1. Nyomtat
2. Nagyobb
3. Könyvjelző

Nem sza­bad ál­ta­lá­no­sí­ta­ni, ugye­bár, ezért kár a szen­ten­ci­á­ért, hogy a slá­ger­szö­ve­gek gü­gyék. Azt is óva­to­san mon­dom ki, de azért egy­re töb­bet han­goz­ta­tom, hogy ön­le­épí­tés­sel meg­bí­zott ko­runk­ban, tár­sa­dal­munk­ban elég a pusz­ta os­to­ba­ság­ra, üres­ség­re, öt­let­te­len­ség­re szá­mí­ta­ni, hogy mű­kö­dés­be lép­jen a le­já­ra­tás. Bár­mi­nek, va­gyis minden­nek a le­já­ra­tá­sa, na­pi­ren­den van a kul­tú­ra el­sze­gé­nyí­té­se, az is­ko­lá­val együtt az is­ko­lá­zott­ság letoprongyosítása kö­ze­pet­te. Ez a ket­tő már ott züm­mög­he­tett ben­nem, ami­kor be­jött rá az a negy­ven­szer is­mé­telt va­ló­ban na­gyot mar­kol­ni aka­ró slá­ger­szö­veg a sen­ki, te­hát min­den­ki hang­szó­ró­já­ból. Ma­gya­rul így hang­zott ez a mai na­pot böm­böl­ve be­töl­tő hang­hát­tér, hogy „for­ra­da­lom min­den éj­jel”. De száz­szor is­mé­tel­ve, le­beg­ve, re­zeg­tet­ve egy­más után. Na­gyon tet­szik szer­ző­i­nek és for­gal­ma­zó­i­nak, íz­lé­se sze­rint va­ló a vá­ró­te­rem, áru­ház­lánc, ut­ca­szeg­let, éle­tünk mai, mos­ta­ni mű­köd­te­tő­i­nek. Min­den éj­jel, s íme, nap­pal is. A sze­ren­csét­len rím vi­szont ben­nem más zsi­li­pe­ket nyi­tott ki. Szak­mai ár­ta­lom le­het, hogy min­den­re, ami la­pos, nyíl­tan al­jas és ag­resszív, ami kop­ta­tó, ki­kez­dő, meg­utál­ta­tó, fel­fi­gye­lek. Szán­dé­kot ér­zek. Hogy­ne érez­nék eb­ben az ér­tel­met­le­nül ki­han­go­sí­tott ágy­je­le­net-han­gu­lat­ban is a har­so­gás, a nagy sza­vak, a ma­xi­má­lis hang­erő mel­lett, mö­gött va­la­mi fi­gye­lem- és ér­te­lemel­té­rí­tést! Mi­vel­hogy rí­mel az­zal, hogy széj­jel vagy kéj­jel, így jön be a sze­rel­mes­ke­dés ak­tu­sá­ba va­la­mi nonpluszultra, hogy ez, amit a bak­macs­kák és a ba­ci­lu­sok „tár­sa­dal­ma” is tud már és min­den éj­jel vég­hez­visz, az for­ra­da­lom... Min­den le­já­ra­tá­sa, ki­me­rí­té­se, kommercializálása dü­hí­tő! A vi­lág­iro­da­lom plusz hat­ezer em­ber­idi­ó­ma, kis és nagy nép­köl­té­szet tud újat mon­da­ni a sze­re­lem­ről, de ezek az ál­la­tok most pont a for­ra­dal­mat vet­ték cél­ba. Épp­olyan vé­let­le­nül, mint egy Ming-dinasztia ko­ra­be­li por­ce­lánt Pis­ti­ke, az eb­ad­ta, egy pa­rittya­kő­vel. El­an­da­lod­va hall­ga­tom hát, hall­gat­nom kell, hogy tí­z-ez­rek szen­ved­tek rab­sá­got, síny­lőd­tek bör­tön­ben nem­rég, min­de­nü­ket tet­ték rá és vesz­tet­ték el ezért a szó­ért, mi­nő­sí­té­sért, hogy re­bel­lis, hogy for­ra­da­lom, amit ez az el­hí­gí­tott lel­kű uno­ka­se­reg unot­tan ke­ver össze al­kal­mi­lag a disz­kó-kéj­jel. Ro­pog­tat­ják, mint a má­ra popcornízű múl­tat. Va­la­ki ez­zel is ab­ra­kol­tat­ja őket.