Lakatos Artúr
Bábeli fesztivál
XXVI. ÉVFOLYAM 2015. 17. (679.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.

Leiner Laura: Bábel. Ciceró Könyvstúdió, Buda­pest, 2013.
 
Kimondottan tiniirodalmat már rég nem olvastam, ezért kíváncsi voltam: mennyit változhatott a tiniirodalom gyermekkorom „klasszikusai”, Mar­ton Lili, Bartha Zoltán, Bajor Andor, Méhes György óta.
Leiner Laura, a Szent Johanna gimi sikerszerzőjének e könyve nem kapta meg azt a figyelmet, amit humora miatt megérdemelt volna. A nagyon fiatal, de sokat olvasott írónő saját bevallása szerint kedvenc szerzői közé sorolja Rejtő Jenőt is. Szereplői nagyvonalakban reálisak, de nagyon mások az elmúlt évtizedek fiatalábrázolásaihoz viszonyítva. Talán az animációs film, a Nyócker gyerekeihez hasonlíthatóak, azzal az eltéréssel, hogy míg azok a budapesti társadalom perifériáját jelenítik meg, a Bábel fiataljai átlagos magyar tizenévesek, akiknek megélhetése, iskoláztatása nincs veszélyben. Nem is erről szól a könyv, hanem arról, hogyan töltenek el egy hetet Magyarország legnagyobb képzeletbeli fesztiválján, a Bábelfeszten.
Gerendai Károly ajánlójában azt írja, hogy a könyv tökéletesen adja vissza a fesztiválok hangulatát. Ugyan a naturalizmust váró olvasók valószínűleg csalódottak lesznek, de a jobb ízlésű olvasóknak jó ez így. Ugyanakkor a fesztiválok zenei oldalát előnyben részesítő olvasók is csalódottak lesznek, többet, részletesebb reflexiókat várnának el eziránt, még ha csak egy képzeletbeli fesztivál esetében is. De aki egy jó történetet vagy akár egy humoros közegbe elhelyezett jellemformálódást olvas szívesen, vagy csak kikapcsolódni, nevetni szeretne, annak Leiner Laura könyve mindenképpen megfelelő olvasmány.
A könyv főszereplője, Latter Zsófi élete első fesztiváljára Anthony Kiedisért megy, végül azonban másban, egy hozzá közel álló valakiben találja meg az igazi szerelmet, Hipó pedig az első szerelmét. De a többi fesztiválozónak sem telik rosszul a Bábel. Maga a könyv, könnyed, magával ragadó stílusa ellenére (vagy éppenséggel e miatt) és témája miatt is tartalmas olvasmány. Olyanoknak ajánlott elsősorban, akik szeretik a gondtalan fiatalság és a nyári fesztiválok életérzését és mindazt, ami ezzel jár.