Kérelem új világnap kijelölésére
A gondolkodás világnapját
kijelölték-e már vajon,
felmérték-e a mélységeket,
ahol a posványos üledékben
már nem működik az algoritmus?
Ahol csak hevernek amorf
nyelv és szótörmelékek,
amiket újra összerakni,
használhatóvá tenni nem lehet.
A koponyaűrben is hiába forralják
a vizet, a megzavarodott emberszabásúak
kioltották az Igéből a világosságot hozó tüzet.
A fásult homo sapiens nevében kérem,
a megromlott, füstölgő emlékroncsok
közül kiáltva; jelöljük ki a gondolkodás
világnapját, ne guberáljunk az
értéknyelő semmiben hiába.
Hallgat a csend
Hallgat a csend odakint,
az ég sötét párna,
a vastagodó alkonyatban
belehal a madárdal
a harangok torkába.
Ördögi körben pörög az idő,
becserkészte a holnapot; itt
ülök a könyvek rengetegében,
már nem zavar elérhetetlenséged,
őrzöm a megörökölt emlékmagot.
Kezem nyitott árok,
lemeztelenített dombhát,
csak egy fehér mécsvirág
táncol a megvadult szélben,
mindenét odaadta semmiért.
Lazul a biztonság képlete,
az erény értéke átment mínuszba,
gyengül a csend szívverése, növekvő
gyűlölet áradata sodor
romlott szagú pocsolyába.
Létköz
Tudatlanságod közepén
ül ő, a disznófejű nagyúr,
azt hinnéd, már ott vagy
a félistenek között egy
magasabb szinten –
kígyó és madár képében,
éhes szellemek és
pokollakók közt utazol,
szédülsz az örök
körforgásban, keveredik
benned a fent és a lent,
megállsz a szenvedés
szent helyein, a felismerés
kezedbe adja az élet virágát,
vágyódsz a rózsakeresztesek
templomának bizarr
homályába, tagja vagy az
Arany Hajnal rendjének,
a fényekből kirajzolódik
a születés körvonala, s
érzed, közel van az Eljövetel.
