– Create Codex Caioni
Ensemble XVIII-21, Le Baroque Nomade
– Az erdélyi barokk zene, Európa és Kelet útkereszteződésénél
– A bukaresti francia nagykövetség és a kolozsvári francia kulturális intézet rendezésében.
– Nagyszeben október 7... Kolozsvár október 13.
*
Kájoni János egyik könyvem szerint 1629-ben Nagykajánban született, a másik szerint ugyanakkor, de Jegenyén. Kaján, Kályán, Kajántó stb. nevű helységek Dés, Kolozsvár környékén vannak, valamint Hunyad megyében, Marosilye körül, és fentebb, Brád vidékén. Jegenye Bánfihunyad környékén található. Viszont minden forrás megegyezik abban, hogy 1687-ben Csíkszeredában halt meg, ferences szerzetesként és templomi orgonistaként. Kozma Mária Az ember bolond természete c. regényében, – ahol alakja, s képzelt emlékiratai intarziaként szerepelnek – még a napot is tudja: április 25.
Idézgetek a fent megnevezett együttes kicsiny műsorlapjáról: „A Codex Caioni eddigi interpretációi főleg arra szorítkoztak, hogy témáira új műveket szereztek, vagy pedig néhány hangszerrel eljátszható népdal lejegyzéseit szólaltatták meg. Szükségesnek láttuk azonban egy vokális kvartett alakítását és jó néhány korabeli hangszer beszerzését, hogy a művek színgazdagságát visszaadhassuk és megszólaltathassuk a vokális műveket is, kezdve közöttük Caioni figyelemreméltó saját szerzeményeivel is.”
„Említés nélkül hagyva most e művek kiváló minőségét, a Codex Caioni arra hivatott, hogy tanúsítsa, Erdély a XVII. században, a zenei Európa szívében foglalt helyett. A kódexben található Carissimi, Schütz, Praetorius művek, a többi között, ragyogó bizonyítékok erre. Erdélyben nem voltak ismeretlenek a velencei Szent Márk-katedrálisban előadott pompázatos jellegű zeneművek és XIV. Lajos udvarának táncdallamai sem.”
„Ion Caianu, a kézirat fő másolója (lejegyzője) általában úgy írta alá a nevét, hogy Johanes Caioni vagy Kajoni Janos. Úgy tűnik, hogy legkönnyebben magyarul írt. Szerintünk a XVII. század Erdélyének nagy vallási türelmét tükröző oldalak nem engedik meg, hogy előnybe részesítsük valamelyik zenei identitást a többiekkel szemben. Zenei szempontból e Codex egyaránt román, magyar, német, aminthogy olasz is, francia is... A néptáncok dallamai pedig eszünkbe kell hogy juttassák a cigány, hucul, török zenészeket is. Legfontosabb feladatunknak az tűnik, hogy éppen e változatosságot érzékeltessük.”
E szövegeket Jean-Christophe Frisch jegyzi, aki különben az előadás rendezője, és harántfuvolán is játszott. Minden tiszteletünk az övé.
Nem akarok esemény beszámolót írni, csak megemlítem, hogy e műkedvelőinek minősített performance ragyogó volt; (de mindenképpen külön is méltatnom kellene Frischen kívül Cyrille Gerstenhaber szopránénekesnőt és Virág Endre táncost.) De eszembe jut, hogy Eisenhower volt amerikai elnök egy ízben azt mondta: két tevékenységi terület van, amelyen a műkedvelő akárhányszor rá verhet a hivatásosra: a hadvezérség és a kurváskodás. Ehhez feltétlenül hozzá kell még sorolnunk a színészet, illetve a „színjátszásszerű megnyilvánulások” területét is; a XVII-21-esek nyomán különösen.
Frisch szövegének azt a kitételét, hogy Kájoni a „legnagyobb könnyűséggel” éppen magyarul fejezte ki magát, (cu mai multa uşurinţa) ugyanis fordíthatnám, hogy ez „a legnagyobb könnyelműség” volt a részéről. Mert ha például nem jut eszébe a francia nagykövetsének, és a kolozsvári francia kulturális intézetnek, akkor Kájoni művei sohasem szólalhattak volna meg a kolozsvári magyar opera deszkáin. Ahogy Rakfark vagy Tinódi művei sincsenek otthon, ugyanott. És ha netán itt szerkesztették volna a műsorlapot, a néhány előforduló magyar cím (pl. ötödik Tancz hatodon, Paikos Tancz, Lupul Vaidane eneke) is mind olaszosítva nyomtatott volna ki, a Traditionnel de Mesőségi helyett a la Campagniát olvashatnánk. (Szép dolog, mondhatom). Különben igaz, a Kovacs Nota mellé a Codex másolói odaírták, hogy Smidt Curranta...
Kozma Mária Az ember bolond természete című regénye 1984–85-ben íródott, és 1987-ben jelent meg. A regény Európa és a Kelet találkozását nem a zene síkjában mutatja be, hanem Ali török szerdár és Giráj kán tatár hordáinak szörnyű pusztításában; a Kájoni életének éppen delére eső 1661-es év eseményei alkalmából, Erdély történetének legrettenetesebb korszaka, iszonyúbb, mint a Mohácsi vész, amihez képest a Mádéfalvi veszedelem csak egy kis helyi mérkőzésnek tűnik.
Évek óta hiába mondom azonban Kozma Máriának, hogy írjon egy népszerűsítő tanulmányt a nagyközönségnek „szintén nem vagyok zenész”, feleli, ami pedig a regényeit illeti, van vagy tizenkettő, ezeket éppen a nők esélyegyenlőtlenségéről legtöbbet siránkozó kritikus-fejedelemnők, irkász-nagyasszonyok, média-kisasszonyok hallgatják el a leginkább, tudomást sem véve róluk. Ezért nem csoda, ha a francia kultúrálisok rendezte Kájoni este gyérszámú közönségében hiába kerestem franciatanár, magyartanár, zenetanár, zenetörténész, irodalomtörténész, orgonista, orgonakészítő, teorbajátékos és néprajzos ismerőseimet”, főleg sebtében toborzott iskolásokat láttam. Ha nem is lehetett azt mondani, hogy a magyar opera, hasonlatosképpen testvérintézményhez, a kolozsvári magyar színházhoz, gyűlöli a nagyközönséget, azonban a közönségszervezést rühelli, mint Jónás a prófétaságot.
Hogy valami pozitívval fejezzem be, ide írom Kozma Mária regényének egy mondatát: Kétszer bátor, aki legyőzve bátor. Joannes fráter szájába adva. És a Codexben is szereplő Lepus intre Sata, azaz A Nyúl énekének néhány strófáját:
A Nyúl vetemények között fülel,
A Vadászok keresik széllyel,
Bokros helyeken futkosnak
Teli torokkal kiáltanak:
Hulálá-Hulálá!
Soha senkit bé nem vádoltam,
Állyon elő, ha kit megcsaltam
Nem ártottam én árvának,
Nem téptem senki fiának
Haját ki, haját ki.
Végső búcsúmat már vegyétek
Békével már haza mehettek,
Én Urak palotáiba
s pásztorok kunyhócskáiba
Nem mégyek. Nem mégyek.
Senkivel már nem társalkodom,
Mint Remete egyedül lakom,
Erdők sűrűiben élek.
Mert emberek között félek
Haláltól. Haláltól.
