"félreértések, lángnyelvek között"
Kereső  »
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 22. (492.) SZÁM - NOVEMBER 25.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Albán dávájcsász
Borsos J. Gyöngyi
Hegyes Agyar kelepcéje, avagy kinek címezték az ajánlott szappant?
Egyed Emese
Búcsúztató
Jancsó Miklós
A kényelmetlen Hős
Sas Péter
Kolozsvár ábrázolása Grandpierre Emil alias Nagy Péter 80 éves lírai városkalauzában
Egyed Péter
A Semmi történt meg velünk
Darkó István
A Macskarádió különkiadása
Szellemjárás - Darkó István
Szőcs István
Retour éternel - Székelykeserves vegyeskarra
Bogdán László
A kintrekedtek - A kihallgatás (befejező rész)
Lajtos Nóra
Impromptu Dsida Jenő emlékére
Terényi Ede
Műhelyjegyzeteim - Száll a zene...
Decemberi évfordulók
 
Borsos J. Gyöngyi
Hegyes Agyar kelepcéje, avagy kinek címezték az ajánlott szappant?
XVIII. ÉVFOLYAM 2007. 22. (492.) SZÁM - NOVEMBER 25.

„A kalózpostás megnézte a szappanon a hableány képét és bólintott. Majd megfordította a szappant, látta a kulcsot és a hajót és megcsóválta a fejét.
– Melyik a feladó? – kérdezte fejcsóválva. – A kulcs küldi a szappant a hableánynak vagy a hajó?
A kapitány gondolkozott egy darabig, majd zavartan felelte.
– Inkább a kulcs…
Ez természetesen füllentés volt a részéről, de csak azért füllentett, mert most kalóz volt és úgy is kellett viselkednie.
A kalózpostás tovább forgatta a szappant: nem nagyon tetszett neki.
– És hátha a hableány küldi a kulcsnak? – kérdezte gyanakodva. – Ez a szappan nincs becsületesen megcímezve!”
 
Általában szeretjük a becsületesen megcímzett dolgokat, mert jelentősen megkönnyítik az életünket. A cím(ke), legyen szó ajánlott szappanról vagy irodalomról, hasznos jószág: sokat elárul arról, miféle szerzettel van dolgunk, és így leegyszerűsíti az ismerkedést, készségesen útbaigazít kategóriák és viszonyulás tekintetében. Nagyjából ezért szeretjük a pontosan megcímzett dolgokat: mert egyértelműek, így megnyugtatóak és kényelmesek. Ezzel szemben, ha valami nem egyértelmű, az nyugtalanít; csapdát szimatolunk, gyanítjuk, hogy túl akarnak járni az eszünkön, éberség szükségeltetik, ugrásra kész szellem – és éppen ettől válik olyan izgalmassá a helyzet.
Az Egy bátor egér viszontagságai bővelkedik ilyen (és egyéb) jellegű izgalmakban. Itt van mindjárt a fő kérdés: kinek szól? Akik hajlamosak voltak csak az erőteljesen megmutatkozó kalandregény-paródiát látni, úgy gondolták, hogy a szappanhoz hasonlóan ez a könyv sincs becsületesen megcímezve. A felnőttek ugyanis roppant jól szórakoznak rajta, a gyerekek azonban nem igazán értik, mivel a parodisztikus jelleg nagymértékben elbizonytalanítja, töredezetté teszi a történetet, szinte ellehetetleníti a naiv módon való olvasást – az igazi címzettek tehát ilyenformán a felnőttek, a gyermekirodalmi köntös pedig csak álöltözet, ürügy. Ahhoz, hogy ezt a nézetet elfogadjuk, több szomorú, ám szerencsére igen kevéssé valószínű dolgot is feltételeznünk kellene a szerzőről: egyrészt, hogy nem tulajdonított jelentőséget a formának, amelyben írt, másrészt, hogy nem törődött azzal, miszerint ez az álca rászedi éppen azokat a gyanútlan, jóhiszemű olvasóit, akiknek irodalom iránti, kritikai érzékenységében leginkább bízott  – a gyerekeket.  Hatalmas, kékborítékos, gyermeki kíváncsiságot felcsigázó titkos levelet csempészni az orruk elé, benne megfejthetetlen, felnőtteknek szóló rejtjeles üzenettel – valljuk be, komoly humoristához méltatlan rossz tréfa lenne.  
Nem marad más hátra, mint másképp tenni fel a kérdést: lehet-e egyszerre mindkettő címzett, szólhat-e valami egyidejűleg felnőttekhez és gyerekekhez? Számtalan más példa mellett a Bátor egér is bizonyítja, hogy egy mű felkínálhat egyszerre több érvényes olvasatot, sőt, néha ez teszi őt remekművé. Hogy éppen Bajor saját szavait használjuk fel orvul: „Az igazi alkotás az élethez hasonlít; mindenkinek jelent valamit.”  Bajor Andor ugyan Swiftre és Dantéra gondolt, amikor ezt mondta, mi azonban nyugodtan gondolhatunk az Egy bátor egér viszontagságaira is, mert az is egy ilyen értelemben vett igazi alkotás: mindenkinek jelent valamit, gyereknek mást, felnőttnek mást, de mindenképpen kettős kóddal működik, és csak azért, mert a különböző látásmódok számára más mutatkozik meg, egyikről sem kell feltételeznünk, hogy rosszul látna. Legfeljebb azt, hogy kissé messze kerültek egymástól.
A műfaj tehát, a felnőttek kategóriái felől nézve, kalandregény-paródia, amely Cincogó Felícián rendkívüli viszontagságait meséli el bátor egerünk lakótársának tolmácsolásában. Az illető fényes és hegyes agyarával veselkedett neki a feladatnak, Felícián szerint nem túl sok sikerrel, ő legalábbis nem így képzelte el a kivilág-likat, amin keresztül beláthatunk kalandjaiba. Felícián elégedetlensége ellenére mi nagyon is jól látjuk a keletkezett lyukakat, a hajó-, medve- vagy hableány alakú üresjáratokat. Hegyes Agyar fáradhatatlan a szurkapiszkában. Kíméletlenül agyarvégre tűz minden sztereotípiát, gyengélkedő hajlamot, erőtlen alakzatot, vérszegény műfaji konvenciót. Ezer furfanggal fordítja ki a műfajt önmaga karikatúrájává. A kifordítás nem feltétlenül a műfajnak szól, sokkal inkább a friss szellemet nélkülöző, csak előre gyártott klisékből építkező, szinte matematikai pontossággal kiszámítható, unalmassá posványosodó alkotások ellen.
A rossz kalandregény kísértete újra és újra felbukkan, mint holdfényes estéken a kapitány rendületlen hősiessége a tenger hullámaiból. Hegyes Agyar műfajba illő elszántsággal áll e rémalak elé, édes anyanyelvünket öltögeti rá, torz tükörként növeli valószerűtlenné, így nevetségessé hibáit, a kiüresedett, sematikus megoldásokat.. Felvonulnak a kötelező szereplők, elemek: kalózok, indiánok, krokodilusok, hajótörés, sarkvidék, rettenetes indiai tengeribetegség, a feszültséget mindvégig fenntartó Titok; hátuk mögött nyelvi eszközök sora mutat szamárfület. Állandóan és több szinten visszatérnek funkció nélküli ismétlések, amelyek éppen ettől lesznek funkcionálisak; makacsul megsokszorozódnak szókapcsolatok, mondatok, gesztusok, helyzetek és váratlannak nem mondható váratlan fordulatok. Hőseink bundájához állandó jelzők nőttek hozzá: a bátor Felícián, az élesszemű kormányos, a jó és bölcs Pennarágó Boldizsár. Kényszeresen ugyanolyan pózokba merevedve jelennek meg: a többszörösen elveszettnek hit, de mindig újra megkerült hajóskapitány gondterhelt arccal jár fel-alá és pipázik; Cinigin kapitány a messzeségbe réved, mint aki komor titkot őriz. Egyáltalán, az olvasó számára megnyugtatóan egyértelműen viselkedik általában minden és mindenki: a skorpió gonoszul és mérgesen leskelődik, a krokodil nyüzsög és lármázik, a vészkandúrok durvák, az indiánok ádázul fürkésznek, a kalózok gorombák és rendetlenkednek – és ez a neveletlen ember – és állatsereglet egyúttal kitűnő alkalom arra, hogy a didaktikus jelleg is kibontakozzon, például hogy  hősünk felidézhesse és kifejthesse az illendő viselkedés alapelveit, és hálatelt szívvel gondolhasson öreg mesterére, aki mindezt kobakjába verte hurkacövekkel.
Hogy mindenki számára világos legyen, miszerint az író nem kénye-kedve, hanem a műfaj jól bevált, úgyszólván kötelező szabályai szerint űzi egyik megpróbáltatásból a másikba vakmerő hősét, Hegyes Agyar az ősminta felé mutató jelzőtáblákat is állít az utunkba: „…ebben a pillanatban, amint a tengeren ilyen békés beszélgetések alkalmával történni szokott, egyszerre csak: reccs, ropp! utána pedig: ripp, ropp, reccs! középen kettévált a hajó.”  Az események komolyságát végig szabályosságra grimaszoló szabályosságok, logikai bukfencek bontják meg: „Felícián prüszkölve  úszott a rettenetes vízben, amely folyton folyvást nemcsak elnyeléssel fenyegette, hanem alaposan át is áztatta szürke bundáját.”  Hasonlóképpen karikírozza a sablonokba való belefeledkezést, amely a történetet következetlenné teszi, így elhitelteleníti: „Az elveszettnek hitt hajóskapitány egy kisebb méretű ágyúval lövöldözött, amelyről nem is lehet tudni, hogyan és mikor került a kapitány birtokába.”  
A Bátor egér humora nemcsak ezekből a fricskákból fakad, hanem abból is, ahogyan a szerző nyelvvel játszik. A nyelvvel legfeljebb csak hivatásszerűen szoktunk bajlódni, a hétköznapokban azt gondoljuk, hogy valami eleve létező, magától értetődő – ha egyáltalán gondolkozunk rajta. Inkább csak megtanuljuk és használjuk – praktikus, egyértelmű, kényelmesen süppedős fotel: biztonságosan belevackoljuk magunkat, aztán többet nem gondolunk vele. Hegyes Agyar azonban nem nyugszik bele a süppedésbe, hanem expedíciós elhivatottsággal időről időre kikel a puha karosszékből, hogy alaposan szemügyre vegye. Nem éri be azzal, hogy kipellengérezi az üres szólamokat, szóvirágokat – a nyelv lezártságát, magától értetődő voltát függeszti fel. A nyelvi epifániák, szójátékok sziporkái minden mondatban ott sisteregnek; rájátszik a többértelműségre, grammatikai egybeesésekre, asszociációkra, felfedező utakat indít a közeli jelentés- és hómezőkre, ismeretlen fűszerszigetekre, melyek mindvégig az orrunk előtt voltak, rácsodálkoztat az otthonosan megszokottra, egy villanással megmutatja a természetesben a konstrukciót. Kimozdítja a konvenciókat és ezt a felnőtt humorként kódolja, mert ezek a konvenciók számára abszolút érvényűek és furcsa őket kifordítva, elidegenítve látni. Egy gyerek azonban még csak most ismerkedik velük, és ösztönszerűen szétszedi őket – akárcsak az indiánok Felícián repülőgépét –, hogy lássa, mi van belül. Szétszedi, aztán összerakja és használja, egy olyan sajátos, de nagyon is következetes logika szerint, amely megadhatja a kulcsot a gyereknézetből való, naiv olvasathoz is. Ez a logika nem tekinti képtelenségnek, hogy a beteg Felícián egy konkrét ágynak esett, hogy a készülő vihar egyszer csak elkészül, hogy a vőlegény párja a vőlegényné, hogy üthet a megmenekülés negyedórája, és ha létezik jégmező, létezhet jégliget is. Ugyanez kiterjeszthető a történések logikájára is. Az egész tulajdonképpen könnyen játékká alakítható: játsszuk azt, hogy világkörüli útra megyek, hogy felfedezek valamit, játsszunk kalózosdit, indiánosdit, … így a történet már bármilyen képtelen lehet, bármi bármivé átalakulhat, mert ez egy más világ, amelyet mesékből, kalandos történetekből és saját életviláguk tapasztalataiból, viszonyaiból gyúrtak össze. Ebben a világban más szabályok érvényesek: Felíciánra nézve valóban nem az elsüllyedés, hanem az elázott bunda jelenthet veszélyt, ahogy az indián hóhér is kikaphat otthon, mert nem vigyázott a ruhájára, és persze a kalózokról is el tudjuk képzelni, hogy javítani akartak kézimunkából. Ha néha, fél lábbal a mesében, fél lábbal a valóságban állva, kiesnek a szerepükből, az se baj, mert bár az indiánok ádázul fürkésznek, a kalózok pedig gorombák, azért akadhat közöttük álmatag őrszem és készséges kalóz. Azonkívül, honnan is lehetne tudni pontosan, mire való az árbockosár, mitől Húsvét-szigetek a Húsvét-szigetek és hol kell kutatni az atomot?
Persze, van itt még egy kelepce. A felnőttesdit játszó gyerek a körülötte látható mintákat másolja, így a játék néha komoly tanulságokkal szolgálhat a felnőtt számára: görbe tükörként szembesíti őt saját gesztusaival, viselkedésével. Csúfondáros szólamban hallgathatja vissza, milyen hamisan csengenek moralizáló célzattal, de minden meggyőződés nélkül hangozatott frázisai; ez a hang hol jólneveltségre, hol szorgos tanulásra int, hol meg azt mondja: a könyv a legjobb barátunk. Nem, semmiképpen sem állítható, hogy a szerző eljátszotta volna a megelőlegezett gyermeki bizalmat; sokkal inkább a tudálékos felnőtt elbizakodottságát játszotta ki, az önhittséget, amellyel biztosan állítja, hogy az élet kritikus pillanataiban segít a Duna legnagyobb mellékfolyója, a szorzótábla és a hármasszabály, életmentő lehet a jelesre elkészített rajz és kézimunka házi feladat, de legfőképpen az, ha az ember felidézi az iskolában hallott mesék tanulságait. Mert az irodalom már csak ilyen tanulságos.

(Bajor Andor: Egy bátor egér viszontagságai)




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében