Hazafelé
Suhan velünk az autó
a Ford Fiesta a 26-os úton
kétoldalt a levegő suhogó drapériája
a szélvédőn falevél vergődik tehetetlenül
az ősz se tud elmenni búcsú nélkül
az úton legyek lepte véres kutyatetem
fülemben tragikus sorsú kutyám nyüszítése
voltaképp minden kutya tragikus sorsú
minden út dráma autónyomok lábnyomok
az értelmetlen igyekezet összevisszasága
útitársaim rosszul viselik az utat
unatkoznak nem értik a csönd beszédét
én örülök annak amit hunyott szemmel látok
jólesik az ismerős szagok hízelgése
minden olyan szép ki kell nyitnom a szememet
hogy el bírjam viselni
hogy ott legyek nagyon ahová jönni akartam
Vasárnap délután
egyhelyben toporgó idő
ilyenkor tán a fű se nő nem őszül tovább
hajad szakállad egykedvűen lógatod fejed
árnyékod az éjszakára készül
lelappad sörödön a hab valahogy így
hunyászkodik meg az élet is az öreg testben
mintha egyenesen a székből nőttél volna ki
furcsa kentaur hozzátartozol a megszokott képhez
a pléhasztalhoz amely régóta próbál zöldjétől szabadulni
horpadásaiban a víz mint nedvedző szemedben a könny
tükrözi a fáradt esti fényeket
torznak látod ami különben ép
szürkének a sötétet kiejti csőréből füttyét
a feketerigó fejed fölött a gesztenyefán
arcodba hull egy rozsdás falevél darabka a nyárból
poharad üres a szíved is
nyakadon a hétfő
pléhasztalnál mely hízelegve simul könyököd alá
zöldje régmúlt nyaraké horpadásait ádáz
szkanderezéseknek köszönheti
lekönyökölhetnél talán egy menetre
de nem az erőfitogtatás ideje ez a süket rosszkedvé
már eléd löttyentette árnyékát a hétfő
Piknik
nyársra húzott szalonna birkózik a tűzzel
amely már visszahúzta nyelvét
és mint elbődülő oroszlán torka parázslik
zsír cseppen kenyérre kézfejre
forró érvek annak igazolásául
hogy ami fájni tud az fáj
szempillák függönye mögül leselkedik
a kíváncsiság hirtelen elszabadul egy kacaj
a vidám társasággal elhibban a rend
szesz szítja a jókedvet és pikáns viccek
hivalkodó mosoly vall fogorvosról
irigylésre méltó tartós szuvenír
a nap ahogy szokott ment tovább
a vidám zsongás elhalt az erdőben
magára hagyott avar jajdult
a távozó léptek nyomán
a szél ott ólálkodott egy ideig
aztán meggondolta magát és eltűnt
a fák között mint az önfeledt
mozdulatoktól elgyötört délután
Síelők
szegfűszegek a forralt borban
napfényben ázó reggel
csak nekünk kettőnknek
szélsebesen siklunk a lejtőn lefelé
se árnyékunk se múltunk nem ér utol
most tél van és csönd és meleg alsó
amitől nem könnyű megszabadulni
gyorsabb a vágy mint a mozdulat
a hideg lehelete az ablakon
tolvajoknak ajándék jégvirág
kidőlt kávé az éjszaka foltját
eltüntetni többé nem lehet
tudtad te hogy cinke bújt meg a szívedben
hallom a siránkozását
