inhalátor
az inhalátor ízét érzem.
nem használtam legalább tizenöt éve,
de pontosan emlékszem
édeskés-szabadító ízére.
amiután meghalunk,
a tudatunk ép annyira,
hogy felfogja, hogy meghalunk —
ilyen lehet az íze a halálnak is:
levegő, amelyik beszorult egy skatulyába.
ilyen íze van az emlékednek;
ilyen világoskék, szinte türkiz,
amelyik megmarad akkor is,
ha már kinőtted az asztmádat.
türkiz
gyengének érzem magam.
a reszkető húsomban
ropogó erekben fekete vér folyik:
mint te; vagy nem is tudom már.
talán zöld voltál, akár a tavasz,
vagy égkék Kolozsvár felett,
tudod, az a türkiz, mint a pizsamám.
a kávézó folyton zakatol:
elfelejtettelek — akkor más volt,
ősz, kicsit feketébb, mint az aszfalt vize —,
most a meztelen lábad alatt fű nyílik
és virág, az a kék, türkiz, amelyik olyan,
mint a jégvirág a fehér télből az ablakomról.
az éjjelek is másak — narancssárgák,
mint a szomszéd ház cserepei,
amit a napsugarad, amit kizártam,
festett át. vagy akár a homok,
okker, ha már ebből az időzónából
kiűztem a napot.
új vagy, és ó, mint az óra
az öreg antikváriusnál — finom ezüst,
melynek ketyegése olyan, mint a lépted.
hagyd meg nekem a szphingiai kérdését;
legyél már ezután közönséges ember,
voltál Oidipusz eleget;
majd leszek én Théba,
melyben a beköszöntő tavasz más lesz.
hagyd, hogy a völgyben,
a sziklasírok bejáratánál
éjjel csillagcsokrok nőjenek.
áttetsző
(epilógus)
megszűnt a dialógusunk:
maradtam újból a monológommal.
vagy az is lehet, hogy mindvégig
két monológunk volt, és nem
egymáshoz, hanem a múltunkhoz
intéztük; vagy a jövőnkhöz,
melyből ezáltal kiszorítottuk egymást.
nem vagyok már én sem fekete,
sem fehér, és a türkiz beszürkült.
te is színtelen lettél, áttetsző,
átnézek rajtad, nem maradt belőled semmi,
csak olvadó jég, belőlem pedig
cigarettafüstben elmosódó alak.
talán mégis létezhetünk egymás nélkül;
az Antarktisz már felolvadt,
helyette ott maradtak a hideg sziklasírok.
nosztalgikus melankólia vagy;
ezért hát
viszlát.
a színpadunk üres,
jön majd más komikus,
aki rólad mesél, de én maradok továbbra is
kép a pénztárcádban, vers, tétova sor.
és talán egyszer kiveszel majd.
Antal Norbert 2002-ben született Zilahon. Tanulmányait 2021-ben végezte a Kolozsvári Református Kollégiumban. A Helikon Amit nem lát a webkamera címmel meghirdetett pályázatának különdíjasa.
