és még így se jó nekem.

 

Na, és miről fog szólni a regény, kérdi. Két nőről, egy prostituált és egy bölcsészhallgató, mesélem; a világnézetükről, a női lét kihívásairól. Anyám sóhajt, ebből a könyvből sem ért majd semmit, megint csak a feministáknak írok. Hallom, ahogy belép a gyárba, visszhangzik a nevetése. Annyi bajotok van nektek, íróknak. Pedig anyám szeretett olvasni fiatalkorában, Rejtőt, Christie-t, de ezek a kortárs írók olyan pesszimisták. Nagy lány vagyok, mondja, majd eldöntöm, mit akarok. Elbúcsúzunk, gratulál. Ha elfogadom az ösztöndíjat, meghívhatnám valamire.

 

Átnézem a pályamunkám, a szinopszist, munkatervet. Összecsaptam. Objektíven. Nem értem, hogy díjazhatták ezt, elgépeltem az egyik fejezet címét. A zsűriben három férfi, egy nő. Az a generáció még nem termelte ki a tökéletesen egyenlő felefelét. De majd mi. Írok a szervezőknek, csatolva küldöm a szerződést. Írok anyámnak is, meghívom egy kávéra, telefonon nem lehet jól átbeszélni az ilyesmit. Előre az esélyegyenlőségért. Előre, hogy hosszabb ebédszünetem legyen, mint anyámnak.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében