"emlékként raktározódik el"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Feleüres
Sánta Miriám
„Az irodalom egyik titka sebezhetőségünk megosztásában áll” – Interjú Serestély Zalán költővel, íróval
Borsodi L. László
Borsodi L. László rövidprózái
Ruxandra Cesereanu
Angelus (regényrészlet) – Az angyalok és a nép, avagy újból arról, hogyan zajlik a mindennapi élet egy Metropoliszban
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (III.)
Láng Orsolya
Láng Orsolya versei
Bíró Borbála
Bíró Borbála versei
Bodor Emese Réka
Bodor Emese Réka rövidprózái
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Teleki Réka
„ajajaaaj életem” – egy diktátor halála és feltámadása között
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Barna*
Szente B. Levente
Szente B. Levente versei
Jakab-Benke Nándor
A megkarcolt CD
Karácsonyi Zsolt
Veszélyes wellness
Antal Balázs
Kisajátíthatatlan sokszólamúság
Tankó Andrea
Háztájak
Biró Mónika-Anita
Tizennégyen karanténban
Jakabffy Tamás
Tér és fegyelem. Jamal, a nagy öreg
Zakariás Ágota
„A vonalak vezessék a látogatókat…”
 
Láng Orsolya
Láng Orsolya versei
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.

egy pillanat

 

 

egy törökvészi társasház-udvaron

a bőséges májusi esőtől tobzódó zöldek

alatt és között

kertészkedő család

egy kisfiú befut a házba

egy kislány a fű fölé hajol

nem bírom nézni, apa

hangjában aggodalom

hagyd, szívem

az apa is a ház felé indul

mutatja a helyes irányt

a menekülési útvonalat

a fűben egy riadt rigófióka csipog

a patkánycsapda, kiáltja utána a kislány

add ide a kesztyűd, apa

nem lesz annak semmi baja

fúj a szél

egy ing szárad a kiakasztott vállfán

leng, meg-megperdül

tánca igéző

az út csendes

mintha alásimulna minden

az apa adott szavának

amit a kislány csak azért nem hisz el

hogy ne csalódjék benne

emlékezetes délután

de még nem tudni

jó vagy rossz emlékként raktározódik el

 

 

délelőtti program

 

 

azon gondolkodom, Kissnének van-e férje

berakok egy mosást, azzal is telik az idő

és úgy érzem, legalább én sem ülök tétlenül

amíg azt várom, hogy Kissné válaszoljon

 

a megoldáshoz együttes erővel

kerülünk egyre közelebb ezzel a levélváltással

információt cserélünk, logikusan építkezünk

megpróbáljuk visszafejteni, hol rontottam el

 

Kissné nem sajnálja az időt és az energiát

odakint süt a nap, de az irodát lesötétíti

amíg a probléma kulcsa meg nem kerül

azon gondolkodom, van-e Kissnének férje

 

várnom kell, amíg egy lépéssel közelebb jut ő is

aztán megint én következem

negyven fokosra állítom a mosást

várnom kell, amíg Kissné válaszol

 

egyedül nem boldogulok az útvesztőben

ahogy például azt sem tudom, milyen programot jelez

a toll a mosógépen, ezért mindig az ing-ábra mellett

döntök, mert arról legalább van fogalmam

 

Kissné most már keresztnevemen szólít

és nem búcsúzik el a végén hivatalosan

olyan, mintha barátok leveleznének

nem egyszeri, hanem folytonos párbeszédben

 

mintha aktív cinkostársammá válna

a rendszer elleni passzív ellenállásban

úgy képzelem, legközelebb viszek neki virágot

amiért rám áldozta ezt a pár órát az életéből

 

úgy érzem, mulasztásom következményeit

egyedül nekem kéne nyögni, megérdemelném

noha tudom, azért fizetik, hogy segítsen

vajon mi lehetett Kissné leánykori neve?

egyszer éjfél után válaszolt, munkaidőn kívül

ünnepnap is volt ráadásul

legközelebb viszek neki virágot vagy csokoládét

de nem hívnák Kissnének, ha nem volna férje

 

bár nem szívességből segít, hanem munkaköri kötelességből

Kissné bürokrata, és nem volna szabad

személyeskedéssel zavarba hozni

az a feladata, hogy elsimítsa a problémás ügyeket

 

miután behúzza az iroda sötétítőjét

kiküszöböli a rendszerhibákat

bár kétségtelen, éjfél után azért

nem volna kötelessége válaszolni

 

nem figyelmességből teszi, a rendszeren belüli

problémák megoldására korlátozódik figyelme

Kissné bürokrata, ezt nem szabad elfelejtenem

bár kétségtelen, a rendesebbek közül való

 

 

láz

 

 

a szív nem fontos, mondja

mégis begyűjti, tartósítja, elraktározza

ezeket a dércsípte apró szerveket

amikor a szív útján fut, követi

a piros jelzéseket, olyik egészen kettéhasadt

a kéreg repedései nyomán

abronccsal kellene összefogni, mint a mesében

a szív nem fontos, gondolja

vagdossa a piros terméseket

szereti látni a dolgok keresztmetszetét

a nagy befektetések az elaprózás látszatát keltik

kikaparja belőlük a szőrös magokat

ezalatt senkihez nem szól

a sok üres burkot masszává főzi össze

és a folyamatos kevergetés mellett

egy gondolatban folytatott beszélgetésben

szóbuborékokat címkéz fel azzal az ikonnal

ami egyértelműsége miatt

a legkönnyebben érthető félre

későre jár, amikor bebugyolálja a forró üvegeket

hogy tartóztassa minél tovább a hőt

 

 

relatív

 

 

az asztalról levert hangyák ijesztőbbek a földön

a sötétedő teán nem a fényviszonyok, csak az oxidálódás

egy óralapon éjjelnek is, nappalnak is ideális idő

az elnehezült láb lehet tünet vagy jelenség

a halál jó, csak ehhez előbb

a lélek halhatatlanságát kell bebizonyítani

ehhez érvelhetünk racionálisan vagy emocionálisan

attól függ, milyen beállítottságú emberek vagyunk

 

 

a mihez kezdés végett

 

 

hogyan írjunk novellát? kérdezi

miután Puerto Rico egyik néptelen utcáján

elhagyott játékmajmomba botlik

későre jár, kezembe nyom egy plüsskutyát

amit a kabátom alatt szorongatok

hazafelé egy lélekkel sem találkozom

csak a sarkon kérdezi meg valaki: fázik?

nem tudom, melyikünk nevében válaszoljak

 

hogyan írjunk novellát? kérdezi

és én már alszom, amikor ráébred

„károly király a kaszárnya kellős közepén

kilenc kiló köles kását keserves kínok között

kakált ki” – töri magát a nyelv is

hogyan ne írjunk alanyi verset? kérdezem

azzal válaszol, hogy róla írok

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében