"mélyről jövünk, mint kockák és ászok"
Kereső  »
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 3. (449.) SZÁM — FEBRUÁR 10.
 
Tartalomjegyzék Archívum
 
Lászlóffy Aladár
Rá­gó­gu­mi, ri­bil­lió, re­bel­li­sek!
Szőcs István
Sipos Lász­ló al­bum
Kabdebó Tamás
Tariménes a túl­vi­lá­gon
Simonfy József
mind árva
vajon ki
utolsó menet
te adtad
Fodor Sándor
OL­VA­SÓ­NAP­LÓ XII.
A sá­tán igaz­ság­té­te­le
Könyv a do­ni tra­gé­di­á­ról
Karácsonyi Zsolt
A nagy Kilometrik
Bakcsi Botond
Meg­jegy­zé­sek Sade már­ki tör­té­ne­tei elé
Donatien Alphonse Francois de Sade
A si­ke­res szín­le­lés
Francois Bréda
DIVA DÉ­VA 3.
Deva rediviva
Lászlóffy Csaba
Fe­lel­ge­tés ba­rát­sá­gos uga­tás­ra
KÓ­DEX –
Terényi Ede
MO­ZART­RÓL MO­ZART­TAL 1.
... és meg­szü­le­tett a CSO­DA
HOL–
 
Karácsonyi Zsolt
A nagy Kilometrik
XVII. ÉVFOLYAM 2006. 3. (449.) SZÁM — FEBRUÁR 10.

A nagy kinyalt világban éltem én,
és bukfenceztem minden baj miatt,
riadt szemek követték szárnycsapásom,
és ott voltam a nagyonis bizar
világok születése közti térben,
most meghajol bennem az ész s a szellem,
innen tovább  nem kell nagyon ügyelnem,
nem érdekel, ki az akinek tetszik,
nem marad más, csak ez a kilometrik.

Egy bálna voltam az éjszaka szemében,
színes regényt lehetne írni erről,
van ami van, és nincs ami nincs,
egy hiba és kirúg az „Isten” helyből.

Kik vagytok ti, ti mi vagyunk,
és mélyről jövünk, mint kockák és ászok,
mint ványadt Vánok vén dívány előtt
én kezdek adni a poeziához.
A poezia: szent, erős lepel,
és marhabőr, és semmiség, de tényleg
kapcsolódik, örökké tündököl
a megszüntetett ég erőterében.

Kilépett ő a semmiek közül,
nem üdvözül, de látja már a lépést,
csak egy vagyok a többiek közül,
és ilyen szinten nincsen félreértés,
adok s kapok, kaparni kezd a torkom,
a negyven szál beszól a hang alól,
üt a király, és elveszi a tromfom.

A Királyhoz, örökké hű leszek,
pedig a herceg is látja már a kockát,
sok marha közt a nagy disznólapockát
én végigrágom, Aradot és Tornotált,
ki végigjárta mélyen, csak az beszélhet így,
ha van idő: marad a száj s a szív
s aki kimondja: nagyonis fehér néger,
van egy Világ, ott tűnékeny a szín,
de versenyez a fentiek hevével.

Mert angyalok is jártak miközöttünk:
okos, kimért, megfontolt alakok,
kik szárnyra vették, mit mellre szív az ember,
s a lágy időbe tűnő alkoholt.

A kilometrik, mint egy tornaforma,
akolba gyűjt, szétszálaz és eléget,
és megtanít nem tudni az egészet
átlátja és kifordul önmagából,
ki olvasod e sorokat: te is
mester lehetsz, ha túlzó túlvilágból
a visszatérésed épp korrekt szintű,
ha lenulláz, ettől erős a ringyó,
megszabadít fehérlő sejtjeidtől.

Egy nagy szopás, csak ritmusát figyeld meg,
akár a gőzgép, halad veled a kor,
és bejelez: csak fejtsd tovább az eszmét
a jó pap mindig holtakig tanul.

Én pap voltam, és isten, meg az érem
már elkoptatott másik oldala,
de zeng a szív, a szintet ha bemérem.
A semmiségnek így lesz sorsdala.

Hyperion vagyok, egy hipertextben
szólalok meg, teljesen cyberül,
Kübele mond, kinek beleit ontsam,
ha benn az elme végre szertezüll?!

A jeleket már érzi rég az arcom,
és jól tudom mitől lesz goliárd
hibázó lény, ki mint egy svájci kanton
olyan külön van, és épp olyan szilárd.
Az éjnek éve vágtázó halottkém,
a holdat hívja saját sorsa ellen,
elengedi betűit már a mondat,
így hívja elő önmagát. Csak szellem
és „testburokba” bújva él a fény,
aki a vanban nem lelhet hibát,
elolvadunk egy formás egyszeregyben,
amíg a könnyű napra est szitál.

Egy kilométer sörtől ég a szívem,
de kilátszik még vágyai alól,
másfél arasz a lényegem, de érzem,
aki akar: utánam araszol.
A lelke és a teste mind enyém lesz,
és nőnek hívom, mert még igazi
szemekkel néz rám, a melle harmatából
olvasom le, miként kell izzani.

Villon, Faludy, mind meghaltak,
de élni fog a szellemük tovább,
amíg a gőz a gázra néz, ma még
pont elkapom szavaik ritmusát.

Ezer csavargó sejtem látja kárát,
de a Lehet képzelhető határát
lemérem és látom: már elegendő
a Fátyol szó, hogy más legyen a kendő
mi a valótól véd és elhatárol,
s ha akarod, én beszélek a máról,
hogy aki volt, ma miért lesz esendő;
Artúr és Mátyás felnő még egy szakaszban,
s aztán a „Grál” – malomkeréken ékkő –,
feloldódik a mozgó pillanatban.

Marad nekünk egy kilométer Erdély,
erdei gyümölcs és szűrt esteli fény,
birodalom, amit felmérni nem kell,
felvillan még a Semmi tűnt helyén.

A semmiben szirom szívem örökké,
testvéreim a kocsmaszínű éj,
s a nappal melyben kalaptalan alap van.
Két testvér célja száll a tűnt körök felé.

S a nők, az istenadta nők. Arcukra száll a pír.
Tűnt testeken lobog nevem
mint összegyűrt papír.

Nem lettem agglegény, se trónbitorló
a mindenkivel ellevőnek trónján,
Párizsba nem jutottam el, de Tróján
már túl vagyok – és szép Heléna szintjén
megleltem azt, ki végül szebb lett mint én,
ki szemtől szembe várja válaszát
a mulandónak – nem nyerek csatát
az örökben, de minden pillanatban
csak a gyönyör s a végső pillanat van,
s ha leírom: így mutat túl a minden
még rajtam is – iramló sejtjeimben.

----------------------------------------

Egy partizán az éjszakám talánya,
hogy átfut-e a szögesdrót előtt,
hogy várja-e a békés bérkaszárnya
mögött a feltárt anyaföld,
vagy egyelőre csak kocsmába megy,
s itt rám talál, ha partizán vagyok már,
és party lesz vagy kártyaparti, ha
kocka fordul, és minden ellazul már.

Mert jobb lenne maradni a lassú semmiben,
örök forgás fogástalan hevében,
mozdulatlan, de lendületre készen,
mint a jövőbe lépni át,
ahol szögesdrót s bérkaszárnya közt
már látni vélem azt a partizánt.

Brazíliába ment egy régi ősöm
és Sao Pauloban kuplerájt nyitott,
hogy feloldjon ezer polgári görcsöt
mit nem is ismernek az indiók.
A szent s a szűz egybekelt háza táján
a test mélyén mint felfénylő szivárvány
lángolt a lélek a kárpitos szobában,
itt aludt később egy fáradt partizánlány,
kit otthagyok a lázas félhomályban,
és itt vagyok a bérház kocsmaszinten,
minden pohár megemeli a szintem,
fejem körül száz csillag felragyog
a Prímást hívom, hogy versenyezni kéne,
ki bírja vinni, mit rég elpazarolt,
a testeket, s a lélek részeit –
egy hordó mélyén alszik minden indulat
és befogadja vén enyészeit.

Pedig hallom már, kígyózik a teste
a zsíros földön, sértett fűszálak alól
bátor hangyák már meghozzák a hírt
a partizán itt figyel valahol.
Milimétert miliméterre gyűjt
a térd könyök el is kopik már estig,
ha jó voltál a csapaton belül
nem marad más csak ez a kilometrik.
-----------------------------------------




Proiect realizat cu sprijinul Primăriei şi Consiliului Local Cluj-Napoca
Kiadványunkat Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa is támogatja

Redacţia Helikon susţine şi promovează municipiul la titlul de Capitală culturală europeană
Szerkesztőségünk támogatja a Városi Tanácsot az Európai Kulturális Főváros cím elnyerésében