„A vidra egyik útja során történt …”
Balázs Imre József: Vidrakönyv. Koinónia, Éneklő Borz Könyvek, Kolozsvár, 2006.
„Lehúzták a világ nagy redőnyét, / most indulnak útjukra az álmok. / Álmok között sárga lepkék járnak, / megbújnak a szárnyakon a képek. // Rajzot rejtenek a csukott szárnyak, / átszelik az álmokat a lepkék, / só födi az elsüllyedt hajókat, / most indulnak útjukra a képek.” Balázs Imre József (A szemhéjak alatt)
Amikor a Koinónia könyvkiadó 2006 decemberében Kié Erdély? címmel könyvbemutatót tartott, Balázs Imre József a Vidrakönyvében kirajzolódó magánmitológia felől közelített a kérdéshez. Úgy vélte, a tabuk miatt nehéz arról beszélni, mi a miénk. Viszont egy vidra szabadon szólhat erről.
A vidra és az emberek című szöveg joggal tekinthető a Vidrakönyv keretei között kibontakozó mitológiateremtés elindítójának: a vidrát körülvevő világ újraíródik. Tehát a vidranyelv képez keretet a világnak, a vidra fogalomrendszerével válik értelmezhetővé az emberi lét. A (vidra)nyelv mitológiája fölülkerekedik a megragadott valóságon. „A vidra egyik útja során történt, hogy nagy vihar támadt, és összekeveredtek a dolgok nevei. A vidra meglapult egy vízesés mögött, a sziklaoldal száraz rejtekében. Mikorra elvonult a vihar, s előbújt a vidra, nem ismert rá a dolgokra: újra el kellett neveznie őket. A művelet többnyire sikerrel járt, csupán néhány esetben cserélte össze a vidra a dolgok nevét. Ez azonban aligha tűnt fel valakinek.” A szövegtest a kiadvány középen pozícionálódik mintegy jelezve az ember és a vidra életszférájának szembenállását, amely a városreprezentáció perspektívájából tekintve természet és város relációjává tágítható. „Bemerészkedett olykor a vidra a városba, csöndben úszott lefelé a folyón, s a vízen tükröződő fények egyszerre ijesztették el és ringatták őt mámorba. Nem tudta, miért jön: a halak, melyek útját keresztezték néha, csatornaízűek voltak és soványak. A víz koszos volt, és bűzlött. Az emberek zajosak voltak és veszélyesek.” (A vidra a városban)
A kötet szigorú szerkesztése lehetővé teszi a magánmitológia fokozatos felépítését – a vidraélet definiálásától indulva az olvasót az emberi erőviszonyok által meghatározott világba kalauzolja. A tárgyak jelentéseinek felfedezésével kezdődően és a fogalomváltások révén újradefiniált lételemekkel befejezve minden egyes „vidramozzanat” a vidramitológia terében nyer értelmet. „A vidra végignéz odúján, / körülveszik a tárgyak jelentései. / A földi kijárat a nyugtalanságot jelenti, / a levegő s a veszélyek forrását. / A vízi kijárat a szabadságot jelenti, / a vadászat, a vágyak útját. / A fekhely a nyugalmat jelenti, / nappali álmok puhaságát. / A fal a föld súlyát jelenti, / az elalvás biztonságos határát.” (A vidra otthona – Oravecz Imrének)
A vidra vándorlásai és A vidra vadászatai versciklusok a vidravilág oldalaira derítenek fényt: a vidra számba veszi környezetét, vadászatai révén hangsúlyozódik, hogy ezeken a tájakon mondhatni ő az úr. A vidra történetei többek közt prózaverseket tartalmaz, amelyek a vidrának az emberi világgal való érintkezéseit jelenítik meg. A Változatok vidrára Ted Hughes A vidra című versének továbbírásait jelenti; az utolsó, ötödik ciklus, A vidrák osztályozása pedig hitelesíti és pontosítja a vidramitológiát.
Az újabbnál újabb vidraszituációk lefestésével Balázs Imre Józsefnek sikerül az olvasó figyelmét ébren tartania. A versnyelv rituális elbeszélésre emlékeztet, a gyakran személytelen líra és a vidraélet meghatározatlan ideje mitikussá teszik a vidra történetét. Az ismétlések és a rövid verssorok a sámánénekek hangulatát keltik: „Zuhan most a vidra, / mintha vízesésen / mintha víz esését, / teste csapkodását / tőle messze élné, / mélyre elmerülne, / levegője fogyna, / örvény megforgatná, / két tüdeje szúrna, / két tüdeje fájna.” (A felszálló ködök völgye) vagy a Vidra vadászéneke „Erős vidratestem, / prémes birodalmam / éhség elrabolta, / éhség meggyötörte, / szomj is megcsapolta. // Folyó, adj ma zsákmányt, / folyó adj friss vizet, / vized vérré váljon, / zsákmány belém nőjön, / testem visszakérem. // Folyó, itt a zsákmány, / folyó, itt a friss víz, / vized véremmé vált, / zsákmányod belém nőtt, / testemben én vagyok.”
A Vidrakönyv szövegeiben lépésről lépésre valósul meg a vidravilág domesztikálása, a vidralét koordinátája folyamatosan új szituációkkal bővül; a rajta elhelyezkedő verseket sámánénekekként olvashatjuk. Általuk nem kimondottan csak a vidratér mutatkozik meg, hanem vele párhuzamosan a két világ (vidra és ember tartományának) találkozása is feltárulkozik.
