"vén fóliánsok nagyapa-tenyerén Anno Domini"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 15. (485.) SZÁM - AUGUSZTUS 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Király László
Találkozás - In memoriam Domokos Géza
Dávid Gyula
Domokos Géya ravatalánál
Bogdán László
Kötéltánc háló nélkül
Gálfalvi Zsolt
Domokos Géza könyvei
Szőcs István
Jegyzetek a NYELV ÉS LÉLEK témához (folytatás előző számunkból)
Balázs Imre József
Tervek, évek, könyvek - Kántor Lajos 70 éves
Balázs K. Attila
(itt ez az eltúlzott)
(kék és fehér kendőit lengeti)
(mondom nyár)
(roskadó kertkapuk mögött)
(ki mondja el)
(semmit)
(megint ez a statikus)
(lápon akár)
Flann O'Brien
Dalkey-i vallomások
Gyulai Levente
A megértés története
Gálla Edit
Este
Az utazó
Petrik Emese
Az önértékelés játéktere (folytatás előző számunkból)
Vári Csaba
(illeték)
(szégyentelenül)
(szakítás)
(várd ki)
(nők)
(készenlét)
(emlék)
(találkozás)
Terényi Ede
STRAVINSKY 125. - Le sacre du... DANSE
Hírek
 
Dávid Gyula
Domokos Géya ravatalánál
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 15. (485.) SZÁM - AUGUSZTUS 10.

Születésünk pillanatától fogva halálunkkal is együtt élünk, s csak  a Fennvaló döntésétől függ, hogy mikor következik be a végső pillanat. Mégis – akár a nyolcvanadik év küszöbén – döbbenten állunk vele szemben, s nem tudjuk, nem akarjuk elfogadni, nem vagyunk képesek megbékélni vele.
A Domokos Gézától való végső elválással sem.
Végigpereg előttem eszeveszett sebeségre kapcsolva, életének filmje, összekeveredve benne saját emlékeim azzal, amit ő saját magáról megírt: arcok, helyzetek, történetek, s most próbálom kiválasztani belőlük azt, amit ebben a szomorú pillanatban elmondhatok.
Az író Domokos Gézáról szólnék, aki egy fiatalkori riportkötet után eltemette magában az egyéni írói ambíciókat, hogy szolgája legyen mások megszólaltatásának, s akinek csak élete utolsó évtizedeiben adatott meg, no nem az eltemetett ambíciók kiélése, hanem sokkal inkább az írói tanuságtétel kínja – mint minden memoáríróé - : önmaga mérlegre tevése másoknak tanulságul.
Pályájának sorsfordító dátuma az 1969/70-es esztendő volt. Az a pillanat, amikor egy romániai kisebbségi kiadó létrehozása felől döntött az akkor hatalmon lévő politikai akarat, és ennek az intézménynek a létrehozását neki osztotta ki feladat gyanánt.
Kirakatot kellett volna berendeznie egy álnok politikai szándék leplezésére. De ő egy Kriteriont hozott létre, egy újfajta sorsvállaló írói felelősség fórumát, ahol az egykori Ifjúmunkás-főszerkesztő és riporter mások alkotásainak gondviselője lett.
Az írótársak éltek is a felkínált lehetőséggel. Vállára rakták a nyilvánosságra hozatal gondját mindannak, aminek kimondására ki tudja, mióta készültek. Már az első év jelezte, hogy a hatalomnak sok baja lesz még ezzel a „kirakattal”. Mert ez az 1970-es esztendő, a Kriterion első esztendeje az Anyám könnyű álmot igér,a  Zokogó majom, a Fától fáig, a Balladák könyve megjelenésének éve volt. Majd következtek „azok a lázas heetvenes évek”, amelyeknek kihívásai elől írónak, kiadónak nem volt szabad (nem is lehetett) hátrálnia.
És Domokos Géza nem is hátrált meg. Verekedett a cenzúra és más, még fölöttesebb szervek hatalmasságaival, művekért, sokszor mondatokért. Nem mindig sikerrel, de fokozatosan tágítva a kimondhatóság határait, nem a maga, hanem mindig csak a mások számára.
Verekedett – és közben hitet sugárzott mindazok felé, akik ővele dolgoztak, és akik ezt a kiadót bizalmukkal megtisztelték. Írók, költők, irodalmárok, történészek, művelődés- és művészettörténészek, művészek tartoztak ebbe a táborba, olyan szerzőgárda, amilyennel – a két évtized szerzői névsorán végigpillantva bátran mondhatjuk – az Erdélyi Helikon és a Szépmíves Céh óta aligha dicsekedhetett kiadó itt, a mi tájainkon.
És ez a hit, ez a bizalom új művek forrása lett, műveké, amelyekért megint lehetett verekedni, s amelyeknek üzenetén aztán a hetvenes-nyolcvanas évek egész nemzedékei nevelkedtek.
És nem csak mi, romániai magyarok. Mert a Kriterion ugyanolyan felelősséggel karolta fel a hazai németek és szerbek, az ukrán, a török-tatár, a jiddis nyelvű kisebbség írásbeliségét (sokszor több évtizedes elhallgattatást törve meg), s e kisebbségi irodalmak román nyelvű megszólaltatásának ügyét, amelyhez szövetségeseket keresett és talált is az írott szó jogaiért és becsületéért való harcot felvállaló román írótársak körében is.
Nem volt tehát véletlen: az egész romániai írótársadalom bizalma állította őt akkor a romániai írók szövetségének alelnöki posztjára, egy olyan pillanatban, amikor a Hatalom urai már csak a saját dicsőségüket akarták hallani, s amikor az írás (és az írói gondolat) szabadságát nyíltan jószerével már csak az Írószövetség védelmezte arroganciájukkal szemben.
Aztán jött 1989 decemberének ama megrázó napja, amikor sokan tülekedtek a „szabad román televízió” stúdiójában, a képernyő előtt – Domokos Géza azon kevesek közé tartozott, akiknek ott volt a helyük. És ott volt a helye a romániai magyarság saját kisebbségi szervezete élén is, ahol – immár pozitív irányban – használhatta volna korábban számtalanszor megcsodált helyzetfelismerő képeséségét, diplomáciai érzékét, a többségi románság felé kapcsolatteremtő képességét. De ezt a harcot már nem csak ellenségeivel, de korábbi vagy épp pillanatnyi fegyvertársaival is vívnia kellett. Csoda-e, ha beleroppant? Csoda-e, ha elgondolásai, eszményei kudarcaként élte meg ezeket az éveket?
Végül számot kellett vetnie önmagával. Visszavonult. Keserű tapasztalataivból pedig feltámadt Domokos Géza, az addig magába temetett író.
Az emlékirat az erdélyi magyar próza sok évszázados hagyományú műfaja – az Esély három kötete, s a Kriterionnál eltöltött évtizedeket felelevenítő két utolsó könyve méltó folytatása ennek a hagyománynak. Az önmagával való felelős szembenézés, az események – nyilván személyes tapasztalatain és viszonyulásain átszőtt -, igazságra törekvő feltárása maradandó értéke ennek a múltba tekintésnek. Még akkor is, ha vannak, nem is kevesen, akik másképpen látták – és főképp másképpen szeretnék láttatni – azokat a keserves kezdeti éveket.
A memoárírónak különbenis egy a dolga: tisztességgel képviselni a maga igazát. Az ilyen igazság ugyanis már az objektív igazságnak is része.
Domokos Gézától pedig a képviselet tisztességét még ellenségei sem tagadhatják meg.

Elválni ebben a szomorú órában csak földi porsátorától fogunk. Példája, szellemi hagyatéka továbbra is itt lesz közöttünk.
És kötelez.




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében