A hajam hetente kétszer mosom, néha felkötve hordom. Nem tökéletes, de a minimális erőfeszítés elég vállalhatóvá teszi, ezért nekem megfelel. Úgy fésülöm, hogy ne látszódjon az a kis heg a bal fülem mögött. A homlokomról minden nap alapozóval tüntetem el a szavakat, amelyeket egy olyan ember írt fel rá, aki bőkezűségben az élen járt. Legalábbis ilyen téren. Az orrommal nem tudok mit kezdeni. Rá emlékeztet, de nem bánom. Sokat tanultam azon az éjszakán. A szemhéjam sosem festem. Láttam már elég sok árnyalatban. A szemem alatt évek óta sötétlenek a karikák. Korrektort helyezek fel rá, néha túl sokat, mégsem takar. Elég gyakran álmodom. A valóságot játsszák le újra és újra a képzeletbeli vásznon. A libabőrös karomra pillantok. Meglátok egy, két, három, talán több vágásnyomot. Visszatérek az arcomra. Ismét a tükörképem bámul vissza rám. Kifejezéstelen, üres. A mosolyom ma az egyik olcsó drogériás rúzs biztosítja. Azért mentem egyetemre, mert egy olyan jövőt akartam, ahol… Igazából nem tudom, mire vágytam. Csak egy jövőre. Nincs rajtam túl sok ruha. Kislányként megtanultam, mire vágynak a férfiak. Bekapcsolom a webkamerát, érzelmek nélkül nyúlok magamhoz. A szégyenérzet egy kis buborékban van, általában az ágyam alá rejtem, és sosem veszem magamhoz. Sok érzés vesz körül így. Nem félek tőlük, egyszerűen csak jobb így nekem. Gyomláltak éveken át, így ma már nem vagyok képes a változásra. Amikor a tanárnő megkérdezi, hogy vagyunk, tudom, hogy nem kíváncsi a válaszra. Kilépek a virtuális tanteremből. A jelzőfény még nem alszik ki. Elvesztem az időérzékem. Sem térben, sem időben nem vagyok már jelen. Tudom, hogy egy férfi teljes figyelemmel követi végig a mozdulataim. Azt is tudom, hogy mit vár el tőlem. Közben a tanárnő egyik mondata jár a fejemben. Az információs technológiai forradalom, amely a digitális szakadék kialakulásához is vezetett… Miről is volt szó órán? Hirtelen mintha én magam is egy szakadék szélén lebegnék, de nem esek bele, csak kísért, arra kér, hogy menjek. A szemem száraz és fáj. Csak egy dolgot tudok, hogy ma szerda, és szerdánként hajat kell mosnom.
Böjte Beatrix 1999-ben született Segesváron, diplomáját idén szerezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságírás szakán. A Helikon Amit nem lát a webkamera címmel meghirdetett pályázatának 3. díjasa próza kategóriában.
