Bíró Zsófia
Instrukciók Esila Belorynak álmában
XXII. ÉVFOLYAM 2011. 1. (567.) SZÁM — JANUÁR 10.

Ne félj. Látod, ez a lámpa most csak téged fog megvilágítani, olyan erősen, alig tudod nyitva tartani a szemed. Hunyorogj egy kicsit, megvárjuk, míg hozzászoksz, ezt a lámpát nem fogják eloltani. Olyan erős a fénye, hogy az arcod egészen elveszítette a színeit, nem látni, milyen színű a hajad, a szemed, hol vannak ráncaid, olyan erős a fénye, ölni lehet vele. Hiába kapod a kezed az arcod elé, nem az arcod takarod el, a kezed mutatod meg. Engedd le, úgy. Ők itt fognak ülni és néznek téged. Nem fognak bántani, csak várnak és néznek, és ez rosszabb lesz, mintha megütnének. Igyál egy kis vizet, ha kiszáradt a torkod, mert nem fogsz innét elmenni. Kimehetsz, de újra be fogsz jönni. Cserébe tiéd lesz az a néhány másodperc, ami nagyon lassan fog telni, amikor besűrűsödik a csönd, és ők akkor mind veled lesznek. Vesd le azt a hosszú, fekete kabátot. Nem ezt, a másikat, ami ez alatt van. Most nézz fölfelé. Mit látsz? Nem szabad elmondanod senkinek. Mondtam, hogy ne félj, különben elrejtőzöl a zsebedben. Márpedig az nem lenne elegáns. Látod, ezek itt a véletlenek, adj nekik enni, hogy hozzád kezesedjenek. Olyanok, mint a kiskutyák, pedig nem azok. Énekelj nekik olyan halkan, amilyen halkan csak tudsz. A nadrágod szárába kapaszkodott egy ígéret. A gallérodon is volt egy, de amikor az előbb fölfelé néztél, megijedt és elszaladt.  Most legyen a kezed egy halott madár. Most nyújtsd ki a tenyered és fuss végig a benne lévő vonalakon, indulj. Még egyszer. Most öleld át magad, úgy, mint a vihar, amikor nem tud kitörni. Jól van. Jól van. Most mondj valakit, aki megtörölje a homlokod. Nem, nem lehet bárki. De igen, muszáj valakit mondanod. Legalább egy valakit. Ha kérném, megmutatnád a homlokodon azt a két ráncot, ami akkor fondorkodik oda, amikor kiszolgáltatott vagy. Megmutatnád, milyen, amikor a fájdalomtól vagy az örömtől – mindegy melyiktől – lelassulnak az izmaid. Talán még a hűvös, kék helyet is megmutatnád a párnád alatt. De én nem ezt akarom. Azt, amikor olyan nyugodt vagy, mint az eső. Úgyhogy mondj valakit. Lehet halott is.
Nézd csak, ez itt egy dallam, ezzel nem kell csinálnod semmit, tessék, a tiéd, hazaviheted. Ez pedig egy kicsi, ördögi mosoly, ez is a tiéd. Én néhány nap múlva azt fogom álmodni, hogy egy öregasszony, akinek az arca kék színű a gyűlölettől, és akit egy magas, sovány, alázatos férfi kísér mindenhová, apró késeket hajigál felénk, de te ne törődj vele.