Sántha Attila
A szabadságát lóval megvásároló nép Jordanes Geticájában – Gótok vagy hunugurok?
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 17. (679.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.

Bevezető helyett

Jordanes Geticája 38-dik fejezetének elemzése igazi csemege a filológus számára: ugyanis nem egykönnyen lehet eldönteni – az önmagát „agramatosnak” nevező szerző írásának több más részéhez hasonlatosan –, hogy kikre is vonatkozik, jelen esetben a hunugurokra vagy a gótokra. Miközben a kérdéses rész a nemzetközi szakirodalomban szenvedélyes viták tárgya, a mai magyar kutatók nemigen foglalkoznak vele. Pedig szó van benne egy ló árán megvásárolt országról, és szerepel benne egy rejtélyes rész a hunugurok vagy a gótok britanniai vagy valamelyik másik szigeten való tartózkodásáról.
A művét feltételezések szerint 551-ben író, Cassiodorust jegyzetelő Jordanes a következőket állítja (Bokor János fordításában,1 illetve jelentős eltérés esetén zárójelben jelzem a Kiss Magdolna által irányított csapat2 magyarítását is):
„37. Ezeken /mármint az akatzirokon – S.A./ túl a Pontusi-tenger felett a bulgárok lakhelyei terülnek el, akiket a mi bűneinkből eredő bajok tettek oly ismeretessé. Már innen nőttek elő a hunok, mint vitéz törzsek buja termékenységű pázsitja, a népek kétszeres dühére. Némelyek ugyanis altziagiroknak, mások pedig saviroknak neveztetnek, a kiknek telepeik egymástól el vannak különítve. Chersona mellett, ahova a kapzsi kereskedő Ázsia javait viszi, az altziagirok laknak. Ezek nyáron a szerte fekvő mezőkön barangolnak, ott tanyázva, ahova a marhalegelők hívják őket, télre pedig visszahúzódnak a Pontusi-tengerhez. A hunugurok pedig onnan nevezetesek, hogy tőlük ered a hermelin bőrökkel való kereskedés. Ezeket megfélemlítette ily nagy férfiaknak a merészsége.3 [Kiss 2004: Ezektől annyi bátor férfi rettegett,]
38. Róluk azt olvassuk, [Kiss 2004: akikről (ti. a gótokról) azt olvastuk] hogy első tartózkodási helyük Scythia talaján volt a Meotis-tó mellett, azután Mysiában, Thracíában és Dáciában, harmadízben ismét Scythiában a Pontusi-tenger felett laktak. Regéik sehol sincsenek feljegyezve, melyek szerint Brittaniában vagy valamely más szigeten szolgaságba kerültek és valakitől egy ló áráért kiváltattak volna. Aki pedig azt állítja, hogy azok másként tűntek fel földünkön, [Kiss 2004: Mégis, ha valaki azt állítja, hogy ők másként jelentek meg a mi városunkban] mint ahogy mi elmondtuk, bár nekünk ellent mond, mindazáltal mi inkább hiszünk annak, amit olvastunk, semhogy vénasszonymeséknek adjunk hitelt.
39. Hogy pedig kitűzött czélunkhoz visszatérjünk, amelyről beszélünk, azt mondottuk, hogy első helyükön, Scythiában a Meotis mellett laktak s ahogy tudva van rólok, Filimer volt a királyuk. A másodikon, azaz Dácia, Thrácia és Mysia földjén pedig Zalmoxes, akiről számos évkönyvíró bizonyítja, hogy bámulatos philosophiai műveltséggel bírt”.
Az 1904-ös, Bokor-féle magyar fordítás a hunugurokra érti a 38. fejezetet, mint ahogy Popa-Lisseanu 1939-es román fordítása is. Az angol változat nagy tekintélyű szerzője, Charles C. Mierow a gótokra vonatkoztatja, Kiss Magdolna csapatának 2004-es fordítása – követve az újabb trendet – szintén.
Foglalkozik a szöveggel és állást foglal Hunfalvy Pál,4 Sebestyén Gyula,5 a bolgár Zlatarszki,6 akik mind a hunugurok leírását látják benne. Leo Wiener szerint a szöveg a gótokról szól.7 William J. Enwistle szerint mindkét azonosítás mellett vannak érvek,8 mint ahogy Norbert Wagner9 és L. P. Harvey szerint is (ez utóbbi a nemzetközi téren zajló hunugur/gót vita történetét is összefoglalja, igaz, feltehetően a nyelvi korlátok miatt a magyarok említése nélkül).10 Ugyan csupán egy fórumon, ám nagyon határozottan foglal állást az osztrák Andreas Schwarcz a hunugur olvasat mellett.11
 

 

Hunugurok és szavirok

Próbáljuk értelmezni a szöveget: a 37. fejezetben a bolgárok lakhelyéről jönnek elő a hunok, ezeknek két része van: altziagirok és savirok. Az altziagirok Chersona mellett laknak. Itt belecseppennek a szövegbe a hunugurok, mint Pilátus a krédóba. Mivel az altziagirokról Jordanes már beszélt, eszerint a hunugur és a szavir ugyanaz, a két népnév egymás szinonimája, mint ahogy azt Sebestyén Gyula is helyesen megállapítja:
„A kútfőkritikusok itt szövegzavart sejtenek, pedig erről az összes codexek egybehangzó tanulsága szerint ezúttal szó sem lehet. Az érdekes névcsere egyszerűen abból származhatott, hogy a két népet már Jordanes forrásai is egynek, vagy legalább is egy hegemónia alá tartozónak vették. Hiszen róluk annyi vándorlás volt olvasható, hogy e két nép, melyet Priscus Rhetor avarjai kergettek a hunok közé, a hosszú hányattatás folyamán egymással tényleg szoros viszonyba léphetett.”12
A szövegrész szavir és hunugur azonosságát állapítja meg a hunokról mai napig megkerülhetetlen könyvet író Otto Maenchen-Helfen is.13
Hogy ezen hunuguroknak/onoguroknak és/vagy szaviroknak/szabiroknak mennyi közük van a magyarokhoz, vita tárgyát képezte, amelybe most nem szándékszom különösebben belemenni, csupán annyit jegyzek meg, hogy a Geticát fordító csapatot irányító Kiss Magdolna14 kategorikusan kijelenti, hogy „Iordanes – nyilván ő maga nem is volt ennek tudatában – a hunugurus névvel a magyarok őseiről adott tudósítást”. Kiss állítását azzal indokolja, hogy 920 körül Dzsajháni a magyarokhoz köti a prémkereskedést, ami Jordanesnél a hunugurokkal kapcsolatban jelenik meg.15 Ehhez esetleg még annyit tudok hozzátenni, hogy a magyarok prémkereskedésére való utalás Anonymusnál is megjelenik, a fejedelmi ajándék között, amellyel a magyarok megvásárolják az országot, ott van a hermelinbőr, és a coboly is feltehetőleg cobolyprémet akar jelenteni: „12 fehér ló, 12 teve, 12 kún rabszolga, 12 ruthén lány, 12 hermelinprém, 12 coboly, 12 aranyos palást” (Gesta Hungarorum, XIV. fejezet).

 

A viszály oka

Most következik Jordanesnél az a rész, amely mai napig megosztja az értelmezőket:
„Róluk /mármint a hunugurokról vagy a gótokról, értelmező szerint – S.A./ azt olvassuk, hogy első tartózkodási helyük Scythia talaján volt a Meotis-tó mellett, azután Mysiában, Thráciában és Dáciában, harmadízben ismét Scythiában a Pontusi-tenger felett laktak.”
Mommsen szövegkiadásában:
„(37) Hunuguri autem hinc sunt noti, quia ab ipsis pellium murinarum venit commercium: quos tantorum virorum formidavit audacia. 38 Quorum mansione prima in Scythiae solo iuxta paludem Meotidem.”16
A legtöbb fennmaradt kéziratban „quorum mansione” van, Mommsen lábjegyzeteiből pedig kiderül, hogy négy kéziratban (a H, P, V, L jelzetűekben) a „Gothorum mansione” szerepel.
Nézzük hát, melyik népre illik Jordanes azon állítása, hogy a) első tartózkodási helyük Scythia talaján volt a Meotis-tó mellett, b) azután Mysiában, Thracíában és Dáciában, c) harmadízben ismét Scythiában a Pontusi-tenger felett.

 

Ki lakott elsőként a Meotisnál?

A gótokról tudjuk, hogy tényleg a Meotis mellett laktak, mielőtt a Duna mellékére mentek volna. Viszont csak a Skandiából való kijövetel után (Getica 25), így ez a második tartózkodási helyük.
A hunugurokról/szavirokról fennebb megállapítottuk, hogy azok magyarok. Tudjuk-e, hogy ők pontosan a Meotis mellett laktak, és ez az első lakóhelyük? A magyar krónikák egytől egyik ezt állítják.
A gólt itt a hunugurok lövik: Gótok – Hunugurok 0-1.
Ki lakott Mysiában, Thracíában és Dáciában?
A gótokról tudjuk, hogy 376 előtt elfoglalják Dáciát, majd innen a hunok kinyomják őket, 376 után a kisgótok (Gothi minores) Mysiában és Tráciában laknak, az akkor létrejövő Kelet-Római Birodalom területén.
A hunok (akiknek a 37. fejezet szerint két ága van: altiziagirok és szavirok/hunugurok) 376-ban elfoglalják Dáciát (eszerint ezen a helyen igenis laktak), ám még Attila idejében sem nyúlt túl a Hun Birodalom a Dunán, Moésiába és Trákiába. Attila halála után viszont hun csoportok tényleg kerülnek az Al-Dunán túlra is, amint éppen Jordanes mondja el: „266. (Hernac) rokonai Emnetzur és Ultzindur a partmenti Dáciában Utust, Hiscust és Almust foglalták el és sokan a hunnok közül mindenfelől ideözönölve Romaniába mentek, akikről a sacromontisiak és fossatisiak máig is neveztetnek.”17
Mindkét csapat gólt lő: Gótok – Hunugurok 1-2.

 

Ki ment vissza Szkítiába?

Vasil Zlatarski szerint semmi hírünk arról, hogy gótok a mai Dél-Oroszországból való exodusuk után bármikor (de feltételezhetően 453, a Hun Birodalom bukása után – S. A.) visszamentek volna Szkítiába.18 Ezt azzal tudom kiegészíteni, hogy a gótoknak ekkor olyan dicsőséges történetük kezdődik a Duna mellékén, ami például Itália megszerzését is jelenti. Nem tudom elképzelni, hogy létezett volna egy épeszű gót néprész, amely a Hun Birodalom széthulló népeivel együtt visszavonult volna Szkítiába.
Érdekes álláspontja van Leo Wienernek: szerinte Jordanes szövegének ezen része – legalábbis formálisan – a tetraxita, másképp krími gótokról szól, akikről Kaiszareiai Prokopiosz 553 és 555 körül befejezett, De Bello Gothico című művében ír (IV. 4, 9-13).19 Ugyanakkor elméletének alappontja az, hogy a Getica egy ordináré hamisítvány, amely 711 után született arab források felhasználásával. Wiener a Jordanes szövegében levő inkonszisztenciákat – például azt, hogy ezeket a gótokat visszavezeti, vissza kell vezetnie a Krímbe – azzal magyarázza, hogy valahogy ki kellett békíteni az Ibériai félszigeten a 8. században lakó gótok történetét a krími gótokéval: „a hamisító tudta, hogy a Fekete-tenger vidékén levő gótok ugyanazok voltak, mint akiket az arabok Spanyolországban leigáztak, és azt is tudta ezekről a gótokról, hogy eredetileg a Meotisnál és Moésiában laktak.”20 Wiener éppen ezért a Getica jelentőségét nagyon alacsonyra teszi, mondván, a tudatos hamisítás és öntudatlan butaság emlékműve, az arab regények első virága, mely az Ezeregyéjszaka meséihez vezetett.21 Wiener szerint, függetlenül attól, hogy mit mond, a Getica információit nincs mit elemezni, de amúgy a gótok nem mentek vissza Moésiából Meotisba.
Mi most ne legyünk annyira radikálisak, mint Wiener, kidobván a magzatvízzel (a Geticával) a benne levő információkat is, és folytassuk a kutakodásunkat. Nézzük, mit tudunk arról, visszamentek-e a hunok, hunugurok/szavírok Szkítiába. Jordanesből ez nem derül ki, viszont a magyar krónikákból igen. Kézai Simon gestája meg a későbbi krónikaszerkesztmények még azt is elmondják, hogy a visszamenetel Csaba vezetésével történt.
A gólt itt is a hunugurok lövik: Gótok – Hunugurok 1-3.

 

A britanniai (?) szolgaság

Jordanes a gótok vagy a hunugurok/szabírok történetét így folytatja:
„Regéik sehol sincsenek feljegyezve, melyek szerint Brittaniában vagy valamely más szigeten szolgaságba kerültek és valakitől egy ló áráért kiváltattak volna.”
Voltak-e gótok Britanniában? Bizo­nyára akadtak olyan csapatok, amelyek eljutottak oda, ha másképp nem, a római légiók kötelékében – ez annyira nyilvánvaló, hogy hivatalból megadhatunk a gótoknak egy újabb gólt: Gótok – Hunugurok 2-3.
Voltak-e hunok/hunugurok/szavirok Britanniában? Otto Maenchen-Helfen úgy tartja, létezett egy hun egység a római hadseregben a 400-as évek legelején – igaz, nem Britanniában –, amelyet Unnigardae néven neveztek és amely Észak-Afriában, a líbiai Pentapolisban szolgált, ez lévén az egyetlen eset, mikor a római hadseregben szolgáló hunokat meghagyták együtt, és nem osztották be más csapatokba. Synesius, Ptolemais püspöke úgy beszél ezekről az unnigardae-król, mint akik megmentették a városát, és akik a legjobb harcosok voltak: lovasokként villámtámadásokat végeztek, és leginkább kémkedésben és előcsapatként tűntek ki. Maenchen-Helfen szerint nevükből az unni népnévi eredetű (a hun), a gardae pedig a gárdára utal. Azt is megjegyzi, hogy Lacombe az unnigardae-t a hunugur név más formájának veszi, ami „minden bizonnyal hibás”22 (vagy nem, éppen Jordanes hun/hunugur/szavir azonosítása tükrében – tehetjük hozzá mi).
Ám nemcsak az unigardae-król van hírünk, hanem britanniai hun csapatokról is. Maenchen-Helfen elmondja, hogy a Hadrianus fala melletti egyik parancsnokot a 4. század vége felé úgy nevezték meg, mint „praefectus alae Sabinianae, Hunno”, azaz a szabin szárny, Hunnum prefektusa. Jelenthette a Hunnum a hunok várát? – teszi fel a kérdést, és végül arra jut, hogy lehetséges, mivel többször is előfordul, hogy egy-egy garnizont az ott állomásozó harcosok népnevéről nevezték el. Maenchen-Helfen szerint az ala Sabiniana „természetesen” nem volt hun egység, mivel az már a 2. évszázadtól ott állomásozott.23
Az, hogy Jordanes feljegyzi azt a gótok vagy a hunugurok közt élő hagyományt, hogy Brittaniában vagy valamely más szigeten szolgaságba kerültek és valakitől egy ló áráért kiváltattak, azt mutatja, hogy – legalábbis egy hipotézis erejéig – nyitva kell hagynunk azt a kérdést, lehetnek-e a britanniai szabinok Jordanes szavirjaival egyenlőek. (Zárójelben jegyzem meg, nagy kár, hogy a hunok történetének nagy tudósa, Otto Maenchen-Helfen nem járja körül Jordanes kapcsán a gót/hunugur prolémát, és Mierow angol fordítását reflektálatlanul használja.)
A Jordanes által közölt hagyományt egy teljesen más oldalról közelítő mű is megerősíti: a 2004-es Artúr király c. film arra épül, hogy Artúr egy szkítákból álló hadtestnek a vezetője, maga is szkíta/szarmata, aki a Britanniában állomásozó római légióban szolgál, majd átáll a bennszülött piktek oldalára, azoknak a vezetője lesz. A film sokkal komolyabb alapokon nyugszik, mint gondolnánk: tudományos tanácsadója az a Linda A. Malcor, aki társszerzője egy nagyon érdekes és alapos könyvnek24. Ebben a szerzők óriási adathalmazt felhasználva jutnak arra a következtetésre, hogy Artúr király legendájának számos eleme csak a szkíta/szarmata mondakörön belül értelmezhető. És gondoljunk bele, meddig juthattak volna, ha szegények nem Jordanes szövegének túlságosan is kategorikus Mierow-féle fordítását használják...
Ezek után a hunuguroknak is simán megadhatjuk a gólt: Gótok – Hunugurok 2-4.

 

A lóval vásárolt ország: Britannia és Kasztília

A végére hagytam a magyar szempontból legérdekesebb mozzanatot. A Britan­niá­ban vagy valamelyik másik szigeten elfogott valakiket egy ló áráért váltotta ki valaki. Ez ugyanaz a mozzanat, amelyet A fehér ló mondája néven ismerünk, a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke szerint:
„régi magyar jogszokás emlékét őrző, hiteles monda a honfoglalás mondaköréből; szájhagyományból került középkori történetíróink munkáiba, akik a honfoglalás különböző szakaszaihoz kapcsolva idézik. Zalán bolgár vezértől a Bodrog és a Sajó, majd a Duna-Tisza közét, Mén Maróttól Bihart egyaránt fehér lóért cserébe veszi birtokába, szállja meg Árpád (...) Általános felfogás szerint a monda alapja a föld vásárlásával kapcsolatos ősi jogszokás, szerződés értékű jelképes szertartás, amelyet a magyarok a mit sem sejtő idegennel szemben érvényesítenek. A jelképes birtokszerzésnek a perzsáknál szokásos hasonló gyakorlatát Hérodotosz is ismeri, arab forrás később, a honfoglalással egyidejűleg mint keleten érvényes szokást említi. E szokás alapja az a hiedelem, hogy az országból, településből, házból kihordott föld, por vagy bármilyen tárgy az országot, tájat stb. ellenséges erők hatalmába juttatja.”
Annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy a Jordanes regéjében szereplő ismeretlen vezető, aki kiváltja a szolgaságból a Britanniában vagy valamelyik másik szigeten levőket, ugyanazt az ősi szokást érvényesíti, mint a honfoglaló magyarok.
A hunuguroknak így mindenképp megadhatjuk ezen szép rúgásból született gólt: Gótok – Hunugurok 2-5.
Meglepő módon a gótok sem hagyják magukat. Hogy jobban megértsük, miről van szó, forduljunk L. P. Harvey írásához, méghozzá egy 13. századi kasztíliai költemény, a Poema de Fernan Gonzales kapcsán25. A poémában Fernan Gonzales úgy szerzi meg Kasztília szabadságát León királyától, hogy egy lóval és egy sólyommal megvásárolja azt.
Harvey elmondása szerint26 William J. Entwistle volt az, aki 1924-ben felhívta a figyelmet a kasztíliai vers és Jordanes 38. fejezetének hasonlóságára, mondván, hogy érdemes elemezni, van-e szerves kapcsolat a kettő között, illetve a Jordanes szövegében gótoknak vett nép története és a kasztíliai hagyomány között . Azóta Entwistle hipotézise elfogadott doktrínává vált, Menendez Pidal már tényként kezeli. Arra vonatkozóan, hogy Jordanesnél a quorum a hunugurokra vagy a gótokra utal, Harvey ismerteti Norbert Wagner nézetét: ő úgy tartja, hogy grammatikailag az egész 38. fejezet a hunugurokra vonatkozik, ám a részlet általános értelme szerint a szöveg mégis a gótokról szól. Wagner rámutat arra, hogy a lóval vásárolt ország motívuma benne van a magyar krónikákban, és ezek a Getica szövegére mennek vissza (Wagner itt Jacob Bleyer /magyar szerzőként Bleyer Jakab – S. A./ elméletére alapoz: egyébként erősen valószerűtlen, hogy A fehér ló mondája Jordanesre menne vissza, ezt Bleyeren kívül tudtommal még senki nem vetette fel, mivelhogy az önálló magyar hagyomány – S. A.). Harvey végül azzal zárja, hogy a gótok és a magyarok „Fernan Gonzales lovát” egyforma bizonyossággal és kétellyel követelhetik a maguk számára, Jordanes 38. fejezete egyaránt vonatkozhat a gótokra és a hunugurokra.27 Így a gótoknak is meghatjuk a gólt: Gótok – Hunugurok 3-5, ez egyben a végeredmény is.
Összefoglalva, Jordanes Geticájának szövegkörnyezetén belül a hunugurok minden helyzetből és pozícióból lőtték a kaput, és egyetlenegyszer sem trafáltak mellé. A gótok is szépet alakítottak, ám kétszer csúnyán mellélőttek (Meotis nem az első, hanem Skandia után a második lakóhelyük, valamint nem tudunk arról, hogy visszamentek volna Moésiából Meotisba).
Ennek alapján semmi okunk nincs arra, hogy a Getica 38-adik fejezetét kihagyjuk a korai hunugur/magyar történet forrásai közül.
 

 

 

Hivatkozott irodalom:
Bokor János
1904 Jordanes: A gótok eredete és tettei; fordította, bevezette és jegyzetekkel ellátta Bokor János. Középkori krónikások-sorozat, III, szerkeszti dr. Gombos F. Albin, Brassói Lapok, Brassó
Entwistle, William T.
1924 The Liberation of Castile. In Modern Language Review, 20 (1924)
Harvey, L. P.
1976 Fernan Gonzalez’s horse. In Medieval Hispanic Studies presented to Rita Hamilton, London, 1976, 77-86.
Hunfalvy Pál
1876 Magyarország ethnographiája. Budapest
Kiss Magdolna
2004 Jordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja Kiss Magdolna. L’ Harmattan, Budapest
2009 Hunuguri, onoguri, hungari. Megjegyzések az ogur népekhez Iordanes Geticája alapján. http://www.genianet.com/Kiss_Magdolna_Hunuguri/Kiss_Magdolna_Hunuguri.htm, kisebb eltéréseket tartalmazó változata megjelent itt: Specimina Nova Supplementum, Pécs-Paks, 2009, 127-138.
Littleton, Scott – Malcor, Linda A. 2000 From Scythia to Camelot: A Radical Reassessment of the Legends of King Arthur, the Knights of the Round Table, and the Holy Grail) Taylor & Francis
Maenchen-Helfen, Otto
1973 The World of the Huns: Studies in Their History and Culture, University of California Press, 1973
Mommsen, Theodor
1882 Jordanis Romana et Getica / Recensuit Theodorus Mommsen. Berolini: Weidmann
Popa Lisseanu, Gheorghe
1939 Jordanes, Getica. Bucureşti
Sebestén Gyula 1904, 1905
A magyar honfoglalás mondái (I – II., Budapest, 1904 – 1905)
Wagner, Norbert
1967 Getica. Untersuchungen zum Leben des Jordanes und zur frühen Geschichte der Goten, Berlin
Wiener, Leo
1920 Contributions Toward a History of Arabico-Gothic Culture, 3. kötet, Innes & Sons, 1920
Zlatarszki, Vaszil
1918 Васил Златарски: История на българската държава през средните векове. Том I., История на Първото българско царство. Част I. Епоха на хуно-българското надмощие (679–852), София (Vaszil Zlatarszki: Az első bolgár birodalom története, 1. kötet, Szófia), http://promacedonia.org/vz1a/vz1a_a_1.html

Jegyzetek:
1 Bokor 1904, 36-37.
2 Kiss 2004, 45-47.
3 Popa Lisseanu 1939, 89: „aceştia sunt cei care au băgat groaza chiar şi în cei mai viteji oameni”) a lényege ez: ők azok (mármint a hunugurok), akik félelmet keltettek, beleverték az irtózást a legvitézebb emberekbe is.
4 Ő le is fordítja a kérdéses részt: „A hunugur-ok pedig onnan ismeretesek, mivelhogy a becses bőrök kereskedése tőlük jő. Azoknak merészségét sok bátor ember rettegte. Azt olvassuk róluk, hogy első lakhelyük Scythiában volt a Maeotis tenger mellett, második Moesiában, Thraciában, Dáciában, harmadik megint Scythiában a Fekete tenger felett.” (Hunfalvy 1876, 119.)
5 Sebestyén II 1905, 104.
6 Zlatarszki 1918, 68-69, 27-es lábjegyzet
7 Wiener 1920, 140-142.
8 Entwistle 1924, 471-472.
9 Wagner 1967, 61.
10 Harvey 1976, 77-86.
11 „If you read that, you will easily find that the people concerned are not the Goths, but the Onogurs” https://groups.yahoo.com/neo/groups/gothic-l/conversations/messages/3367
12 Sebestyén I, 1904, 15-16.
13 Maenchen-Helfen 1973, 259-260.
14 Kiss 2009, 127-138.
15 Uo.
16 Mommsen 1882, 63.
17 Bokor 1904, 119.
18 Zlatarszki 1918, 68-69.
19 Wiener 1920, 140: „But to return to our Tetraxite Goths. We have a definite reference to them in Jordanes, from a source which he brushes aside as not trustworthy, because it is not contained in the Antiquitas, which he quotes”, valamint 141: „From what follows it is perfectly clear that Jordanes was speaking of the Goths, for he goes on to say that they at first lived near the Maeotis, then in Dacia, Thrace, and Moesia, and the history, as he finds it in the Antiquitas, begins to the detriment of truth”.
20 Uo. „The forger knew full well that the merchants along the Pontus were the Goths who had been enslaved in Spain by the Arabs, and he knew that these Goths were the same -that had originally lived near the Maeotis and in Moesia; but that interfered with his story of the Goths, so he denied them as a myth”. 141 oldal
21 Uo. „It is sad to contemplate that Germanic history and allied subjects are based on the Germania and the Getica, two monuments of conscious fraud and unconscious stupidity, the result of the first flower of Arabic romance, which led to The Thousand and One Nights.”
22 Maenchen-Helfen 255.
23 Maenchen-Helfen 1973, 256.
24 Littleton – Malcor 2000.
25 Harvey 1976, 77-86.
26 Az itt következő tanulmányokhoz nem jutottam hozzá, ezért kénytelen vagyok Harvey összefoglalójára hagyatkozni
27 A spanyol szakirodalom azóta jócskán reagált Harvey írására (pl. Francisco Marcos Marin: El legado arabe de la epica hispanica N.R.F.H., XXX, 1981, 396-419.), sajnos megfelelő szintű nyelvtudás híján ezt csak jelzem