"gyönge fuvallat tomboló vihar"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 16. (822.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
MÁRTON EVELIN
Egy háromlábú róka dala
Tamás Dénes
„Teljesítménnyel mérem az idő múlását” – Beszélgetés a 70 éves Markó Bélával
Medgyesi Emese
Sapientia expectare – várakozni tudni kell (regényrészlet)
LŐNHÁRT MELINDA
Lőnhárt Melinda versei
Pintea László
A száműzött (I. rész)
Răzvan Rădulescu
Kis Teodósziusz (részlet)
Nagy Zalán
Nagy Zalán versei
Ferencz Eszter
Változás
Claudiu Komartin
Claudiu Komartin versei
Codău Annamária
Taxi-út az éjszakában
Cseke Péter
Páskándi látványos erdélyi kibontakozása 1965 után
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Mozgóképek krónikája
Karácsonyi Zsolt
A nézőt néző néző
Biró Mónika-Anita
14+1 gondolat a műrepülés művészetéről
Tankó Andrea
Környezetvédelem tengerészmódra Gránátalmán„
,,mert várnak rám Álomországban a nadrágos angyalok’’
Jakabffy Tamás
Újra értékes gyermekzenekönyv!
Zakariás Ágota
„Az összes képem zene is....” – Fazakas Barna munkáiról
 
Răzvan Rădulescu
Kis Teodósziusz (részlet)
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 16. (822.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.

Két levél

1.

 

Néha a gyönge fuvallat tomboló vihar enyhe utórezgése.

 

Valahol fönt, nagyon magasan, a nyomás- vagy hőmérséklet-különbség (vagy éppenséggel mindkettő) fölszippantotta egy völgy lusta levegőjét, és a felhők párás anyagával összeforgatta. Az örvénylő tölcsér észrevétlenül továbbsodródott az égbolton, és újabb felleggomolyákat kebelezett be. Egy esőcseppektől duzzadó fellegen keresztülhatolva maga is elnedvesedett, később egy másik felleg jegesre hűtötte, ekkor felpörgött, és a jég hegyes tüskékre szakadt, majd amikor az útjába kerülő felhők már túl nagyok és feketék voltak ahhoz, hogy elnyelje őket, az almáskertek felett északra vette útját, és megremegtette Ottoburg vára fokán a büszke ciklámenzöld színű lobogót. A forgószél megrázta az almáktól roskadozó ágakat (az almák java része puffanva földet ért, de a fán maradt almák is ütődöttekké, ehetetlenekké váltak), fölkavarta a vizesárok melletti teniszpályák salakrétegét, majd zúgva délnek indult, ahol tönkretette a mértani alakzatban ültetett gyümölcsösöket és leszaggatta a szőlőfürtöket. Amikor a levelet, port és ágakat sodró tömeg a királyság közepe táján a Hidegtó tükréről alkonyatkor felszálló gőzzel összeütközött, a tölcsér mintha lelassult volna, nem tudván eldönteni, hogy keletnek induljon-e, oda, ahol a Zöld Hangyák szorgosan építik a nagyszerű Filiași – Tengerünk csatornát, vagy nyugatra tartson, hogy a Lila Hangyák törékeny építményeit és a petrilai sóbányák állványzatát elsodorja.

 

Mivel kicsit sokáig tartott a tétovázás, a Tóról felszálló meleg légáramlatok lecsillapították és délre csalogatták az örvényt. Így esett, hogy este tíz óra körül mindössze egy hideghullám kelt át a tótükrön, apró, fodrozó nyomokat hagyva rajta, és vészjósló dübörgés helyett inkább asztmás köhögéssel elérte a déli partot. A forgószél számára itt kezdődtek csak az igazi nehézségek. Délnek tartva át kellett préselnie magát a Hidegtavat Bukaresttől elválasztó, egyre alacsonyabb, puha dombok között. Erejéből minden medencében veszített valamennyit, így miután megforgatta Teodósziusz nyári palotájának pléhből eszkabált szélkakasát, kifulladva érte el a Falat, és nem volt már több meleg széllökésnél, ami a kánikulához szokott bukarestieknek meg sem kottyant. Mert ugyan ki figyelne föl egy ruha uszályát meglebbentő fuvallatra, kit ejtene gondolkodóba az éjjeli sétáló kalapját elragadó szélroham? És ki ne tévesztené össze az Izvor hídon a Dîmbovița folyó fele sodródó forró levegőáramot a földalatti szellőzőrendszerének kiáramlásával?

 

A fuvallat elhúzott a Bulandra színház mellett, a Citromos Cukrászda előtt megállt a közlekedési lámpánál (jobb oldalán a sötéten ásító Lázár Líceummal, melynek homlokzata a sugárút piros égőinek fényében fürdött), elhúzódott egy, a cukrászda alacsony, rácsos ablakán kiözönlő, vanília- és rétesillatú, meleg légtömeg elől, majd amikor a lámpa zöldre váltott, átkelt az úttesten, elpörgött az iskolaépület mellett, befordult a Cişmigiu parkba, és eltűnt a szerteágazó sétányokon. Egy ily módon született, egészen gyönge szellőcske átbújt a Rönk székeinek és asztalainak vaslábai között, utolsó erejével elbotorkált a galambos bódéig, aminek már csak a lépcsőjét érte el, s nekiütközve, utolsó leheletével alig észlelhető, enyhén fenyegető jeges északi levegőt fújt, és lapjával fölfelé fordította az ott heverő fél A4-es méretű szórólapok egyikét. A szórólapon ökölbe szorított kéz rémlett föl, alatta, csupa nagybetűvel, mindössze két szó:

 

„Fegyverbe, Bukarest!”

 

2.

 

Kalpagházi Márton generális úr,

a Hadsereg Vezérkari Főnökének

figyelmébe

 

 

Generális úr, helyzetelemző tehetségére és tisztánlátására alapozva, aggódva írom az alábbiakat: tegnap, amint különösebb cél nélkül, pontosabban azzal a szándékkal, hogy bizonyos mendemondákat ellenőrizzek, a fővárosban sétáltam, Bukarest szívében, a Mihail Kogălniceanu sugárúton mocskos cetli akadt utamba, mely mintha szántszándékkal felforgatni akarná a bukarestiek lelki békéjét vagy épp pánikot igyekezne kelteni. Ökölbe szorított kéz alatt húszas méretű, hatalmas betűkkel ez állt: „Fegyverbe, Bukarest!”, és a valóságtól látszólag teljesen elrugaszkodott felhívás alatt semmiféle aláírás nem szerepelt. Azt hiszem, Ön megérti, hogy a Trónörökös Teljhatalmú Gyámjaként, ez örömteli, de ugyanakkor kockázatteljes tisztségben gyűjtött tapasztalataimra támaszkodva képes vagyok a komoly fenyegetést a szalmalángtól megkülönböztetni, így kezdetben azt gondoltam, hogy az utóbbi helyzettel, vagyis szalmalánggal van dolgunk. De amint kémleléshez szokott szemmel körülnéztem, azt láttam, hogy a Cişmigiu Park bejárata fehérlik ezektől a papirosoktól, illetve, hogy igen sok egyszerű, felségárulással aligha vádolható polgár felemeli, elolvassa, majd hirtelen zsebre vágja ezeket a lapokat, aztán sietve továbbindul, feltételezem, hogy otthona irányába. Ahogyan azt legutóbbi találkozásunk alkalmával megbeszéltük (és módfelett sajnálom, hogy a trónörökösben a sorsa viseléséhez szükséges képességek és a rangjához méltó tevékenységek, vagyis a vadászat és halászat ismeretének kialakításával eltöltött időm nem engedte, hogy gyakrabban találkozzam önnel) a fővárosi ügyek zökkenőmentesítése az Ön feladatkörébe tartozik, és ide sorolandók ezek a lakosság lelki nyugalmát fenyegető esetek is, melyek elhárításáért többek között Ön a fizetését kapja, mert stratégaként nyilván Ön is ismeri a mondást, miszerint a megfélemlített lakosság legyőzött lakosság is egyben. Az állandó hadseregünkben szolgáló katonák számával, illetve a velük szemben az optimális eredmény elérése érdekében foganatosítható kiképzési módszerekkel kapcsolatos nézeteltéréseink dacára sem kérdőjelezem meg elhivatottságát az ügy iránt, melynek szolgálata mindkettőnk kötelessége, ellenben továbbra is kétségeim vannak az Ön módszerei hatékonysága felől, kétségek, melyeket a városban újabban felbukkanó manifesztumok vitán felül igazolnak. Úgy vélem, nem tartozom Önnek félelmeim természetére vonatkozó további magyarázattal, és bízom abban, hogy az Önnek a hadsereg fölállítása céljából rendelkezésére bocsátott összegek egy részét Ön a kellő bölcsességgel komoly kémelhárító szolgálat kiépítésére fordította, mely a királyságban folyó ügyekről naprakész módon tájékoztatja Önt. Ekképpen tudomására kellett jutnia annak, hogy Ottó fegyverkezik és az Északi, úgynevezett Bálna Öbölben szállítóhajókat épít, ez pedig a főváros ellen intézett közelgő támadást helyez kilátásba. Ennek fényében Önhöz intézett kérésem, sőt, parancsom az, hogy csapatainkat a városkapuknál, a Fal előtt helyezze el, és készüljön arra, hogy a főváros bejáratát katonái és saját élete árán is megvédje. A józan ész erejében, illetve, és ezt tekintse bátran személyes jellegű közlésnek, a büntetés helyett a bűnös jó útra térítésében mégis jobban bízom. Ottó egyedi esetében minden okom megvan e megoldásban bízni, ha másért nem, hát a mögöttünk álló nagymúltú kapcsolat nevében. Annak reményében, hogy a fölöttünk gyülekező sötét fellegek romboló zivatar nélkül vonulnak el, maradok az Ön odaadó barátja,

 

a T(rónörökös) T(eljhatalmú) G(yámja),

Gábriel Cicakutyus

 

 

GÁLL ATTILA fordítása

 

 

Răzvan Rădulescu román regényíró, forgatókönyvíró. 1969-ben született Bukarestben, ahol bölcsészkart és operarendezői szakot végzett. 1995-ben debütált a Családi portré (Tablou de familie) című antológiában. Első regénye: Ilie Cazane viszontagságos élete (Viața și faptele lui Ilie Cazane) a Cartea Românească kiadónál jelent meg 1997-ben. 2010-ben Kis Teodósziusz (Teodosie cel Mic) című regényével elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját.

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében