"Álarcot cserél az idő"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 13. (483.) SZÁM - JÚLIUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
A legfőbb tulajdonság
Egyed Emese
In somnium
Bertha Zoltán
In memoriam Bálint Tibor
Egyed Emese
A történet személyessége
Bálint Tibor
Egy elhidegült kályha története
Lászlóffy Csaba
Vendégségben Bárd Oszkáréknál
Szőcs István
Jegyzetek a NYELV ÉS LÉLEK témához
Cseh Katalin
Szülői ház
Rutin
Pethő Lorand
Börtönlevél (1)
Börtönlevél (2)
Fekete balzsam
Fasor tánc
Catullus egy kertben
(beoltott arc)
(meleg guano)
Duett
Létra
Látogatás
Fortuna
K. Kovács István
Bolond bölcsek, bölcs bolondok
Szántai János
A hiba
Filip Florian
A kisujjak
Petrik Emese
Az önértékelés játéktere
Szálinger Balázs
Téglás Gábor '78-06
Terényi Ede
Kodály 125. - Lendvai és Kodály
Hírek
 
Terényi Ede
Kodály 125. - Lendvai és Kodály
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 13. (483.) SZÁM - JÚLIUS 10.

„Bartók és Kodály anyag-teremtő géniuszához közel férkőzni annyit jelent, mint a zenei anyagban önműködően benne rejlő törvényeket jobban megismerni.”
       (Lendvai Ernő)

1975 Karácsonyán csodálatos könyvet kaptam ajándékul Lendvai Ernőtől: Bartók és Kodály harmóniavilága. Az ünnep első napján, december 25-én dedikálta új munkáját, az egymást megértés, a HARMÓNIA ünnepén. Kereste a harmóniát! Nemcsak az egymásba csengő akkordhangok kozmikus rendjét, de még inkább a ZENE lelkének harmóniáját. Kodályhoz is ez az ösztöne vezette el: korábbi Bartók-kutatásainak eredményeit kezdte el Kodály zenéjére is alkalmazni. Eredményei rendkívüli felfedezésekhez vezették el. Így summázza felismerését: „a döntő és talán a legváratlanabb fordulatot ebben a munkában az a felismerés jelentette, hogy Bartók és Kodály – stílusuk látszólagos különbözősége mellett is – egy nyelvet beszél, és ma már a Bartók-kutatás nem folytatható a Kodály-kutatás eredményei nélkül”. (Előszó a Bartók és Kodály harmóniavilágához).
1984-ben új könyvet jelentetett meg Lendvai Ernő Verdi és a 20. század címmel. A könyv előszavát már így címezi: KODÁLY-MÓDSZER – KODÁLY-KONCEPCIÓ. És így vezeti be az olvasót új elméletébe: „Gyakran kérdeztem: módszer-e a relatív szolmizáció, vagy koncepció? Alkalmas-e arra, hogy pedagógiai rendeltetésén túli kérdésekhez is elvezessen? Mert ha nem, jelei csak saját ürességüket hirdetik. Mi az, ami a jelképet élő anyaggá – a betűt magyarázattá teszi? Van-e okunk feltételezni, hogy a szolmizációs betűkkel való játék olyan struktúra-rendszerek leírására használható, amelyre a hagyományos elmélet alkalmatlannak bizonyul?” Rendkívüli jelentőségű a kérdés ilyen feltevése és a rá adott válaszok hosszú sora. Itt már többről van szó, mint arról a tényről, hogy Bartók és Kodály egy nyelvet beszél a zenében. Kodály olyan módszert kínál, amely – Lendvai szavaival –„a jelenségek átfogó vizsgálatára és megértésére alkalmas (...) segítségével egy zenei »világegyetem« tárul fel előttünk, és mindenekelőtt nemcsak a struktúrát, hanem a zene tartalmát is híven tükrözi.”
Mire utal Lendvai az előbbi idézet zárógondolatával? Ennek megértéséhez feltétlenül hozzátartozik annak az új zenetudományi szakterületnek az ismerete, amit ZENEDRAMATURGIÁNAK nevezünk. A 19. századbeli zseniális felfedezések után a 20. századi zenetudomány alakította ki azt a szerkezeti modell-rendszert, amivel manapság a zene tartalmához jóval könnyebben hozzáférkőzhetünk. A zenedramaturgia egy sor kérdésre keres választ: milyen zenei elemek növelik vagy csökkentik a hangzásfolyamatokon belül a feszültséget, a feszültségek feloldását, a fény és árnyék effektusokat (Lendvai szóhasználatával: „chiaro és oscuro” effektusok), az expresszív-impesszív elemek váltakozását, az idő- és térelemek szerepét. A felsorolást még hosszasan folytathatnánk. Az izgalmas kérdés, hogy mindez hogyan jelenik meg a relatív szolmizáció jelrendszerében? Lendvai kidolgozta és elemzéseiben alkalmazta is a relatív szolmizáció jelképrendszerének teljes jelentéstanát. Ebből idézzünk egy nagyon egyszerű, de központi jelentőségű definíciót: a mi-hez képest a so- expresszív „pentaton”-terc (a so-mi dallam a pentatonikus feszültség legelemibb megnyilvánulási formája!) A relatív szolmizációban a kisterc hangközökhöz a so-mi szótagpáron kívül a do-la, fa-re és a re-si kapcsolható, de csak ha diatonikus dúr-moll rendszerben gondolkodunk, a pentatóniában csak a so-mi és a do-la van jelen, e kettőből is a so-mi vált alapszimbólummá. Idézzük fel emlékezetünkben a „Zsupp...” kezdetű kis gyermekdalt: so-mi, so-so-mi, so-so-mi-mi, so-so-mi.Énekeljük el fordított sorrendben, kezdjük a mi-vel és folytassuk a so-val: érzékelni fogjuk a kisterccel magasabban hangzó so-hang feszültségét: a so konfliktus kelt, a mi felolvad. Íme egy csepp zenedramaturgia. Lendvai a Kodály-koncepciót éppen Kodály-elemzéseiben érvényesíti a legzseniálisabban: korszakos váltást eredményezett a Kodály kutatásban. Így összegezi felfedezését: „Kodály legnagyobb képessége alighanem abban áll, hogy akár egyetlen akkord segítségével is bonyolult képeket sikerül elénk vetítenie. Szinte elég egy érintés, hogy – mint a villám fényénél – megvilágosodjanak a gondolatok. A kodályi képek ereje épp a kifejezés sokarcúságában rejlik.”




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében