KEDVES NAPLÓM...
Szülinapra
Hogy mit szeretnék a születésnapomra?
Szeretnék egy kiskutyát, a nyolcadik
születésnapomra egy babát, a kilencedik
szülinapomra egy órát, szeretnék sok-sok
könyvet, hogy olvassak, sok-sok füzetet,
hogy írjak bele. Szeretnék sok-sok barátot,
szeretnék a barátnőimhez menni minden nap.
És még szeretnék kapni a születésnapomra egy
almafa-csemetét, amit aztán én ültetek el
apukámmal és a testvéremmel, és anyukám is
ott legyen velünk, és szeretnék egy lila,
csillogós-villogós pulóvert meg egy nadrágot.
Ezeket szeretném a szülinapomra.
Amikor a barátnőm...
Amikor Nóra hozzánk jön,
végigjátszunk szinte minden
játékot.
De előbb mindig babázunk egyet.
Megmutatom neki a babáimat, és
ő választ, hogy melyiket öltözteti.
Majd én is választok, sajnos mindig azt,
amelyiket a tesóm is szeretne
később.
De ezt már mondtam.
Iskola után...
Az iskola után mindig játszunk
egyet a Millenium parkban.
Hintázunk, mászkálunk,
csúszdázunk, kergetőzünk.
Táskáink ott várakoznak
ránk mindig a hinta tövében.
Ilyenkor véletlenül
mindig összekenem a nadrágom,
vagy valamim. És ez nem jó,
mert otthon haragusznak miatta.
A jó az...
Jó az, hogy még nem vagyok felnőtt,
mert a felnőtteknek nincs is igazi
Mikulásuk, sem angyaluk.
A felnőttek ők maguk a Mikulások
meg az angyalok.
Ma a tesóm azt mondta, hogy
nincs is igazi Mikulás és nincs is
igazából Angyal. A Mikulás és
az Angyal is apuka és anyuka.
Mert különben miért kell elmenni
itthonról, amikor jön az angyal?
És a levelek is, amelyeket a Mikulás
küldözget, hogy hogyan viselkedjünk,
hogy vessük be reggel az ágyunkat,
pucoljuk meg a cipőnket, tartsunk
rendet az asztalunkon, játék után
szépen rakjuk el a játékainkat, és ne
szétdobálva hagyjuk őket, hogy jól
tanuljunk és fogadjunk szót, azokat
a leveleket is apuka vagy anyuka
írja nekünk. Mert pont olyan a
Mikulás írása is, mint az övék.
Én pedig annyira szeretném, ha ez
nem így volna. Olyan jó még azt
hinni, hogy van Mikulás és van Angyal,
bár igazából – tudom – nincsenek, s hogy
lesz mindig valami, valami meglepő.
És milyen jó...
Milyen jó, hogy két szüleje van
az embernek, és egyformán
szeretheti őket. Az oviban két
óvó nénink volt, egy délelőtti
és egy délutáni. És volt két
dada nénink, és mindenkit
egyformán szerettünk.
Csak igazgató néniből
volt egy, és Jóska bácsiból, aki
reggelente elhozta a tejet nekünk
az oviba.
És tanító néniből is csak egy van.
Sajnos.
Egy osztálytársam
Van
egy osztálytársam, aki azt
mondta, hogy szerelmes
belém. Én is szeretném,
ha szerelmes lehetnék belé,
de nem lehet, mert én
most pont egy másik
fiúba vagyok
halálosan szerelmes.
De majd a jövő héten,
talán, amikor
kiszeretek belőle.
A rokon lány
A rokon kislány nem
adja ide a játékait, mindenre
úgy vigyáz, ami az övé.
Azt szereti, ha mindig
csak az én játékaimmal
játszunk.
Így könnyű megőrizni
a ceruzákat, nem törik
ki a hegyük, és a baba
feje sem vesz el.
Hogy mit nem szeretnek?
Hogy mit is nem szeretnek
nálam a szüleim? Amikor
sok rajzfilmet nézek,
amikor csak úgy bámulom
a tévét, amikor sokat vagyok
a számítógépnél, ha nincs rend
az asztalomon, ha nem rakom
el a játékaim, ha mocskos
a nadrágom, a térdem. Nem
szeretik, ha folyton ugratjuk
őket, hogy borvíz kell,
hogy kérek egy pohár üdítőt,
vagy ha reggel nem tetszik
a pulcsi, amit rám akarnak
adni, és mást kérek. És az sem,
és megint mást és megint mást.
És azt sem szeretik, ha kakaót
kérünk, s amikor elkészítik, akkor
azt mondjuk, nem kell.
De hát hogy lehet mindenre
egyszerre figyelni?
