Octavian Soviany
Versek
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 07. (741.) SZÁM – ÁPRILIS 10.

az Aranytigris kocsma

La cârciuma Tigrul de Aur

 

Uram, mondja az öreg pincér

miközben vállamra teszi

csontsovány kezét, én

bohumil hrabalt is kiszolgáltam.

Úgy böfögött, mint ön

az első korty sör után,

viselt öltönye

enyhe ürülékbűzt

árasztott.

Akárcsak önnek,

térdtől lefele

vasból öntött lába volt

és egy dialektikaprofesszor

szigorú pontosságával

kezelte a szikét.

Értetlenül nézek rá:

nem tudom, melyik hrabalról beszélsz.

Illene tudni, drága uram.

Hrabal doktorról beszélek, a sebészről,

aki négy évvel ezelőtt

a prosztatával műtött.

De svejk, kérdem? Svejk sorsáról

hírlik-e valami?

Meghalt, drága uram,

nagyjából husak idejében,

mert a sör lassanként

lúg ízű lett

és a kutyalopás

már nem volt kifizetődő.

Ott van a sírja

az alatt a kőtábla alatt,

a hrabal-mellszobor mögött.

De egyéb ajánlatom is van,

mert maga rendkívül szimpatikus nekem.

Például,

a milenának írt levelek

eredetiben?

 

 

egy történelemátkozta helyen

într-un loc blestemat de istorie

 

Megálltál

egy történelemátkozta

helyen.

Itt

hajdanán

két ember meghalt

kevéssel

gyémántlakodalmuk

ünneplése előtt.

Tekinteted ködös

szád széle

kissé legörbülve.

Mögötted

valaki (talán a szél)

halkan, egészen halkan fütyüli

a lili marleent.

Hideg lett.

Begombolod zakód

Mintha válladra

Vezeklőinget vennél.

Azt suttogod:

„Minden

történelemátkozta hely

egy pipacsmező

amin átfúj a szél

fején

egy porosz

porosz vassisakkal, óh

 

Der Untergang des

Abendlandes! A középosztály

fáradt

lábai!”

 

Most

az alkonyat

vörös és hideg.

És a berlini falnál

nem

sír senki.

Még csak a spree

fekete vize sem.

 

 

látomás marxszal brüsszelben

viziune cu marx la bruxelles

 

A hattyús ház.

A ház amelyben

dühtől remegve írta

marx

kiáltványát.

Mintha látod

ahogyan keményített ingét

leveszi, földre dobja

és hosszan

megtapossa.

Földhöz vágja

a széket

vékony ajkainak

sarkában

vérszínű hab.

Földhöz vágja

máját és lépét

megtapossa őket.

Üvölti:

„El kell taposni

mindent,

mert minden

rothadt

még

maga is

engels”.

Aztán hirtelen

megnyugodva

fejét

egy törülközőbe

tekeri,

hogy marat-hoz hasonlítson,

ahogy

az a fanatikus festő

megfestette.

Egy törölközőbe

tekeri fejét

és suttogja:

„Remekül festek,

ugye, engels?

gyere

segíts

bemászni

a kádba.”

 

 

„La Piton”

 

Bécsiszeletet eszünk egy grazi sörözőben,

és egy üvegketrecből,

lassan mozgatva gyűrűit

egy piton néz ránk

szigorú tekintettel.

Finoman megsimogatom ujjaid:

„szerelmem

én is lusta vagyok

mint egy piton,…

és amikor melletted alszom

szeretem átölelni combjaid

amik frissen szedett málna

és tej illatúak,

mint a megtermett

falusi lányok combjai”.

„Én, mikor kicsi voltam

/mondod/

szerettem befeküdni

a juhok közé azok

bizonyára

saját bárányuknak hittek

és próbáltak melegíteni,

úgy éreztem

magam

mint egy gőzfürdőben”.

A szomszédos asztaloknál

a sturm graz szurkolói

fociról beszélgetnek

a piton nézi őket

azzal a

kígyónézéssel,

mint akik mindent tudnak

de soha nem

csinálnak nagy ügyet ebből.

 

KIRÁLY ZOLTÁN fordításai

 

 

 

Octavian Soviany költő, prózaíró, műfordító, irodalomkritikus 1954-ben született Brassóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után újságíróként dolgozott több bukaresti napilapnál, 1994 óta a bukaresti Mihai Viteazul Kollégiumban tanít román és világirodalmat. Napjainkig tizenkét verses-, két próza- és két drámakötete jelent meg, verseit angol, francia, német, lengyel és magyar nyelvekre fordították.