Karácsonyi Zsolt
Fordított világok


Vidulj gyászos elme, megfordult a világ! Idézhetném, nem szó szerint. Most már legalább tudjuk: minden a feje tetejére állt, nem segít ólomnehezék, tőkesúly, ami a bábu fejét, az árbócot eredeti helyzetébe visszarántja, túlságosan is kizökkentünk ahhoz, hogy a megszokott kerékvágásba visszatérhessünk – mert már a kerékvágás látványa is ritkán tapasztalható; földutakon, erdőkben, ahol van sár, ahol a kerékagy nem valami kültelki vagány beszólásra emlékeztet, elmebéli állapot meghatározására, de nagyonis konkrét helyzetre, megnehezített körülményre, valósághoz tapadásra, elmerülésre.

 

Jó ideje már, ha választ kívánunk találni az alapkérdésekre, csak kifele nézünk, nem a közvetlenül levőre, inkább a műholdak által sugárzott információk irányába, és nem gondolunk a hajdani szigorú sarlóra, Szeléné szerelmére vagy más effélékre, ha az eget kémleljük (egyáltalán). Azt gondoljuk: a közvetítettség, a dolgok távolról, az űrből történő szemlélete valami új, pedig a távolságtartás igencsak régi dolog. Még öt évszázad sem telt el azóta, hogy Ariosto üvegcsébe helyezte Orlando elméjét és felküldte a Holdra, a Föld e jobb sorsra érdemes mellékbolygójára, még kétezer év sem, amióta Lukianosz az Igaz történetben különféle űrbéli csatákról tájékoztatta a bolygó földhözragadt lakóit, tükröt tartva, hogy abba tekintve álá­száll­hassanak saját, nem annyira tragédiába, inkább szatírjátékba illő (belső) világukba.

 

Lukianosz, a Megnemírt szónoklat című művében arról is értekezik, hogy a világ kezdetén nem voltak tiszták és tisztátalanok, nem hordtak álarcot még a színészek sem, mindenki egy hatalmas hordóban lakott, egyedül Diogenész ősét tartották kint a hidegben, mert az nem volt hajlandó tiszteletben tartani saját hordója megépítésekor a dongák közötti másfél méteres távolságot, mondván, hogy a nagy távolság miatt, a deszkák között majd bezúdul az eső. Lukianosz azt is leírja, hogy Diogenész ősének elméje egy szép napon magától helyrezökkent, ám széllelbélelt elméje utolsó komolytalanságát (egyetlen rövid mondat), még a jövendőbe röpítette.

 

A mondat szó szerint így hangzott: Isa Poor és Domestos leszünk. Szabadabb fordításban: egyszerűek és szelídek.