"nincs helye színlelésnek"
Kereső  »
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 22. (828.) SZÁM – NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
HORVÁTH BENJI
Magyar átiratok: Ne félj (Pilinszky János: Ne félj)
PÁL-LUKÁCS ZSÓFIA
„Pilinszkyt hosszan, kitartóan kellene olvasni” – Interjú Hafner Zoltán irodalomtörténésszel
Szántai János
Újratervezés
Wirth Imre
A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem – 18.
Hanna Bota
a talpak (tălpile)
Kabdebó Lóránt
A „rettenetes” megfogalmazása és feloldása
Czegő Zoltán
Czegő Zoltán versei
Balla Eszter
Balla Eszter versei
Csoma Zsuzsanna
Emlékfürdő
Benedek Adrienn
Amit nem lát a webkamera
Hermán Dániel
Örökség
Deniz Otay
Deniz Otay versei
Lövétei Lázár László
Zöld Kráter
Fecske Csaba
Fecske Csaba versei
Szondy-Adorján György
Szondy-Adorján György rövidprózái
Papp Attila Zsolt
Kivezetés a Bond-univerzumból
Nagy Boróka
Akikben magunkra ismerhetünk
TŐTŐS DOROTTYA
Utas és homokszem
Zsidó Ferenc
Megérkezés a bolyongásba
Tankó Andrea
Örökpanorámáért cserébe – valódi kapcsolatok?
Vonyít a lét – tizenkét fosztóképzős történet
Jakabffy Tamás
Gershwin – Taillard tükrében
Kányádi Iréne
Ösztön
 
Hermán Dániel
Örökség
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 22. (828.) SZÁM – NOVEMBER 25.

Brandenburgi Miklós hétfőn délben érkezett a közjegyzőhöz. Az ajtón az „ebédszünet” tábla közölte vele, hogy várjon csak kint, a porban, míg Cserey közjegyző úr befejezi a falatozást. Brandenburgi lekuporodott az ajtó mellé, karjaival körülfonta húsos térdeit, és várt. Brandenburgi szerette a várakozást, mert ilyenkor volt ideje képzeletbeli kertjét gondozni. Mivel garzonlakó volt, kert híján, ez volt a kedvenc szabadidős foglalkozása.

 

Meg-meggyomlálta, néha meg is permetezte fotoszintetizáló barátocskáit. Brandenburgi most gyönyörű fehér tulipánhagymákat bujtatott a földbe. A tulipán volt a kedvenc virága. A kilencedik hagyma után Miklós egy vaskos kéz érintésére riadt fel. Cserey úr tenyere nehezedett a vállára. A mozdulatot az idős úr kellemes hangja követte.

 

– Miklóskám! Mióta vársz itt?

 

– Nem tudom. Az örökösödés miatt jöttem.

 

Cserey úr irodája sötét és rendkívül meleg volt. A zsúfolt, iratoktól roskadó polcokon ujjnyi porréteg feküdt.

 

– Ideadnád az irataid? – kérdezte Cserey, fel sem nézve.

 

Brandenburgi szófogadóan a régi tölgyfa asztalra tette kopott könyvecskéjét, lapjait. Hosszas, kínos csend után idősebb Cserey János közjegyző úr olyant mondott, amit 29 éves pályafutása során még csak kigondolni sem tudott volna.

 

– Sajnálom, Miklóskám, de te halott vagy.

 

Brandenburgi Miklós, a 37 éves, túlsúlyos, kopaszodó táviratkihordó halott embernek lett ítélve. Igaz ez? Szellem lenne? Brandenburgi kicsit sem érezte magát szellemesebbnek, mint máskor. Izzadós tenyerei, folyton korgó gyomra tökéletesen úgy működtek, mint eddig, vagyis jól izzadt és a megszokott módon korgott. Meghalni? Brandenburgi jól ismerte ezt a kifejezést. Egyszer helyettesített egy másik táviratkihordót, és nem volt ideje az ő szeretett kis kertjére. A természet kikerülhetetlen törvényei miatt növénykéi kiszáradtak.

 

– Igazán nem tudom, hogyan segíthetnék, Miklóskám. Vizsgáltasd ki magad egy jó orvossal, és szerezd vissza az életed – próbálkozott az öreg közjegyző.

 

Brandenburgi beszámolt az aznap történtekről egy bamba ügyeletes orvosnak. Negyedórával később a főosztályvezetőnek is. Miután szemügyre vették papírjait, Brandenburgit újra értesítették nemlétezéséről. Már alkonyodott, amikor Brandenburgit elengedték. Fáradtan leült egy padra, elővett egy papírjába olvadt karamellát. Elszopogatta, és közben megöntözte tulipánjait. Ezután felkecmeredett, és elindult a buszmegállója felé. „Brandenburgi Miklós, egy halott, képzeletbeli virágokat öntöz?” – egyre csak ez járt a fejében. Maradék karamelláját egyben lenyelte, majd felkiáltott: NÁRCISZOK!!! Annyira el volt foglalva a fehér tulipánjaival, hogy a kertje déli sarkában levő nárciszairól teljesen megfeledkezett. Brandenburgi előtt lepörgött az egész élete. Óvoda, iskola, szülei válása, az első csók, érettségi, pótérettségi, magnóliái, első lakása, fikuszok, első munkája, rózsák, második munkája, tulipánok és nárciszok. Nárciszok. Elhervadt nárciszok. Brandenburgi Miklós megvakarta kopaszodó fejét.

 

„Végül is mindegy, ha egy halott hibázik.”

 

 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében