"emlékként raktározódik el"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Feleüres
Sánta Miriám
„Az irodalom egyik titka sebezhetőségünk megosztásában áll” – Interjú Serestély Zalán költővel, íróval
Borsodi L. László
Borsodi L. László rövidprózái
Ruxandra Cesereanu
Angelus (regényrészlet) – Az angyalok és a nép, avagy újból arról, hogyan zajlik a mindennapi élet egy Metropoliszban
Guttmann Szabolcs
Mesék meséje épített környezetünkről (III.)
Láng Orsolya
Láng Orsolya versei
Bíró Borbála
Bíró Borbála versei
Bodor Emese Réka
Bodor Emese Réka rövidprózái
Ovio Olaru
Ovio Olaru versei
Teleki Réka
„ajajaaaj életem” – egy diktátor halála és feltámadása között
HEGEDŰS IMRE JÁNOS
Barna*
Szente B. Levente
Szente B. Levente versei
Jakab-Benke Nándor
A megkarcolt CD
Karácsonyi Zsolt
Veszélyes wellness
Antal Balázs
Kisajátíthatatlan sokszólamúság
Tankó Andrea
Háztájak
Biró Mónika-Anita
Tizennégyen karanténban
Jakabffy Tamás
Tér és fegyelem. Jamal, a nagy öreg
Zakariás Ágota
„A vonalak vezessék a látogatókat…”
 
Teleki Réka
„ajajaaaj életem” – egy diktátor halála és feltámadása között
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 14. (820.) SZÁM – JÚLIUS 25.

Radu Țuculescu 2009-ben megjelent Sztálin, ásóval előre! című könyvét 2019 óta olvashatjuk magyarul is, Szőcs Imre fordításában. A marosvásárhelyi születésű író regénye erdélyi történet, melynek cselekménye két szálon fut, és a főszereplő Adrian Loga életeseményei köré szerveződik. A történések egyik szála az erdélyi kisvárosban töltött gyerekkort mutatja be, amelyet a már középkorú férfi jellegzetesen kurzívval szedett, kisbetűs és központozás nélküli naplóbejegyzései szakítanak meg.

 

A cím alapján az az előfeltevés fogalmazódhat meg a kötettel szemben, hogy kizárólag a kommunista diktatúra eseményeit helyezi majd középpontba. A szöveg terjedelmesebb, Adrian gyerekkorát bemutató része anekdotaszerű csínytevéseivel és szerelmi kalandjaival pedig mintha hallgatna, vagy csak félszavakban és megjegyzésekben – mintegy a gyermeki naivitás perspektívájából – láttatná a diktatúra eseményeit, bár csakis ezeknek a kontextusában értelmezhetők a regény történései. Hogyan lesz tehát kulcsfontosságú Sztálin alakja? A regény cselekménye egy, a Sztálin halálától az ő „feltámadásáig” tartó keretbe illeszkedik bele. A kötet egyik első jelenetében a gyerek Adrian értetlenséggel szemléli a halálhírt követő, otthonukban rögtönzött ünnepi összejövetelt, ugyanakkor a jelentékeny esemény napján ő maga is megkomponálja élete első darabját, amit az üzletben konzerveket megzörgető hangerővel elő is ad: „Sztálin, ásóval előre/Vígan masíroz a temetőbe…/Lallallallala!” (19.) Ugyanennek a dalocskának egy másik változata tér vissza az utolsó naplórészletben, amelyben Adrian arról számol be, hogy egy történészkonferencián Putyin a következőket javasolja: „az iskolai tankönyvekbe egyetemi kurzusokba szakkönyvekbe kerüljön be ismét sztálin. joszif viszarjonovics sztálin alakja. és nem akárhogy. állítsák vissza az őt megillető helyre. mutassák be úgy mint aki egyik legnagyobb és legjelentősebb vezére volt oroszországnak a történelme folyamán. (202.) Ez a rehabilitálási javaslat éppen a tragikus végkifejletben találkozó szálak összefutása előtt kap helyet, Sztálin alakja így kapocsként értelmeződik a múlt és a jelen, az egyéni és a kollektív élethelyzetek között.

 

Éppen ezekre a kapcsolódási pontokra éleződik ki a feszültség a két történetszál között, amelyek egészen a zárlatig nem mutatnak ok-okozatiságot. Implicit módon azonban ott munkálnak mind a naplószekvenciákban, mind a retrospektív szövegrészekben a kommunizmus idején megélt gyerekkor elfojtott és elhallgatott traumái, valamint a patriarchális társadalomban már gyerekként eltanult viselkedési minták. A gyerekkori visszaemlékzéseket a refrénszerű „Aztán még nőttem egy kicsit” teszi szekvenciaszerűvé, és lassan, epizódonként bontakozik ki a múltbeli történések érintkezése a jelenbeli sorsok alakulásával. Magyarázatot kapunk arra, hogyan lehetséges az, hogy az egykor zeneszerzői pályára készülő serdülő fiú ahelyett, hogy ördögi tudású hegedűművész vált volna belőle, egyedül, elváltan él egy panellakásban, és a szomszéd dübörgő, közönséges zenéje harsogja túl mindennapjait. Adrian terveinek egy könyörtelen támadás tesz keresztbe, amelyet társadalmi helyzete, apjának orvosi állása miatt kényszerül elszenvedni. Az esetet nem vizsgálják ki megfelelően, a tehetetlenség pedig idővel hallgatásba fullad: „Én csak azt kérdeztem magamban mellékesen, és nem vártam rá választ, vajon honnan tudták, hogy orvos az apám, és hogy én hegedűn játszom? Csak egyszer tettem fel ezt a kérdést, csakis tévedésből.” (197.) A regény egészében visszatérő téma lesz az elhallgatás és az eltűnés. Erre példa a nagyapa váratlan és magyarázatok nélküli, öngyilkosságot sejtető halála, a költő Pintea bácsi műveinek esete, melyek mintha szerzőjükkel együtt eltűntek volna, de ide sorolható az egykori legjobb barát, Răzvan is, aki „az általa vezetett repülővel együtt, örökre eltűnt a Vörös-tenger fölött. Még egy árva olajfolt sem maradt utána, semmilyen nyomot sem hagyott hátra”. (186.) A hatalmi visszaélés másik példája a kórházi kapussal való találkozás és párbeszéd, az egyik olyan szöveghely, amely a kapus szavai által explicit módon reflektál a korabeli társadalmi-politikai viszonyokra: „Engem a Párt tett ebbe a funkcióba, és a világon semmi sem nagyobb, mint a Párt!” (149.) – jelenti ki szinte önkívületében a kapus. „– Csak az Everest!” (149.) – hangzik a frappáns válasz Adriantól, ami azonban nem jelent fölényt a kapussal szemben, aki azt állítja az orvos édesapáról, hogy „kulák származék, a Szabad Európát hallgatja”. (151.) Az elnyomás és azt újratermelő elhallgatás azonban nemcsak a kommunista diktatúra kapcsán, hanem az élet személyes szféráiban, a családi közegben és különösen a férfi-nő kapcsolatokban érhető tetten.

 

Az első szerelmek fikcióba mosódó, fantáziával átitatott emlékképei éles kontrasztban állnak a jelenbeli Adrian és a fiatal egyetemista lány, Kiki közt kibontakozó rövid, a lány öngyilkosságával végződő viszonnyal. Adrian a megtapasztalt erőszak és elnyomás jegyét nem csupán a szeme alatt húzódó sebhely által viseli, hiszen szocializációjának következményeként maga is ehhez hasonló mintákat örökít tovább kapcsolataiban. Akár a szolidabbnak tekinthető visszaemlékező cselekményszál, a naplóbejegyzések erotikus jelenetektől sem idegenkedő leírásai szintén olyan módon tematizálják a testiséget, hogy azt nem mozdítják ki tabujellegéből. A patriarchális társadalom mintái és sztereotípiái által kínált eltárgyiasító viselkedésmód jellemzi Adrian megnyilvánulásait Kikivel szemben. A nő mint egyén háttérbe szorulását és reproduktív munkára való korlátozottságát a szorgos és hallgatag anya is mintázza, de a test kisajátításának és eszközként való kezelésének problematikája akkor kap igazán nyomatékot, amikor maga a lány is elismeri ezt a előírt női szerepet, sőt legitimálja Adrian viselkedését: „szándékosan tettem hogy megüss mondta és nevetett de ez a nevetés hamisnak erőltetettnek tűnt. már-már hisztérikusnak. ez mindenkit felizgat tette hozzá” (159.) A férfi nem tudatos tetteinek súlyát és saját kondicionáltságát illetően, megbánása azonban már nem tudja visszafordítani az interakció által előidézett tragédiát. András Orsolya szerint a tabutémák érintetlenségéből adódóan a regény az elhallgatás és erőszak kultúrájára reflektál (ugyanakkor az előbbit működteti is), Țuculescu narratívája pedig megmarad a patriarchátus diskurzusában.1

 

A tipikusan kelet-európai közegben játszódó, erdélyi arcok és etnikumok sokszínűségébe is betekintést nyújtó történet karakterisztikus, Adrian lejegyzett gondolatai közé gyakran beékelődő „ajajaaaj életem” dalszövegfoszlánya is utólag nyer csak értelmet, egy esetleges visszatekintő sóhajként. Múlt és jelen, társadalmi struktúrák és egyéni sorsok szövődnek egybe tehát a Sztálin halála és feltámadása közötti történetben. Azt felismerve pedig, hogy a regény nem egy egyedi, kivételes esetet tár elénk, hanem olyan témákról szólal meg, amelyek ma is aktuálisak, időszerűvé válik a zárlatbeli kérdés, hogy akkor „Most mit csinálunk?”

 

 

Radu Ţuculescu: Sztálin, ásóval előre! Ford. Szőcs Imre. Typotex Kiadó, Budapest, 2019.

 

 

Jegyzet

 

1 András Orsolya: Az erőszak és az elhallgatás kultúrája (Radu Ţuculescu: Sztálin, ásóval előre!, ford. Szőcs Imre). Alföld, 2020. augusztus.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében