"Álarcot cserél az idő"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 13. (483.) SZÁM - JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
A legfőbb tulajdonság
Egyed Emese
In somnium
Bertha Zoltán
In memoriam Bálint Tibor
Egyed Emese
A történet személyessége
Bálint Tibor
Egy elhidegült kályha története
Lászlóffy Csaba
Vendégségben Bárd Oszkáréknál
Szőcs István
Jegyzetek a NYELV ÉS LÉLEK témához
Cseh Katalin
Szülői ház
Rutin
Pethő Lorand
Börtönlevél (1)
Börtönlevél (2)
Fekete balzsam
Fasor tánc
Catullus egy kertben
(beoltott arc)
(meleg guano)
Duett
Létra
Látogatás
Fortuna
K. Kovács István
Bolond bölcsek, bölcs bolondok
Szántai János
A hiba
Filip Florian
A kisujjak
Petrik Emese
Az önértékelés játéktere
Szálinger Balázs
Téglás Gábor '78-06
Terényi Ede
Kodály 125. - Lendvai és Kodály
Hírek
 
Bertha Zoltán
In memoriam Bálint Tibor
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 13. (483.) SZÁM - JÚLIUS 10.

Bálint Tibor, az ízig-vérig kolozsvári író, az erdélyi sors, a közép-európai élethelyzetek és az emberiségnyi létdrámák látomásos megelevenítője az egyetemes magyar szépírás mesterei közül való volt – és marad. Nemigen akadt kortársa (pályatársa, kritikusa vagy olvasója), akit ne nyűgözött volna le látásának, stílusának, ábrázoló nyelvi erejének különös sugallatossága. A faluról a városba sodródó cselédség, a tengődő külvárosi, peremvidéki szegénység, a fülledt levegőjű munkásnegyedek hírhozójaként lépett az irodalomba – s azonnal átköltve vaskos élményeit, az elbeszélés megjelenítő hitelességét valami lélekbolygatón igézetes líraisággal átszínezve és modernizálva. Kezdettől egészen eredeti hangjának felerősítésében egy Krúdy, egy Tamási, egy Gelléri szellemujja, vagy messzebbről főként a nagy oroszok, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov művészi inspirációja segítette; légies, „tündéri” hangulatsugárzó realizmusa, hétköznapokat „elvarázsoló”, csendes vagy lármás utcákba, lépcsőházakba „angyaljárást” idéző történetmondása fényévnyire kerülte el az ötvenes évek szocreáljának és proletkultjának bornírt kívánalmait. Így végzett ő is „vérátömlesztést”, „korváltást” a sematizmus hosszú évtizedei után – a háború után indulók mértékadói, majd a közvetlenül őket követő Forrás-nemzedék legjobbjai között. Máig alapos elemzésre vár például, hogy miként függött össze Bálint Tibor modern fantasztikumot és abszurd humort elegyítő novellisztikája vagy profetikus-groteszk anti-utópiája (az elgépiesedő világcivilizációt karikírozó Önkéntes rózsák Sodomában) a hatvanas évek amerikai, angol, francia irodalmának szemléleti folyamataival.
S a „nagykorúsodó” erdélyi irodalom hetvenes évekbeli fellendülését indította korszak-meghatározó nagyregénye, a Zokogó majom is. Méltán lett kirobbanó könyvsiker az egész magyar nyelvterületen: olyan bűvöletesen tarka sorspanorámáját, történelmi freskóját festi ez a mesei népeposz, ez a vallomásos önéletrajzi tényregény vagy családregény az esendő kisemberi létezésnek, a perifériákra szorultságban is legyőzhetetlen megigazulásvágynak. Az örök-egyetemes kisnépi-közösségi léttapasztalat – maga a humánum kálváriája – tárulkozik föl ebben a mágikus realizmus csúcsaihoz mérhető sorsvízióban: a félretaszítottságban felfénylő egzisztenciális teherviselés és vitális erkölcsiség ősmítoszi igazságérvénye. A harmincas évektől, a nagy világválságtól a háborús idők nyomorúságain át a szovjet–román diktatúra első szakaszáig ívelő szociografikus távlatok a bővérű, fantáziadús meseáradás ősforrásaihoz vezetnek – s a hangnemváltozatok sűrű hatásformáihoz: a humoros-ironikustól az együttérzőig, az anekdotikustól a balladisztikusig, a morbid-bizarrtól és (tragi)komikustól a nosztalgikusig.
Elragadtatva üdvözölték mindezt oly sokan – Féja Gézától, Czine Mihálytól Ilia Mihályig, Pomogáts Béláig, Kántor Lajosig. S a villanásnyi gesztusrajzokban is pontos-hiteles lélekfestés bámulatos gazdagságát – az „öregek könyvétől” az „apokrif novellákig” szélesedő elbeszélésfajtákban. S aztán az újabb regény-eposz, a Zarándoklás a panaszfalhoz az ötvenes évek és az 1956 utáni megtorlások zsarnokságát vetíti ki, amelyben a társadalmi terror működtetése a legszorosabban összefonódik a hiperbolikus emberi aljasság, az aberráció, a gyilkos ösztönöket elszabadító basáskodás legelképesztőbb jellemképleteivel és jelenségeivel. A hatalmi kéj tobzódásának leképezése a modern pszichológia, a freudi és poszt-freudi antropológia tág dimenzióiban is értelmezhető – s esztétikai minőségében is felkavaró emberlátomást nyújt: a megalázók és a megalázottak sokadalmi kavalkádjának, „a szenvedések dekameronjának” (Nicolae Balotă) a kiterebélyesítésével. Hasonlóképpen a biblikus-apokaliptikus Bábel toronyházához, amely (orwelli típusú parabolaként, az abszurd realitását és a megélt realitás tökéletes abszurdumát kiélesítve) az erdélyi magyarság hátborzongató passióját már a hatvanas évtizedtől a Ceauşescu-császárság 1989-es megdöntéséig követi végig – katartikus érzékletességgel és mementó-állítással emlékeztetve mindarra, ami ebben a földrajzi-politikai térségben megtörténhetett. Trilógiává boltozva egy démonikusan beteg világ és a benne szorongva meghúzódó emberség megrendítő mélységű, vizionárius prózaköltészeti dokumentumát.
A megsokszorozódva tomboló köznapi és történelmi erőszak, az „égi és földi kovártélyokba” hatoló amoralitás, a kínzó téboly fenomenológiájának írója érzéki-érzelmi és szellemi jelentéstartalmak olyan életes-eleven viszonyát alakította ki, amely előhívta és igazolta a karcolatnyi kisesszékben vázolt művészetbölcseleti gondolatokat is. Arról, hogy a maradandó alkotás egyszerre mozgat „szavakat és szíveket”, ugyanúgy érzékeltet „kenyeret és gyertyalángot”, „illatot és filozófiát” – mert az igazi mű hangulata, mely „tartósan zsong az idegeinkben”: a „tapasztalás vérfestékéből” van kikeverve. Bálint Tibor, aki azt szerette volna, ha az erdélyi írókat nemcsak „szamócaillatú” szép szavaikért, hanem „éles meglátásaikért” és „halálosan pontos leírásaikért” is „csodálná a világ”, Tolsztojjal vallotta: „úgy kellene írnunk, mintha a szomszédos szobában mindig épp haldokolna valaki…”
Korának, a sokáig „elhallgatott történelemnek” „igaz krónikásaként” táplálta közösségét „az anyanyelvűségben az ő csodálatos, mert tárgyszerű és mégis poétikus nyelvezetével” (mondta róla Sütő Andrást) – s az „áttűnések és árnyalatok” szivárványos, tökéletesre telített „szépirodalmi anyagával”, a zamatos „mesélőkedv” és a stiláris, „nyelvi érzék” utánozhatatlanságával (Lászlóffy Aladárt idézve). Fodor Sándor szerint pedig így a „legkiválóbb novellistáink között is az első hely illeti meg Őt”.
Szerelmese volt szülőföldjének, az ódon kolozsvári sikátorok és a keserű-vidám kocsmák, a Hóstát, a Malomárok, a „Kövespad”, a „Sánta angyalok utcája” és a többi környékének, a gyermek- és diákévek színtereinek, a református kollégium, a Bolyai egyetem, a lapszerkesztőségek, a munkahely (a gyermekirodalom fellegvárát jelentő folyóirat, a Napsugár) otthonvilágának. A házsongárdi temetőnek, ahol az a megható „gyerekes meggyőződés” foghatta el, hogy a fekete sírkőlapokon átmelegedett három szem sárga szilva majszolgatása közben (merthogy „Kolozsvár szeszélyes lakói még a Házsongárdot is teleültették gyümölcsfákkal”) „dédnagyapái húsából táplálkozik”, „akikhez lenyúlik a szilvafa gyökere”. Vagy a Szent Mihály-templom tornyának, amelyben gyermekként, riadt-diadalmasan kapaszkodva a súlyos kötélbe, egyszer ő is harangozott. „És azóta a szülőföld számomra halk, de folyamatos harangzúgás, amely a napfényt ringatja és az aranyló galuskákat a vasárnapi húslevesben, és a galambokat lebegteti a magasban, és a port Mátyás csizmái körül, és elmélyíti a ráncokat Apáczai arcán, de egy kis mosolyt is megrezzent rajta, és hintáztatja a Szamos szőke habjait és a hársfák lombját és az emlékeket és az eperszínű fényképeket a falon, nagyapám és nagyanyám arcát. És a szívemet, hogy erősödjék benne a bizalom: jó volt itt élni, ebben a városban, ha olykor a szorongató idő körbefogta is.”
Azóta – öt éve – őt is a Házsongárd pihenteti; életművét pedig az értő utókor fogja újjáeleveníteni.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében