KOVÁCS BEA
Sárga csikó, filmszalag rajta - Beszámoló a 12. Filmtettfesztről
XXIII. ÉVFOLYAM 2012. 20. (610.) SZÁM — OKTÓBER 25.

Az évente visszaköszönő Filmtettfeszt idén 12. alkalommal bizonyította, hogy az internetes letöltések világában még mindig vannak olyan emberek, akik igényt tartanak a mozi által nyújtott családias-közösségi élményre, akik szívesen látják a legfrissebb, magyar nyelvterületről származó kis- és nagyjátékfilmeket és akár a filmkészítés kulisszáiba is bepillantanak. Az október 4–7. között zajló, immár őszi hagyománnyá avanzsálódott fesztivál idén több értelemben is rendhagyó volt: egyrészt, mert a szokásos kolozsvári helyszín nagyváradi, székelyudvarhelyi és nagyszebeni vetítésekkel bővült, így a négy városban egyszerre zajlottak a Magyar Filmnapok; másrészt újdonság volt az először átadásra kerülő Sárga Csikó-díj is, mely idén Durst György producert illette. Továbbá olyan filmek kerültek terítékre, melyek kuriózumként hatottak: gondoljunk csak Jankovics Marcell harminc éven át készülő Madách-adaptációjára, a Törőcsik Mari főszereplésétől emlékezetes, a tordai sóbányában is forgatott tévéfilmre vagy Pálfi György kollázsszerű kísérletfilmjére, mely idén vitathatatlanul közönségsiker volt. A kolozsvári Győzelem mozi mellett a Sapientia Egyetem Óváry terme adott helyet a fesztivál egyik legizgalmasabb rendezvényének, a forgatókönyvírásról szóló kerekasztal-beszélgetésnek, és az érdeklődők az Insomnia kávéház egyik termében tekinthettek meg különböző kisfilmes blokkokat, illetve a romániai magyar filmiskolák műhelyében elkészült vizsgafilmeket.
A fesztivál nyitógálája egyben a már említett Sárga Csikó-díj átadása volt. Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője elmondta, hogy évente szeretnék átnyújtani a díjat egy-egy olyan filmes szakembernek, akinek munkássága nélkül a magyar filmgyártás nem lenne elképzelhető. Zágoni Balázs filmrendező, producer méltatása után Durst György többszörösen díjazott gyártásvezető-producer vehette át a szimbolikus kitüntetést, aki megígérte, hogy becsben fogja tartani az első erdélyi filmről elnevezett díjat. A megnyitó után a közönség Mészáros Péter A disznó útja rövidfilmjét láthatta, mely humorosan reflektált Magyarország EU-csatlakozására. Ezt követően Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című, az emigrálás nehézségeit, az ennek következtében felmerülő magánéleti problémákat tárgyaló alkotását láthattuk. A filmben többek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Bogdán Zsolt is játszott, illetve a nem hivatásos Kerekes Krisztina, aki a közönségtalálkozón is részt vett. A beszélgetést Gergely Zsuzsa, a Kolozsvári Rádió munkatársa moderálta, és arról faggatta az alkotókat, hogy mennyire építkeztek személyes élményekből, illetve mit is gondolnak a megjelenített kispolgárok életéről, választásairól. A Németországban élő Kincses és a film forgatókönyvírója, Rácz Erzsébet arról próbált képet adni, hogy „ott kinn” sem konfliktusmentes a helyzet, s míg van, mi könnyebben megy, a kivándorlóknak olyan új dolgokkal kell szembesülniük, mint az elgyökértelenedés vagy a nemzeti identitás kérdése. Az est második nagyjátékfilmje, A halálba táncoltatott lány, Hules Endre rendezésében, ugyancsak a kivándorlás-megmaradás és a visszatérés-szembesülés témáit feszegette, melyek mellett igen nagy (dramaturgiai és nem csak) szerepet kapott a néptánc. A film igen kézenfekvő fordulatokkal és konfliktusokkal dolgozott, és gyakran a giccs határát súrolta, például amikor a húsz év után Amerikából hazalátogató, sikeres fivér és az otthon maradt testvér kontrasztját, netalán a közös szerelmük történetét ecseteli.
A második nap rövidfilmes összeállítással kezdődött, majd egy dokumentumfilm informálta és szórakoztatta egyben az odalátogatókat: Somogyvári Gergő és Horváth Balázs filmje, a Riksaláz olyan erdélyi és magyarországi kivándorlók életét mutatta be, akik Amszterdamba utaztak, hogy biciklis taxisofőrként pénzt keressenek. Az egyórás mű mindvégig fenntartotta a figyelmet, hisz látványos életutakat és személyiségeket villantott meg. A vetítést követően az alkotók elmondták, hogy dinamikus munkára volt szükség, a stáb mindössze két emberből állt (hangutómunka: Várhegyi Rudolf), és igyekeztek olyan karaktereket megragadni az ottlétük során, akik passzoltak a film hangulatához, szellemes, emlékezetes emberek voltak. Ezután Novák Emil tévéfilmjét (Ideje az öregségnek) nézhették meg azok, akik Polcz Alaine életére és pszichológiájára, valamint a már említett Törőcsik Mari alakítására is kíváncsiak voltak. A film az idősebb korosztályt is bevonta a fesztiválba. A péntek este két nagyjátékfilmmel várta a filmrajongókat: a Kaland (rendező: Sipos József) Márai Sándor drámaadaptációja, és egy szerelmi háromszög körvonalazódik belőle. A megcsalt, idősebb férj úgymond áldását adja fiatal feleségére és tanítványára, de a románc tragikus utat fog majd bejárni, hisz a szökésre készülő nő gyógyíthatatlan beteg, s orvos szeretője tétlenül fogja majd eltölteni mellette utolsó hónapjait. A melankolikus hangulatot felrázta Bergendy Péter filmje, A vizsga, amely fordulatokkal teli, akciódús alkotás, az ’56-os forradalom utáni titkos ügynökök kettős életét vázolta fel, hol nevettetve, hol feszültséget teremtve. Nagy Zsolt, Kulka János és Dimény Áron szereplésével kelt életre Köbli Norbert forgatókönyve, aki a vetítés után Zágoni Balázs kérdéseire felelt. Elmondta, hogy azért fogta meg ez a korszak, mert izgalmasnak tartja azokat a folyamatokat, amelyeknek értelmében elvileg rendszerváltozásnak kéne bekövetkeznie, de valójában semmi nem történik. Köbli tanulmányozta ezt a történelmi-politikai fontosságú periódust, levéltári élményeit, az archívumokban talált eseményeket, jelenségeket a film világába is beiktatta. A rendezővel való viszony nyitott, barátságos volt, s bár a Köbli által írt könyv nem hagyott sok teret a rögtönzésnek, a színészek is nagy érdeklődéssel voltak a karakterek, helyzetek iránt. 
A fesztivál harmadik napján sor került egy, a forgatókönyvírás fortélyaiba bevezető kerekasztal-beszélgetésre, amelyen Zágoni Balázs faggatta Rácz Erzsébetet és Köbli Norbertet arról, hogy milyen szakmai utat jártak be, illetve milyen technikákat kell elsajátítani annak, aki erre a mesterségre adná a fejét. Míg Rácz dramaturgként kezdte pályáját, Köbli, néhány sikertelen könyv és szülei elvárásainak hatására, jogot tanult – végül mindketten, akár intézményesített, akár autodidakta módon, de eljutottak e mesterség műveléséhez. Rácz Berlinben végzett filmakadémiát és kezdetektől vonzotta a dokumentumfilmek világa, Köbli pedig esténként írt, míg sikerült annyira kifejleszteni íráskészségét, hogy első kész könyvét meg is vásárolták, bár nem készült film belőle. Noha a munkamódszerek felvázolásával úgy tűnt, hogy az alkotás menetét nagy mértékben befolyásolja a vérmérséklet, a személyiségtípus is (van, aki rövid idő alatt, intenzíven ír, van, aki inkább hosszabb időszakon át dolgozik, csiszolja a könyvet), a meghívottak abban megegyeztek, hogy ez a szakma kitartást és odaadást igényel, mivel nem sajátítható el rövid idő alatt és nem szolgál hirtelen eredménnyel, de mindenképp élvezhető és professzionális sikereket is halmozó munkáról van szó. 
A paletta animációs filmekkel bővült, majd ismét két dokumentumfilmet láthattunk: Papp Gábor Zsigmond A szovjet levelezőpajtás című alkotása egy igen megható film, amely a szerző egykori levelezőtársa felkeresésére irányul, s a kortárs Moszkva bemutatása mellett arról is képet kaphatunk, hogy harminc év alatt mennyire változhatott meg két ember élete. Lakos Nóra Magyar bajusz című, formailag is játékos filmje arról szólt, hogy milyen előnyökkel járhat egy csábos úriemberen a még csábosabb arcszőrzet, de a Magyar Bajusz Társaság tagjait és feleségeiket is megismerhettük, felfigyelve egy olyan jelenségre – az immár nagybetűs Bajuszra –, amelyre a hétköznapokban aligha foglalkoznánk. Ezt követően maradandó (rajz)filmélményt nyújtott Az ember tragédiája, Jankovics Marcell közel három órás, vizuálisan és tartalmában is komplex alkotása. A mű túllépi a drámai költemény egyszerű megfilmesítését, és kivitelezésében, megformáltságában az alapszöveg sajátos olvasatát kínálja fel. A Final Cut – Hölgyeim és Uraim Pálfi György elképzelésében mintegy 450 filmből összevágott kollázs, a fesztivál legélvezhetőbb alkotása volt, amely nemcsak technikájában, de az ezáltal létrejött frappáns dramaturgia miatt is megismételhetetlen esemény. Lemhényi Réka, a film vágója elmondta, hogy roppant időigényes munkáról van szó, és az alapötlet megszületésétől a műegész összeállásához hosszú út vezetett, nem volt könnyű megteremteni minden jelenetben a Férfit és a Nőt, száz év ideáljait. Az est zárófilmje az S.O.S. Love! volt (Sas Tamás rendezésében), egy olyan romantikus vígjáték-koprodukció, amely sok kívánni valót hagy maga után. 
A zárónap ismét gyerekmatinéval kezdődött, ahol a kicsik is kedvükre való filmeken szórakozhattak, majd Erdélyi Filmtörténet gyűjtőnév alatt olyan rövidfilmekkel szolgáltak a szervezők, amelyek valamilyen módon a filmgyártás helyi történetéhez kapcsolódtak. A 11. Filmtett-tábor műhelymunkáinak megtekintése utána a hagyományos tortabontás következett: idén történetesen a Sárga Csikó-díj emblémáját és filmszalagokat fogyaszthattak képletesen az ünneplők, majd Gyöngyössy Bence tévéfilmjét, az Utolsó rapszódiát láthatták azok, akik Liszt Ferenc utolsó napjaira voltak kíváncsiak. Az est és a fesztivál két nagyjátékfilmmel, az Isztambullal (Török Ferenc) és Az ajtóval (Szabó István) fejeződött be.
A 12. Filmtettfeszt felsorakoztatta azokat a műveket, amelyek az utóbbi egy évben újdonságként voltak számon tartva a magyar filmszakmában. Észrevehettünk, hogy legtöbbjük olyan témákat tárgyalt – akarva-akaratlanul –, mint a kivándorlásé vagy éppen a megmaradásé, de szó volt a megélhetés lehetőségeiről, történelmi korsza-kok jellegzetes eseményeiről, és személyes megemlékezést is láthattunk. Voltak irodalmi műadaptációk és filmkísérletek is, de arról is képet kaptunk, hogy milyen irányt képviselnek az egyetemista és fiatal rendezők. Bár a fesztivál kellemes hangulatban telt, felmerül a kérdés, hogy a mennyiség nem megy-e a minőség rovására? Egy kisebb, meghittebb hétvége, mely összesűríti az igazán értékes filmeket, talán nagyobb hatást ér el, mint egy „ömlesztett” filmszemle.