A bukaresti televízió Magyar Adásának 1978-ban készült interjújában, Aradits László kérésére mesélte el Gy. Szabó Béla, hogy egy évvel korábban az akkor megjelent La Divina Commediát félóra alatt kapkodták el Kolozsváron. „Hosszú sorban álltak a főtéren, bent az üzletben kellett befizetni és akkor a főtéren osztották ki (az albumot). Arra mentem dedikálni egy jó ismerősömmel, mondom neki, látja ezt a tömeget? Van közönségem.” Ez a jelenet szinte elképzelhetetlennek tűnik ma, viszont a hatvanas-hetvenes években felvirágzó erdélyi magyar könyvkiadás számos bibliofil igényű kötet megjelenését tette lehetővé. Nemcsak, hogy elkapkodták a nagyméretű albumot, hanem nagyon sokan ki is aggatták a reprókat a falra, és a korszak kultúrafogyasztói szokásait jelzi, hogy nemcsak értelmiségi lakások falait díszítették a metszetek státusszimbólumként.
Gy. Szabó Béla 1963–64-ben készítette el az Isteni színjáték-sorozat húsz fametszetét, Dante Alighieri születésének 700. évfordulójára. Saját elmondása szerint viszont nem csak „alkalomszerűen foglalkoztatta” a világirodalom nagy klasszikusa. „Már az első olvasásakor megejtett ez az írás, hisz gyakran egyetlen sora is olyan távlatokat nyit meg, hogy illusztrátor legyen a talpán, aki fantáziáját követni tudja. Száz énekből egész világrendszert épít fel s ezt a tömörséget egy fametsző esetleg mindenkinél jobban megcsodálja.”
A sűrű szövésű szöveg egyenrangú kísérője Gy. Szabó narratív, sokszor szinte filmszerű grafikája. A másfél év megfeszített munka során, amikor napi 12-16 órát dolgozott, örömmel feledkezett bele az akciódús jelenetek mellett a túlvilági bizarr karakterek részletgazdag kidolgozásába is. „Hamarosan kiderült, hogy egyidejűleg kell foglalkoznom a Pokol nagy vigasztalan, vég nélküli fekete borzalmaival, a Purgatórium szürkésben, földi világításban játszó biztatásaival és a Paradicsom egyre tündöklőbb, boldogabb beteljesedéseivel. Így a dantei szintézis is – e három alapvető jellegét egyszerre szem előtt tartva – egyöntetűbbnek ígérkezik a legszörnyűségesebbtől a legmagasztosabbig. Négy-öt metszeten dolgoztam hát egyszerre, s mindig azt a dúcot vettem elő, amelyikre pillanatnyilag a legtöbb kedvem volt.”
A Pokol sötét tónusú, lendületes kompozícióit a Purgatórium szürkés színvilága, majd a Paradicsom „fényektől kavargó”, villódzó sugarai váltják fel, melyek a sorozat védjegyévé is váltak. Az archaizáló mívességgel kidolgozott dinamikus kompozíciók mellett Gy. Szabó sajátos perspektívát is alkalmaz, a statikusabb előtér, melynek állandó szereplői a megfigyelőként résztvevő Dante és Vergilius, valamint a dinamikusabb, kavargó háttér izgalmas játékával éri el, hogy állandó mozgást érzékeljünk.
