"akár egy meghitt pipatórium"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 17. (823.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Két Charlie
Tóth Gödri Iringó
A kívülállásnak is vannak előnyei – Beszélgetés Felméri Cecília kolozsvári filmrendezővel
Molnos Lajos
Molnos Lajos versei
Lovász Krisztina
Lovász Krisztina rövidprózái
Pintea László
A száműzött (II. rész)
Dimény H. Árpád
Dimény H. Árpád versei
Aleą ©teger
Aleą ©teger versei
Erőss Réka
Erőss Réka versei
Mezei Zsófia
hotaru no uta – szentjánosbogarak éneke (első rész)
Vida Gábor
Csendes Don
Fehér Imola
Faggatók
Varga Borbála
Varga Borbála versei
Gömöri György
Madách angol fordítója: egy Tihamér, akiből Iain lett
Tar Károly
Tar Károly versei
Papp Attila Zsolt
2021: Filmodüsszeia, avagy Dácia legyőzi a járványt – Beszámoló a 20. TIFF-ről
Karácsonyi Zsolt
Harag-emlékkönyv, személyes változat
Zsidó Ferenc
Flash-próza, hosszúfénnyel
Mărcuțiu-Rácz Dóra
Menedék hétköznapokban
Juhász Tamás
Őszre hangolt Kádár-kor
Jakabffy Tamás
Hangfelvétel-múzeum 13.
DABÓCZI GÉZA
A világvégezet ikonjai
 
DABÓCZI GÉZA
A világvégezet ikonjai
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 17. (823.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.

„A pácban mindenki benne van.”

                        Hamvas Béla

 

Vízválasztóhoz érkezett az emberiség. Eleddig érzéki kérgébe bújva, véres zseléjével azonosította magát. Mostanság újra elközelített a számvetés órája.

 

Mikoron végre évezredek óta nem tapasztalt békesség honol bolygónk látványos féltekén, az emberek mégis egy másfajta, bizarr háborúságban állnak. Önmagukkal kénytelenek viaskodni, előbb mindenki egymagában, majd valami üdvösebb, közös ozmózisban. Kénytelenek vagyunk elmerengni azon, mihez kezdünk röpke ittlétünkkel. Végre az egész emberiség ráébredhet kitettségére. Ideiglenes testecskéjével történő öntudatlan összegabalyodásából kellene feleszmélnie. Amíg belülről millió tudatszállal tapadunk bőrünkhöz, addig nem tudunk egykönnyen kibújni belőle. Ám ezúttal megnyíltak a pszichés-mentális zsilipek az emberi gyötrelem mélységei előtt. Ezt Hamvas belső vízözönnek nevezte. A vízöntő korszakba lépve állandósult bennünk a kollektív tudattalan dagálya, az apokalipszis egy neme. A tudatos egyéni cselekedeteket, az ideákat felváltotta a tömegek tudattalan, kollektív szorongása, a zavaros mentális képzetek özöne. Miriád egyéb katyvasz meg félelemképzet közül ezúttal újból eláraszt minket a testvesztés szorongása, éppen amikor a testkultusz apoteózisának korát éljük. Ez a rémkép nem a világvégét, csupán az eddigi egónk világtalanságának végét jelenti.

 

Robert Bosisio és Florin Ştefan egy eszkatológiai dimenziót nyitnak meg előttünk. Az egyik legnyugtalanítóbb kérdést vetik fel: mi lesz velünk a testünk elhagyása után? A művész ilyen szűkölő időkben nem tehet egyebet, minthogy lélek-szűrőjén áteresztve, kifinomult érzékeivel felfogja a kollektív tudattalan alvadékát, a mentális rögöket. Szimbolikus, metonimikus vagy allegorikus képi formákat keres hozzájuk, majd együttérző, játékos iróniával, szelíd szarkazmussal feltárja őket. Ez a kiállítás is jól bizonyítja a hiteles kortárs művészek szeizmográf képességét, mivel a világjárvány előtt született, mint intő jel.

 

Robert Bosisio és Florin Ştefan képein az emberiség új magzatvizet kapott, az üdvösség mennykékje, a tudatbugyrok sötét tengere, a testtudaton túli megvilágosodás éteri párája által. A vízválasztó bennünk zajlik. Mi választjuk meg vizeinket. Képeiken a tudatalatti rettegés vízözöne is felszínre tör, mint szürkehályogos ködzuhatag, az ördög fürdővize vagy lélekáztató azúr-pác. Florin Ştefan szerint az életélvezet sosem szakad meg, a labdajáték az azúr-purgatóriumban is folytatható. Valahányan a kollektív delírium, a lecsapolt ösztönök, vágyak s aggodalmak tengerében áztatjuk magunkat.

 

A túlvilági pancsolás, mint apró halál, éppen annyira önfeledten édes, mint egymás gyöngyös verejtékében. Fürdőzői a kínfelejtő Léthé vizében mártóznak. Mintha mi sem történt volna, továbbra is testet öltve lubickolnak odaát. Az erotika, az alámerülés az érzékiségbe egyfajta világvége előli menekvés lenne egy apró halálkába? Bosisio ködfüggönye mögül felsejlik a test tünékenysége. Párája felold mindennemű szilárdságot, hús-vér megtestesülést. Homálypermete a racionális világlátás, a rend és józanság ellentéte. Mégsem félelmetes, inkább jóságos és megnyugtató. A memento mori ikonikus koponyája, mint valami jóindulatú daganat, szelíden pislákol felénk egy örökérvényű nebulán túlról. Bosisio nyüzsgésmentes világba kalauzol minket, bevezet a lecsapolt csöndesség, a testtudat-felejtés, az üresség spirituális tereibe. A feloldódó korpuszunk elengedése utáni határtalan, háborítatlan domínium ez.

 

Persze egy ilyetén retinaáztatás után még mindig maradnak feloldhatatlan kérdések – ezek láttán hogyan kellene érezzük magunkat az epidermiszünkben, no meg ezentúl milyen vizekben fogunk pancsikolni s tisztálkodni ideát?

 

 

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében