"hanyatlani látszik a nyelv birodalma"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 21. (491.) SZÁM - NOVEMBER 10
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Egyoldalú rekordok
Nicolae Balotă
Létay Lajos (1920 - 2007)
Létay Lajos
Emlék
S ha versemért ma meg is rónak (száz sor magány)
Szőcs István
JEGYZET - Kájoni, de univerzális
Fekete Vince
Piros autó lábnyomai a hóban - Tesóm mondja
Lászlóffy Csaba
Zsánerkép szalmakalpban
Közönséges történet - vagy mégsem?
Muszka Sándor
Muscariculum
Sebesi Claudia Carolina
Drámamodellek a Szatmárnémeti Északi Színház Színpadán
Simoncsics Péter
Mű - fordítás! - mű - Eszterhás Péter dán műfordításairól pályafutásának huszadik évében
Terényi Ede
Műhelyjegyzeteim - Mérgelődöm, morgolódom...
Hírek
 
Nicolae Balotă
Létay Lajos (1920 - 2007)
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 21. (491.) SZÁM - NOVEMBER 10

Semmi sem áll távolabb tőle, mint a nagyhangú deklamálás, a patetikus szónoklat, a parancs. Gyöngéd, finom, szelíd hajlású hang ritkán párosul olyan belső magabiztossággal, mint Létay Lajos verseiben. Egyik, korai versében  mintha szavainak gyógyító erejébe vetett hitéről vallana: „Ha szólok hozzád / lágyan, halkan, / szavam legyen / szívedre balzsam. // Borítson be, mint puha fátyol / melengessen, amikor fázol. // Nyújtson menekvést, óvjon bajban. / szavam legyen szívedre balzsam.” (Ha szólok hozzád) Nem hangos életmentést, hanem kifinomult gyógyszert, nem a lelkek felkavarását, hanem a beléjük ivódást választja a suttogások, félhangok, a sotto voce beszéd e költője.
Létay Lajos 1939-ben, a második világháború küszöbén debütált a Keleti Újságban. Nem a suttogó vallomások, a gyöngéd érzékenységek ideje. A zavaros vizek korában az ő költői jelenlétében van valami a szavakba vetett nyugodt bizalomból, egyszerűségből, a természet örök varázsára rácsodálkozó szem pillantásából, a viszonzott szerelem és a mindennapi élet visszafogott örömeiből. Mintha egész költészete élettapasztalatára támaszkodna. A szülőföld, ahova költői életműve során minduntalan visszatér a gyermeki érzések világa: „Olyan vidéken születtem – az Aranyos mentén –, ahol a síkság a hegyekkel találkozik. Az itteni falvak magyar lakói állandó kapcsolatban állnak a hegyvidék román lakosságával.” Létay Lajos vallomása egész költészetéhez kulcsot biztosít. Alapvetően nosztalgikus, visszatekintő költészet ez, amelyben meghatározó szerepet játszik az emlék, a múltba való visszatérés. A költő már egészen fiatalon kettős síkon éli és önti formába érzéseit: a jelenben és a múltban. A múlt síkjára való átlépés természetes gesztus ebben a költészetben.
Létay költészetének korai szakaszában persze nagyobb hangsúlyt kapnak az érzéki benyomások, a jelen tapasztalásai. Ezekben a versekben hemzsegnek a lebegés, repülés, emelkedés képei. „Ó, szép ez így! Oly könnyűek vagyunk, / hogy egyszer csak, ki tudja, merre szállunk!” (Tán csillagok leszünk) Végső soron a tisztaság, a paradicsomi ártatlanság ritka kiváltságos és vágyott pillanatai ezek: „Az Alvernán nyílnak a szilvafák, / egy pille kéke ringatja magát, / zümmög a sok fehérfátylas kökény, / mint útszélre ült mennybéli család” (U.o) Az efféle finom idill nem pusztán lazán körvonalazott, éteri eszmény. Jelenetekről, tájképekről van szó, emberarcú természetről, a szeretett lény iránti figyelemről. Békés, ajándékaiban szelíden gyönyörködő világ: ez áll a legközelebb Létayhoz. De ez a törékeny éden már költői indulásától kezdve a történelem és a tudat súlyos csapásait szenvedi. A suttogások és simogatások költészetébe behatol a bizonytalanság, a siratás, a tiltakozás. A szerelmes versek harcias közéleti versekkel váltakoznak. A szerelem nyugodt gyönyörűségének költője ilyen sorokat ír: „Kemencémen három alma / sír, az öledbe gurulna, / játszik velük a sötétség –/ elalszunk egy óra múlva. // Rossz játék ez a szerelem, / csak jönnél s mégse jössz velem. / Mikor már szádon az öröm, / megtorpansz, mint kisgyerek / ha béka ül a küszöbön.” (Csak néha villansz meg) Az ilyen lírai vallomásokhoz képest a kor (háborús időkben járunk) aljasságával szembeni tiltakozás természetesen új hangot hoz. De Létayból hiányzik a haragos próféták költői temperamentuma. Még amikor a jelen gonoszságáról ír, amikor azok ellen lázad, akkor is inkább kesereg. „Hitvány kor ez: csak gyilkol és tagad / úgy élünk benne, mint az elítéltek.” A kesergés azonban hirtelen félbeszakad, a szerelmi szenvedély erősebbnek bizonyul: „Már semmi se bizonyos. Szép hajad / most versbe írom – bár sohase kérted –/ holnap tán a halál fűzi be fércnek, / vagy hurok lesz s a torkomra akad.” (Vers a bizonytalanságról) Igaz, a költő ritkán használ ilyen morbid képeket. Melankóliájához nem társul mély kétségbeesés. Szomorúsága, félelmei („Te elfordulsz, ő fellobban, kiég” uo.) futó hangulatok. Költői világa sokkal inkább bővelkedik apró csodákban, a bizonyság tisztásaiban ahhoz, hogy a hasonló „kételyek” eluralkodhassanak rajta. Létay verseiben gyakran találkozunk „mindennapi csodákkal”.
A hétköznapi, egyszerű tárgyak, tettek, apró események költészete. Ez az otthonos intimitás azonban nem teljesen idilli. Az elégia hangjai is beleszűrődnek. A vidéket megéneklő bukolikus tájleírásokba, pásztori versekbe az elégikus költő meditációi keverednek. Gond és öröm a címe az egyhúrú lélek által megélt apró, alkalmi nyugalmak versének: „A szélben, hogyha felkél a hegyekből, / a nyírfák őszi álma leng ide, / galambcsapat csattog el az ereszről, / a kerteket tűz s zápor lengi be.” Az ötvenes években egyre jobban közeledik a közösség érzéseit, gondolatait megjelenítő költészethez. A kollektív pátosz hangja szólal meg:„egy ország gondja nyugszik szívemen”. Az Egy nőhöz a villamosban című versben egy várandós asszony látványa („esetlen vagy, arcodon mályvás foltok”) hosszú filozofikus eszmefuttatást indít el arról, van-e esély új, békés emberiség megteremtésére. Létay Lajos első köteteiben (Új világ épül, 1952, Gond és öröm,1956) de a Hajnali emlék (1957) címűben is, a csendes szavú költészet helyét, amelyre oly nagy hajlama van, s amely költői életművének első éveit tökéletesen betölti, átveszi az állampolgár költészete, a civil témák megverselése. Egy ideig mintha az óda háttérbe szorítaná a bensőséges magánlírát. Létay Lajos azonban még ezekben az években se elégszik meg másokhoz hasonlóan a rímekbe szedett publicisztikával. Az érzékenység skálájának moll hangjai (szomorúság, nosztalgia, melankólia, remény) nem vesznek el. Létay nem a kötelező optimizmus, hanem a hiteles boldogság költészetére hajlik.
Szelíd, gyöngéd boldogság fejeződik ki soraiban. Az aggodalmak, a melankólia nem tűnik tartósnak. Lírai meditációi leghitelesebb érzéseihez, legbensőségesebb érzelmeihez kapcsolódnak. „S amiben én kötésig álltam: / szélborzolt búzaföld, / s mit tárt szívvel ittam: madárdal, / hol van eged, jövöd? / Száz versben is elmondhatatlan / lélegző, lágy világ, / élsz-e tovább, nősz-e fiamban, / fog-e figyelni rád?” (Tanulgat a fiam) Naiv őszinteség, mesterkéltségtől mentes tisztaság van a hangjában, amikor a családjáról, szülőföldjéről, szüleiről, múltjáról beszél. Magát a költői létet időnként némi hamar eloszló kétellyel jeleníti meg. Számára a költő egyszerű ember, álmodozó, de álmát embertársai örömeiben és keserűségeiben való részvétele táplálja. „Szinte álomban él / a költő köztetek, / szívére száz remény / rügyét rebbentitek,”. (Vers a szamosújvári elemi iskola irodalmi körének) A költészet számára orfikus hatalom: „azt hittem, mitse tesz, / midőn a költő szól, // azt hittem szólhatok, / nem rezdül meg levél, / s lám megcáfoltatok: / szavamra erdő kél”. (Uo.) Természetesen ez a nagyfokú elvárás a költészettel szemben időnként szentenciózus, felszólításokat nem nélkülöző versekhez vezet. Létay sosem veszíti el az átszellemítő igékbe vetett hitét. Régóta tudja, hogy „eljő majd az idő a szónak is” (Hajnali fény): ez a hajnalfény pislog a verseiben. A hasonló, lelkesítő, mozgósító versek nosztalgikus múltidézéssel váltakoznak. Létay érettkori költészetében egyre gyakoribb a múltba, a faluba, a védelmező családi fészekbe, a gyermekkor örökre elveszett paradicsomába való visszatérés. „Valami réges-régen / elszállott hajnali hang / nyomán ma felrebben az emlék/ s nyelvel, mint kicsi harang.” (Hajnali emlék) Az Anya és az Apa alakja a házi erények mitikus figurájaként tér vissza ezekben a versekben. Költészete ettől még nem csúszik át múltsiratásba, Létay nem a letűnt idők makacs dalnoka. A régi családi házak rajzában nem csak idill van. A múlt szenvedéseinek, megaláztatásainak emléke is beszivárog a sorok közé: „Családi kör! / Ó micsoda idill / volt még az élet is! / Hogy mélybe hull, mint kútba a vödör tőle az ének is, / és nincs kedved többé, bármint szomjazol, / nincs, hogy belemerítsd!” (Beszéljenek!)
Nagy lélegzetű költeményei (Beszéljenek!, Vihar készült, Ha képen látnád stb.) a költő elégikus, lírai elmélkedésre való hajlamáról árulkodnak. A szülőföldből, a kis falusi világból kiszakadt, idegenbe került lélek komplexusa sok Létay-versnek kölcsönöz szelíd-melankolikus felhangokat. Szülőfalujában sétálva egy adott ponton rádöbben, hogy „ha messze voltam is, itt voltam, / akkor is ezen az utcán, / e házak közt bandukoltam.” (Hazudnék is) Megvan benne az érzékenység egy adott tájra, a vidéki életre, annak fáival, madaraival, lányaival és legényeivel, s ez teszi érzelmesé, ugyanakkor dallamossá, és plasztikussá költészetét. Újra meg újra ugyanazokkal a kedvelt képekkel szembesülünk, mintha egy festmény különböző változatait szemlélnénk. (pl. a Ha képen látnád című versben) Ezekből a képekből áll össze az eltűnt idő és tér, pontosabban az elveszett paradicsom keresésének albuma. Létay Lajos bensőséges, álmodozó-nosztalgikus költészete a változatlan belső én vallomásaiban jut el a líra legtisztább forrásaihoz. Nem csoda, hogy ebben (és sok más versében) maga a tisztaság is rögeszmésen visszatérő motívum: „… mintha régi bálból, / jönne anyám, s kezében új havat / rejtegetve az ágyamhoz kerülne, / hogy megcsiklandja vele arcomat.” (Úgy jön az emlék)

VALLASEK JÚLIA fordítása 

(A Létay Lajos-portré szövegét Nicolae Balotă Romániai magyar írók című könyvéből vettük át) 




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében