A 20. század európai viharai, amelyek világméretűvé dagadtak, sok embert, sok tudóst, művészt késztettek odüsszeuszi sorsra. Az eszeveszett sodrású szélvészek valósággal kitépték ezeket az embereket szülőföldjük éltető világából, eltépték a gyökereket is, sokszor még az emlékezés ízét is megkeserítették bennük. Sok nagy muzsikus osztozott ebben a sorsban, köztük Schoenberg, Stravinsky, Bartók. De Stravinsky azok közül való volt, aki ödüsszeuszi szellemtől hajtva bátran kihajózott a világ háborgó óceánjára, mert hajtotta a kíváncsiság, mindent látni akart, hallani, magába fogadni és lényének szűrőjén kivetíteni a világba. Őt is hatalmában tartotta az örök vágy hazatérni, meglelni ismét otthonát. Ez 1962-ben sikerült is: meghívták, vezényelje a nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett hangversenyt. Az első előadáson „a szűnni nem akaró ünneplés végén már nagykabátban lépett a pódiumra – emlékszik vissza Robert Craft –, így szólt a közönséghez: Nagyon boldog ember áll Önök előtt”.
Stravinsky odüsszeuszi útjának állomásait jellemző fejezetcímekkel így jelzi be a nagy Stravinsky-monográfia írója, Eric Walter White: „Az orosz emigráns Svájcban (1902–1909), Az emigráns Franciaországban (1920–1929), A francia zeneszerző Franciaországban (1929–1939), A francia zeneszerző Amerikában (1939–1945), Az amerikai zeneszerző otthon és külföldön (1945–1952), Az amerikai szeriálista (1952), Visszatérés a szülőföldre (1962), Kóda (1962–1971)” Íme Stravinsky odüsszeuszi bolyongásának szinte térképre rajzolt útvonala, hatalmas életút, időben tíz év híján száz év, és térben: – beutazta szinte az egész civilizált világot – és természetesen a Stravinsky-i lélek és alkotó fantázia kozmoszát. De mindez csak a FÖLDI útvonal. A szellem világában tett utazásainak „térképét” művei rajzolták fel. Nem véletlen, hogy Walt Disney egyik legnagyszerűbb filmjének témájához (a föld őstörténetének pompás megjelenítése) a Sacre zenéjét választotta, valósággal kényszerítve Stravinskyt, hogy beleegyezését adja zenéje felhasználásához, sőt mi több, az eredeti forma átdolgozásához a film belső törvényeihez. Stravinsky nyilatkozza a felkérés történetéről szólva: „A kérést finom figyelmeztetés kísérte, amely szerint ha megtagadom az engedélyt, anélkül használják fel a zenét. (A Sacre, »orosz« lévén, nem volt jogvédett az Egyesült Államokban)”.
Az a mód, ahogyan Stravinsky behatol egy-egy általa szeretett vagy frissiben megkedvelt zeneszerző világába (Csajkovszkij, Pergolesi, Gesualdo), zenei ősgeológiai utazásnak is beillenék. Mindig a lényegig hatolt: Stravinsky volt az egyik legnagyobb szintetizátora mindannak, amit megismert. Sohasem maradt a felületi vizsgálódások szintjén, nem feldolgozó volt; amihez hozzányúlt, az új minőségbe, új zenei dimenzióba lépett át. Ebben a vonatkozásban is nagyon emlékeztet Haendel szellemiségére, a haendeli „átvételek” újjá válásának kozmikus folyamatára. Újklasszikus utazásainak Nausikaa-földje nagyon termékenyen hatott szellemére, az utazás végső eredménye a Rake’s progres (A korhely útja ) opera stravinsky-i mértékben is rendkívüli megvalósítás: előre lépés az OPERÁHOZ. Stravinsky írja: „Úgy hiszem, »zenedráma«, és »opera« két nagyon, nagyon különböző dolog. Én az utóbbinak szenteltem életművemet.”
A szeriálizmussal Stravinsky behatolt a magasrendűen szervezett zene világába, a kristályok birodalmába. Itt végre teljesen kiélhette felfedező hajlamát, a szériák végtelen lehetőséget nyújtanak a „kitalálásra”. Gyerekkori emlékeit idézve egy interjúban így nyilatkozott: „Ki találta ki ezt a skálát? (a C-dúr hangsorra utal T. E.) Végtére is valakinek ki kellett találnia: ha pedig valaki kitalálta, én változtathatok rajta és kitalálhatok valami mást...” A háttértörténet szerint: „Mit játszol? – kérdezte a szobában tartózkodó bácsikája. – Egész rendesen kezdted a skálát, c, d, e-vel, aztán egyszer csak g-re ugrasz – Kedves bácsikám, ez saját találmányom. Hagyj békén.” Egy évszázada feszegetjük e rendkívüli szellem zenében megnyilatkozó titkait: Ő nem hagy minket békében. Újszerűségének varázsa ma is töretlen.
