Franz Hodjak
Crosby úr jött s ment
XXV. ÉVFOLYAM 2014. 20. (658.) SZÁM – Október 25.

Clara Martin gyermekeivel, hatéves lányával és négyéves fiával vacsora után kis ideig még az asztalnál üldögélt, hogy mielőtt a gyermekek ágyba mennek, megbeszélhessék a következő napot. Ez volt az egyedüli alkalom, amikor gyermekeivel hosszasabban beszélgetni tudott, mert reggeltől estig dolgozott, és azzal is tisztában volt, hogy Crosby úr nemsokára megjelenik a konyhában, hogy elkészítse a vacsorát családja számára. Crosby úr feleségével és hároméves kisfiával a kisebbik szobában lakott. És amikor Crosby úr felbukkant, mindig belekeverte Clara Martint holmi politikai tárgyú beszélgetésekbe, melyeket Clara Martin rendkívül veszélyesnek talált, mert nem igazán tudta, hogyan vélekedjék erről a Crosby úrról, és mert hajlamos volt provokátort látni benne. Mindenhol csak úgy nyüzsögtek a spiclik, elmúltak azok az idők, amikor a szomszéddal még nyugodtan lehetett cseverészni.
Clara Martin férje soha nem tért vissza a háborúból. A sok háborús történet egyike, amelyeket a hazatérők esténként a kocsmákban meséltek, arról szólt, hogy Clara Martin férje kétszer váltott frontot, és dezertőrként most mindkét oldalról keresik. A háború vége után nem sokkal Clara Martin új lakásba költözött, egy félkész állapotban levő házba. A lakás két szobából, egy lakókonyhából és fürdőből állt, ehhez tartozott még egy pince és a padlás fele. A tulajdonosnak elfogyott a pénze, ezért volt minden félkész állapotban. Clara Martin egy feltétellel költözhetett be, ha hajlandó a lakást rendbe hozni, ennek fejében pedig négy évig bérmentesen lakhat benne. A rendbetételhez azonban egy csomó minden hozzátartozott. Ablakokat és ajtókat kellett tetetni, áramot bevezetni, vizet úgyszintén, a külső és belső falakat levakolni és lefesteni, padlót rakatni és a lépcsőházbejáratot befejezni. Clara Martint legjobb barátnője próbálta figyelmeztetni és sürgősen azt tanácsolni, ne menjen bele. Ugyanis szentül meg volt győződve arról, hogy a tulajdonosnak nem is áll szándékában a házat befejezni, csak arra vár, hogy minden beinduljon, s majd a kész házat kisajátítsa. Minek egy félkész épület, mely csak költségeket hoz, ha majd egy kész házat birtokba vehet, törte a fejét Clara Martin barátnője. Ezen fontolgatások ellenére Clara Martin aláírta a szerződést.
Két hónappal a munkálatok elkezdése után, egy szép nap megjelent Crosby úr egy bérleti szerződéssel, amely azt tanúsította, hogy a városvezetés kiutalta számára a kisebbik szobát, az összes többi mellékhelyiség használatának jogával. Crosby úr északír volt, felesége francia, aki viszont Angliában tanult, és egy londoni kávézóban ismerte meg Crosby urat. Crosby úr dühös volt a hazájára, mert ott soha nem kerülhet sor forradalomra, hisz még a golf- és teniszpályákra való belépés is a legszigorúbban tiltott az illetéktelenek számára. Márpedig az ország lényegében golf- és teniszpályákból áll. Crosby úr azt sem tudta felfogni, hogy a hazájában még mindig vallásháború folyik, és eltöröltetett volna mindenféle vallást, mert csak ezáltal vélte a világot a háborúktól megtisztíthatónak. Pontosan emiatt nyűgözte le a Keleten foganatosított új társadalmi rend ateizmusa, eltekintve az egyenlőség, igazságosság és testvériség eszméitől. A Szovjetunió túl messze feküdt, a német keleti övezet, Csehszlovákia és Magyarország kockázati tényezőknek tűntek, mert túl közel voltak a Nyugathoz, és túl közel a semlegességhez is. Így hát Erdély mellett döntött, mely elég közel feküdt a Szovjetunióhoz, és elég távol a Nyugattól. Ez pedig megadta számára a szükséges biztonságot és nyugalmat, amire feltétlenül szüksége volt ahhoz, hogy forradalmi szellemét kibontakoztathassa.
Crosby úr állatorvos volt és egy tehetős család örökbe fogadott gyermekeként nőtt fel, ahol különös hangsúlyt fektettek a műveltségre, világlátottságra, a filozófiai beszélgetésekre, a zenei nevelésre és a jó modorra. Ezért a család meghívására egy hölgy érkezett Németországból, akit azzal bíztak meg, hogy a fiatal Crosbynak magánórákat tartson, mindenekelőtt német nyelvet oktasson. Crosby úr már fiatalon rebellis volt, s hogy zsebpénzét gyarapítsa, ellopta a családi ékszert, ami természetesen jelentős konfliktusokat szült a családdal, sőt egy idő után osztályharccá fejlődött, melyet végül Crosby úrnak sikerült megnyernie: nevelőszülei idejekorán belehaltak bánatukba. Ettől kezdve Crosby úr vonakodott attól, hogy németül beszéljen, mondván, igen keményen dolgozik azon, hogy ezt a nyelvet elfelejtse, és szidta a nevelőszüleit, amiért ennyire ötlettelenek voltak és nem arról gondoskodtak, hogy oroszt tanuljon, Maxim Gorkij csodálatos nyelvét. Crosbyné megszakította gyógyszerészeti tanulmányait, és miként ő saját magát nevezte, hivatásos forradalmár volt, amihez mindig hozzátette, hogy a nagy francia gondolkodók hagyományában nevelkedett, erre különösen büszke lévén. A román nyelv tanulásával meglepően gyorsan haladt. Crosbyné lenézte Clara Martint, és egyetlen alkalmat sem mulasztott el ezt ki is mutatni. Olykor-olykor félig csúfondárosan, félig felbőszülve feltette a kérdést: miért is akarna valaki Romániában német lenni? Tiszta garázdaságnak tartotta. Véleménye szerint Romániában mindenkinek románnak kellene lennie, teljesen függetlenül attól, hogy magyarok-e vagy németek, szerbek, ukránok, törökök, örmények, tatárok, bolgárok, lipovánok vagy Isten tudja még, micsodák. Ő maga, bizonygatta Crosbyné, mindenképp csakis román akar lenni, ez az az ideál, amin dolgozik, mert úgy érzi, románként tudná a leginkább fejleszteni és átültetni francia gondolkodását. A francia kommunisták, mondta dühösen, csak beszélnek és beszélnek ahelyett, hogy fegyvert ragadnának és végül cselekednének.
Állatorvosként Crosby úr rendkívül elhivatottnak érezte magát, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megalakításánál közreműködjék, így hát főként télen vagy esős napokon, amikor a mezei munka szünetelt, bejárta a falvakat, hogy meggyőzze a parasztokat a szántóföld és állattenyésztés kollektív gazdálkodásbeli előnyeiről. Mivel Crosby úr nem tudott románul, az idő nagy részét késő estig a tömérdek brosúrahalmok előtt ücsörögve töltötte, melyeket kívülről vagy legalább jól olvasni megtanult. Az a tény, hogy nem birtokolta ezt a nyelvet, semmiféle gondot nem jelentett számára, mert, mind mondotta, azok sem előbbre valóak, akik románul beszélnek. Ők is ugyanúgy éjjel-nappal a brosúrák tanulmányozásával voltak elfoglalva, és addig biflázták, amíg végül kívülről fújták a tsz-ek összes előnyét. Ez a meggyőzőmunka, melyben hasznosnak bizonyult, láthatóan élvezetet nyújtott Crosby úrnak, ugyanis, miként folyton bizonygatta, ez az egyedüli értelmes tevékenység, amelyet eddigi élete során végzett. Korábban egy méntelepen dolgozott, ahol előkelő hölgyeknek segített a nyeregbe fel- és leszállni. Annak idején sokat foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, nem mintha elege lett volna az életből, hanem hogy a legrosszabbat elkerülhesse, nevezetesen hogy gyilkossá váljon, mégpedig ezeké a hölgyeké, akiknek ő folyton a lóra fel- és leszállásban segédkezett.
Crosby urat a meggyőzőmunkája során, ami a brosúrák zörögtetéséből állt, a parasztok néhányszor alaposan elnáspángolták, ezért elővigyázatosabbá vált látogatásai alkalmával. Egyszer egy hegyvidéki faluba látogatott, ahol a lakosok, vészjósló arckifejezéssel, már a falu bejáratánál várták. Amikor kiderült, hogy nem tud románul, csak angolul, az emberek arca egyből derűssé vált, mert szentül meg voltak győződve, hogy Crosby úr amerikai ügynök, és a hegyekben bujkáló partizánokhoz akar csatlakozni. A falu lakói beigazolódni vélték abbéli reményüket, hogy az amerikaiak hamarosan felszabadítják őket az oroszoktól, és szívélyesen üdvözölték Crosby urat, az eseményt pedig nagy dáridóval ünnepelték meg a falusi csárdában. Ilyen örömünnepben Crosby úrnak még sohasem volt része. Estefelé megjelent egy autó a falu főterén, mely Crosby urat volt hivatott meggyőzőútjáról újra a városba vinni, ez idő tájt ugyanis már nem jártak buszok, mire a falusiak pedig titokban és gyorsan a hátsó kijáraton át az erdőbe nyomultak, mert biztosak voltak abban, hogy a rendőrség az, aki az ügynök keresésére indult. Sok szerencsét kívántak neki és üdvözletüket küldték a hegyekben élő derék testvéreknek, Crosby úr pedig, attól való félelmében, hogy ha a parasztok megtudják, kicsoda ő valójában, menten agyonütik, az erdő sűrűjébe rejtőzött, és csak jó későn, reggel tájt, amikor már az egész falu nyugovóra tért, merte elhagyni búvóhelyét és a hazafelé vezető úton elindulni, melyet immár természetesen gyalogosan kellett megtennie. A hegylakók eszeveszetten, hatalmas örömmel és elégtétellel ünnepelték, hogy a rendőrségnek nem sikerült elkapnia az ügynököt, és dolgavégezetlenül kellett odébbállniuk. Ehhez fogható éjszakája Crosby úrnak még sosem volt. Néhány órán belül havazni kezdett, és az idő egyik pillanatról a másikra lehűlt. Ráadásul a faágak és sűrű bozótok között folyton valamiféle állatok motoszkáltak, a távolban pedig a farkasok üvöltése és időnként a falusiak kurjongatása szakította meg a csendet. Csak a hegyi parasztoktól és farkasoktól való félelem volt az, ami valamicske meleget lehelt belé, különben Crosby úr minden valószínűség szerint megfagyott volna ezen az éjszakán a nagy egyedüllétben és elhagyatottságban.
Crosby úr leírhatatlanul csalódott és rémült volt, amikor egy szép nap tudomására jutott, milyen gyalázatos bánásmódban részesültek ezek az értékes brosúrák. Hogy a fogyasztási szövetkezeti boltban petróleumot kapjanak a lámpáikhoz, a parasztoknak a megszabott tojás- és mezőgazdasági termékkvótán kívül egy brosúrát is kellett vásárolniuk. Mivel azonban a parasztoknak jóformán semmi pénzük nem volt, azt a kompromisszumot kötötték, hogy a brosúrákat tízbe szakítják, és így minden parasztnak csak néhány oldalt kellett megvásárolnia az ár tizedrészéért. Eltekintve ettől az önmagában véve elfogadhatatlan tényállástól, ezen túlmenően ritka igazságosságnak számít, állapította meg Crosby úr, ha egy paraszt ugyanannyi pénzért három oldallal kevesebbet kap, emiatt viszont nem emel panaszt, amit minden bizonnyal megtenne, ha valami egyébről lenne szó. A brosúrák ugyanis, és Crosby urat főleg ez háborította fel, nem tíz egyenlő részre, oldalra pontosan voltak szétosztva, hanem önkényesen tíz darabba tépve. Crosby úr e dicstelen eljárás ellen tett feljelentésének semmi eredménye nem volt, bármelyik hatósághoz is fordult panaszával. Megkeseredve, egymagában próbálta megakadályozni ezt a brosúrákkal való pusztító bánásmódot, aztán végül, miután önfejűségéért néhányszor alaposan ellátták a baját, abbahagyta. Crosby úr ennek ellenére nem adta fel, és abban reménykedett, hogy az alfabetizálás egyre jobban terjedő folyamatával valamikor csak belátják, hogy mindig azt páholják el, akit nem kellene.
Clara Martin, mihelyt Crosby úr felbukkant és nekilátott vacsorát készíteni, tüstént elhagyta gyermekeivel a közös konyhát, ugyanis el akarta kerülni a mindenkori vitát, melyet Crosby úr esténként mindegyre elkezdett. Szerinte ugyanis előbb az ablakokat és ajtókat kell betetetni, Clara Martin ezzel szemben határozottan azt a véleményt képviselte, hogy mindenek előtt a gázt és a villanyt kell bevezetni, illetve a fürdőt és a vécét rendbe hozni. Crosby úr kijelentette: a léghuzat sírba teszi. Clara Martin megjegyezte, hogy a sírban nincs léghuzat, de annál inkább van félelmetes hideg és elviselhetetlen sötétség, az ellen pedig harcolni kell, hisz egy lakás és egy sír között pontosan ez képezi a legnagyobb különbséget. Természetesen akadnak nehézségek, ez minden kezdetnél így van, oktatta ki Crosby úr minden egyes alkalommal Clara Martint. És aztán Crosby úr nyugtatni próbálta Clara Martint: megígértek neki egy másik lakást, egy jobbat, ez csupán egy rövidebb időre szóló kényszermegoldás, és amikor ő elmegy, akkor majd Clara Martin azt csinál, amit akar, ám most jobb, ha az eszére hallgat, hiszen hiába is bocsátják a pénzt rendelkezésére, ha fejetlenül költik el. A vita mindig olyankor éleződött ki, amikor Clara Martin mérgében azt állította, hogy a forradalmárok nem nagyszerű, kiemelkedő emberek, hanem átlagos gyilkosok, akik csak azért keresnek maguknak egy eszmét, hogy annak nevében gyilkos hajlamaikat kielégíthessék, és miként vélik, azt teljes törvényességben kiélhessék.
Clara Martinnak általában egészen ügyesen sikerült kitérnie Crosby úr útjából, mert amikor reggelente dolgozni indult, akkor Crosby úr még aludt, amikor pedig Crosby úr esténként a közös konyhában felbukkant, akkor a gyermekeivel visszavonult. Crosby úr természetesen mindig mérges volt, amikor kész tények elé állították, a kész tényekhez pedig nem csak az tartozott hozzá, hogy Clara Martin úgy végeztette el a lakással kapcsolatos munkálatokat, ahogy ő megfelelőnek tartotta, hanem az a körülmény is, hogy a városvezetés részéről elhangzott nagyvonalú ígéretet nem váltották olyan hamar valóra, mint szerette volna, és mindig egyik hónapról a másikra hitegették őket, már kereken két éve. Crosby úr szerint általában minden túl lassan halad, és ilyen kedvetlen fickókkal rendkívül nehéz az új világot alakítani. Egyszer elpanaszolta Clara Martinnak, hogy az emberek nem hajlandóak az ő, új világ alakításával kapcsolatos tapasztalataihoz folyamodni, és amikor Clara Martin megkérdezte őt, hogy mégis hány forradalmat élt már meg, azt válaszolta, hogy félreértette őt, ez ugyan az első forradalom volt, amit megélt, ám világéletében csak forradalmakon gondolkodott, és így legkevesebb egy csodálatos tapasztalata van, melyet a forradalmakról való gondolkodás során szerzett, ebből pedig általánosan hasznot lehetne húzni, de ezeknek itt, és ez alatt mindenkit értett, nincs kedvük még gondolkodni sem a forradalmakról, holott végre-valahára készülődőben van egy.
Jó két év múlva Crosby úr csalódottan tért vissza Észak-Írországba. Időnként Crosby úr képeslapot küldött Clara Martinnak, melyben hol Clara Martint, hol Észak-Írországot, hol Erdélyt gyalázta. Egyszer csak Crosby úr már nem Észak-Írországból, hanem a Szovjetunióból írt, és ettől kezdve a levelezőlapjain a megszokott szidalmak helyett az új hazáról szóló dicshimnuszok voltak olvashatók. Ez pedig nagyjából egy fél évig ment így, aztán Crosby úr soha többé nem adott jelt magáról, sem szidalmak, sem dicshimnuszok formájában. Így hát szárnyra kelt ama konok híresztelés, hogy Crosby úrnak nyoma veszett Sztálin egyik lágerében, mert meggyőződésének megszállottsága révén végül általános kockázati tényezővé vált.

SZENKOVICS ENIKŐ fordítása


A fordító a műfordítás ideje alatt Babits Mihály műfordítói ösztöndíjban részesült.