"Álarcot cserél az idő"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 13. (483.) SZÁM - JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
A legfőbb tulajdonság
Egyed Emese
In somnium
Bertha Zoltán
In memoriam Bálint Tibor
Egyed Emese
A történet személyessége
Bálint Tibor
Egy elhidegült kályha története
Lászlóffy Csaba
Vendégségben Bárd Oszkáréknál
Szőcs István
Jegyzetek a NYELV ÉS LÉLEK témához
Cseh Katalin
Szülői ház
Rutin
Pethő Lorand
Börtönlevél (1)
Börtönlevél (2)
Fekete balzsam
Fasor tánc
Catullus egy kertben
(beoltott arc)
(meleg guano)
Duett
Létra
Látogatás
Fortuna
K. Kovács István
Bolond bölcsek, bölcs bolondok
Szántai János
A hiba
Filip Florian
A kisujjak
Petrik Emese
Az önértékelés játéktere
Szálinger Balázs
Téglás Gábor '78-06
Terényi Ede
Kodály 125. - Lendvai és Kodály
Hírek
 
K. Kovács István
Bolond bölcsek, bölcs bolondok
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 13. (483.) SZÁM - JÚLIUS 10.

Kolozsvár, kincses mivoltán kívül, a bolondjairól is híres. Ők azok, akik bárhol és bármikor felbukkannak ugyan a járókelő, siető polgárok között, de egy külön kasztot alkotnak. Számukra semmi sem sűrgős, mivel időmilliómosok, nem kell alkalmazkodniuk a társadalmi normákhoz, mivel a társadalom már rég kitaszította őket. Egyetlen feladatuk a túlélés és a felvállalt rögeszméjük lehetőleg látványos kinyilvánítása.
A tanárember benyomását keltő Miáó, aki elmés eszmefuttatásait idönként egy-egy keserves nyávogással fűszerezte, az arisztokratikus megjelenésű Dartagnan, vagy a menyasszonyi ruhát viselő, örökké a jegyessét váró törpe már a múlté. Ők már átköltöztek a legendák világába, ahova valójában mindig is tartoztak.
Az időnként fel-, majd eltűnő bolondos alakok közül, a rangidős nem lehet más, mint Lulu, a gyermekarcú kretén, aki csak nemrég költözött át az Égi Kolozsvárra, miután évtizedekig itt csetlett-botlott közöttünk. Télen-nyáron lobogó, földi érő nagykabátot viselt, amelynek zsebei kiflivégektől, perecdarabkáktól és félig szopott cukárkáktól duzzadtak. Ez a kabát, amely jónéhány számmal nagyobb volt az ő méreténél, olyan kellék, mint mondjuk Chaplin esetében a keménykalap és a sétabot. Donald kacsára emlékeztető harsány hangja, már messziről magára vonta a figyelmet. Az esküvők és a temetések örökös kliense volt, hiszen ilyen helyen és ilyen alkalmakkor mindig csurrant-csöppent valami számára is. Soha sem volt agresszív: a gúnyolódás lepergett róla, fel sem fogta talán; ha fenyegették, vagy bántották, igyekezett elillanni. De kevesen bántották. Alig másfél méteres, imbolygó, kacsázó sziluettje, amint megjelent valahol, mosolyra húzta az emberek arcát. Ime, itt jön Lulu, a mi bolondunk! Ilyenkor a polgárok kicsit felsőbbrendűbbnek, kicsit okosabbnak érezhették magukat, mint az egykori uralkodók, akiknek hivatalból kijárt az udvari bolond. Aprópénzt, ételt, édességet szívesen elfogadott bárkitől és ilyenkor örömében fejhangon énekelt. Viszont nem cigarettázott és soha senki nem látta ittasan. Szenvedélyesen szerette a gyerekeket: leguggolt melléjük, megsimogatta őket (amitől sok anyuka majd frászt kapott), dünnyögött nekik, és furcsa mód, a kisgyerekek soha nem riadtak meg, hanem úgy tűnt, megértették a kedveskedő, de összefüggéstelen szavakat.
A Tábornok úr, egésszen másféle eset. Magas, szikár alak, tiszti sapkát visel és lezserül, meztelen felsőtestre vett, félig kigombolt altiszti zubbonyt, amelynek mellrészén legalább húsz-harminc kitüntetés ragyog (a kommunista élmunkás csillagjától, egésszen a pionírparancsnok vállzsinórjáig), amelyeket rendszeresen és alaposan megtisztogat egy koszos zsebkendővel. Lovaglónadrágja és hosszúszárú csizmája, valamint katonaládája, fokozza a militarista külsőt. Egy fekete, nagytermetű, lompos kutya kíséri mindenütt. A Tábornok úr kedvenc tartozkodási helye a Főtér. Ide ül ki dohányozni és ideológizálni. Erős, szűrő nélküli cigarettákat szív, egyiket a másik után, és egy lapos üvegből kortyolgat is hozzá valami szíverősítőt. Feszesen ül a padon, a bőrönd az egyik, a kutya a másik csizmája mellett hever. Élvezi a napsütést, és a jövő-menő sétálok megbotránkozott, vagy elnéző pillantásait. Mindennapi sziesztázó helye, a bábszínház udvara. Itt minden alaklommal végigböngészi a plakátokat, majd letelepedik az udvar egyik sarkában, katonaládájából előhalássza a zsebrádióját és miközben a híreket hallgatja, elfogyasztja szegényes ebédjét. A bábszínház udvarán mindig találni, a gyerekek által eldobott fél szendvicset, almát, vagy kekszet. Ezt az „égi mannát” általában felvágottal dúsítja, és miután testvériesen megosztózik az elemózsián a négylábú kísérőjével, elszív még néhány adomány cigarettát, majd a zsebéből elövesz egy csergőórát, és miután megállapítja, hogy a pihenő lejárt, visszatér őrhelyére, a Főtérre.
A yettire emlékeztető, Rongyos Laci,  vulgáris megjegyzéseiről, átható bűzéről és fejére, illetve a lábára húzott nájlonzacskokról ismeretes. Hatalmas, fekete fóliazsákokat cipel magával, tartalmuk mindenki számára rejtély. Mackós alakja, a számtalan ruharétegnek köszönhető, ha levesz magáról néhány ruha-burkot (minden ruhadarabból legalább négy-öt réteget visel, kabátja viszont csak három van), cingárrá változik és védtelenné. Leginkább egy kivert, kóbor kutyára emlékeztet.  Rejtély, hogy miként tudja átvészelni a kemény teleket, tekintve, hogy mindig a szabad ég alatt tanyázik, ott, ahol éppen ráesteledik.
Volnának még sokan, akiket méltatlanul mellőzök most: a piros bundás, csomagcipelő Orosz Asszony, az operalátogató, púpos Rigoletto vagy az elefántkóros, félelmetes, Arctalan Néne… Bolond bölcsek, bölcs bolondok.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében