– humoreszk –
Mottó: „(...) a színház az ősbemutatók teljes szövegét megjelenteti az előadások műsorfüzetében”
(Szabadság, 2006 december 16)
Színházi kritikában olvastam fenti színházi újdonságot. Említett kritika írója a későbbiekben leírja, hogy az előadott mű szövegébe intenzív dramaturgiai beavatkozás történt, amit rendezői sebészkés alkotó módon, fantáziadúsan továbbfejlesztett- alakított vékonyított, módosított, formált stb. Vagyis, következtettem a közöltek alapján: valószínűleg azért szükséges az eredeti szövegváltozat bemutatása, hadd tudja az érdeklődő, miből indult ki és lett az a művészi érdekesség, amit megcsodál majd az est folyamán, mint Előadást.
A hír olvastán öröm töltötte el színházi jelrendszerekkel elbizonytalanított- megriasztott magam-vádoló szépérzékemet. Ma, amikor már az is szokvány, ha vígjátékból tragédiát, tragédiából operettet álmodik rendező úr, ma, amikor kifestett bohóc-szerep, tükör, maszk, stb. művész-arzenál nélkül nincs Művész színház – végre, mint tavasszal a hóvirág, felütötte fejét művészi életünkben az Érthetőség-igény. Egy elolvasható színmű a műsorfüzetben. Végre kézhez kapjuk a Művet, a maga tiszta egyszerűségében, megérthetőségében, ahogy azt Szerző megírta.
Ismétlem, szívből örülök az újításnak. Biztos vagyok benne, ha figyelmesen elolvassuk a műsorfüzetben leközölt színművet (színműveket), megértjük az előadott színmű-változatnak legalább felét. Vagy több, mint felét. És ez csodálatos!
...Néző-fantáziám, a telhetetlen, váratlanul nekilódult: mi lenne, ha a zseniális alapötletet (műsorfüzetben közzétett eredeti színmű) kibővítené, továbbfejlesztené, kivirágoztatná a színház. Ha teszem azt az „olvasat”-tal még nem díszített színművet valaki, színházi alkalmazott, színész, színésznő, mindegy ki, felolvasná nekünk, fenékgyötrő széken fészkelődő Stúdiósoknak. Majd tartana színház egy kis szünetet, aztán következne a megdolgozott „változat”, aminek láttán lelkünk épülne, tudásunk gyarapodna, fantáziánk szárnyalhatna.
...Vagy teszem azt ,de bátor színházi reformkezdet lenne, ha nem is egy színész vagy színésznő olvasná fel a színművet a műsorfüzetből, hanem többen, a társulat tagjaiból kiválasztott egyének. Mondjuk, a lányszerepeket (jaj Istenem) lányok olvasnák, a fiúszerepeket (Uram, ne hagyj el), férfi színészek hangosítanák meg. És hogy Rendező se maradjon ki a művész-buliból, ő olvasná a szerzői utasításokat. Szöveghűen.
Ezután következne a szünet, kávé, sör, limonádé. Így feltöltődve, jó húsz perc múltán, hajrá, előre a Művészetbe, az izgalmasba, a gondolatserkentőbe...
...De az sem lenne érdektelen, ha a műsorfüzetben színházi estére előkészített eredeti színművet( színműveket) nem csupán felolvasnák a társulat színművészei. Hanem, teszem azt, járás-keléssel egybekötve mondanák fel a szöveget. A színpadi mozgás-mozgatás a szerzői utasítás értelmében történne, amit Rendező olvasna fel. Rendezői felolvasást egy Kultúrbizottság ellenőrizné. (Szöveghűség.)
Minekutána szünet következne és sör, és egyebek – és kezdődhetne az Előadás zenével, tánccal, miegymással felcicomázva.
...Sőt, Uram, bocsáss nézőségemnek, továbbképzelődöm: manapság, amikor az Életben minden előfordulhat, de izgalmas művészi újítás lenne, ha a színészek nem csupán felolvasnák a műsorfüzetben közhírré nyomtatott színművet, hanem betanulnák szerepeiket, említett elvárások alapján: lány szerepeket színésznők, férfi szerepeket férfi színészek alakítanának a nézők döbbent ámulatára. A díszletelemek valószerűek lennének – Rendező pedig beállítaná, (továbbra is a Kultúrbizottság ellenőrzése mellett) a koreográfiát. Az ilyen formában bemutatott színmű-előadás után szünet következne, limonádéval, ruhabemutatóval, társasági élettel egybekötve. Emigyen felfrissülve a nézők újra elfoglalnák helyüket és élveznék a színmű feldolgozott-fűszerezett, netán importeszközökkel megsegített változatát.
Természetesen a színház nem csupán ősbemutatók eredeti szövegváltozatát nyomtatná ki a műsorfüzetbe. Dehogy. Minden előadott színmű eredeti szövege műsorfüzetet látna. És nem csupán ősbemutatók szövegét olvasnák fel, játszanák el színészek, hanem minden színművet, amit színházvezetés bemutatásra álmodik.
.
...És akkor felmenne a függöny, játszanának a színészek, színésznők, lehetőleg ki-ki nekivaló szerepet, nézők izgatottan várnák-figyelnék a párbeszédek gördülékenységére épített és azon keresztül kifejezett cselekmény-alakulást, a színpadi jellemek a maguk követhető tisztaságában jelentkeznének mint az összjáték fontos részei, világosítók világítanának,színpadi füst füstölne, színpadi zene is szólna ott, ahol kell, feltárulna és teljes díszében pompázna, klasszikus drámák zseniálisan megkomponált szelleméhez hűen, a nálunk évtizedek óta színpadi silenciumra ítélt Emberi Jóság, Szépség, Szeretet, Önfeláldozás, Nemes Szenvedélyek. Is.(Hiszen még a nekikeseredett madáchi Lucifer is elismeri, hogy az ember sárból és napsugárból lett „összegyúrva”. Miért akarnak még Luciferebbek lenni a színházi Luciferek és hagyják ki következetesen emberábrázolásuk során az ember-alkatrészből a” napsugarat”?) Rendező megrendezné a szerzői utasításokat és élne és hatna a színdarab-előadás, mi nézők pedig megértenénk, miért lett klasszikus egy Molière, egy Euripidész, egy Shakespeare stb. És észre sem vennénk az Idő múlását, jól szórakoznánk, ahogy azt valamikor Bertolt Brecht színházkövetelményként említette.
Aztán lehullana a függöny, és következne a szünet, amikor átbeszélnénk mi, nézők amit láttunk-hallottunk és élveztünk, innánk a limonádét, a sárgát vagy pirosat, vitatkoznánk vagy egyetértenénk: szóval amolyan előadás-utáni hangulat alakulna ki.
Természetesen ettől függetlenül, szünet után, a színház eljátszhatná a maga és hívei örömére a darab művészi változatát.
